GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)

Full text search

GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)
GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy nagyon röviden reagálnom kell az elnök úr megjegyzéseire és Torgyán képviselő úr szavaira is, mivel ha nem is név szerint, de ha úgy tetszik, funkció szerint megszólíttattam.
Torgyán képviselő úrnak emlékezetébe szeretném idézni, hogy amikor a házbizottságon a napirend előtti felszólalása szóba került, akkor ő azt mondotta, hogy a Kisgazdapárt gazdasági programját szeretné ismertetni a napirend előtti felszólalásában. Emlékeztetném őt rá, hogy a házbizottság jelen lévő tagjainak mindegyike csodálkozott azon, hogy egy napirend előtti felszólalás keretében kívánják egy párt gazdaságpolitikai programját ismertetni. Ezt követően Torgyán képviselő úr úgy módosította a kezdeményezését, hogy öt perc napirend előtti felszólalásra kért lehetőséget. Emlékeztetném őt arra, hogy a házbizottság jelen lévő tagjai közül egyedül én voltam az, aki támogattam Torgyán képviselő úr kérését, míg mindenki más igyekezett őt lebeszélni. De azt hiszem, ez csak a történeti hűség kedvéért érdekes.
Ennél fontosabb az a megjegyzés, amit az elnök úr a házbizottság munkájáról tett, és ami összefüggésben volt Békesi képviselőtársunk kezdeményezésével. Szeretném felhívni arra a lényeges különbségre a figyelmet, ami a házbizottság állásfoglalása és Békesi képviselőtársunk javaslata között volt, illetőleg van. Nevezetesen az, hogy míg a házbizottság a Kormánnyal való tárgyalás keretében látta megoldhatónak ezt a problémát, Békesi képviselőtársam azt javasolta – ha én jól értettem –, hogy a Parlament döntse azt el. És ne egyszerűen csak a Kormány javaslata és a házbizottság közötti tárgyalás, hanem a Parlament döntse el azt, hogy ebben a rendkívüli helyzetben melyek azok a kérdések, amelyeket meg kell tárgyalni, és főleg azt, hogy milyen előkészítési mechanizmusban. Én úgy gondolom, hogy ez egy lényeges különbség, és ebben az értelemben Békesi képviselőtársunk javaslata – ha részben találkozott is a házbizottság kezdeményezésével – mégis idevaló kérdés volt. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť