SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én ismertetem a bizottság munkáját. A bizottság már a honvédelmi bizottság ülésének eredménye ismeretében tartotta meg saját ülését. A nagyszámú módosító javaslatokat, közte a honvédelmi bizottság javaslatait is megtárgyalta. Az eredményt illetően egyszerű helyzetben vagyunk, mert bizottságunk a honvédelmi bizottsággal teljesen egybehangzó eredményre jutott. Valamennyi bizottsági javaslatot támogat, illetve 3 módosító javaslatokat illetően azokat, melyeket a honvédelmi bizottság is támogat, a mi bizottságunk is támogatta, amelyeket a honvédelmi bizottság elvetett, azt bizottságunk is elvetette. Ezért részletekbe nem kívánok bocsátkozni.
Előterjesztett bizottságunk egy módosító javaslatot a törvényjavaslat 12. szakasz (1) bekezdésének szövegpontosítása tekintetében, melyet írásba foglalva képviselőtársaim 574-es szám alatt megkaptak.
Pisit Hemabutr tábornok, a Thaiföldi Királyság szenátusának első alelnöke és kíséretének köszöntése

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť