BÉKESI LÁSZLÓ, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke:

Full text search

BÉKESI LÁSZLÓ, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke:
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Megdöbbent, hogy Kis Gyula, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke mennyire félreértette, amit mondottam. Félreértésről beszélek és nem tudatos félrehallásról vagy csúsztatásról. Nagyon világosan mondtam, a beterjesztett zárszámadási javaslatban van arról szó, hogy 9 milliárdot meghaladó likviditási tartaléka legyen a társadalombiztosításnak. Egy szóval nem állítottam, hogy 10 milliárd likviditási tartalékkal indult ebben az évben. Azt gondolom, ez elég világos volt.
A második dolog: a likviditási tartalékra szükség van, legalább akkora szükség, mint a 19 milliárdos hátraléknak a csökkentésére. Az nem merült fel elnök úrban, hogy esetleg ennek a fele bőségesen lehetőséget adna a likviditási tartalék feltöltésére.
A harmadik megjegyzés: ha az évközi likviditási hitelnek a kamata 5 százalék – aminthogy ezt biztosította a Nemzeti Bank –, és a lakáskötvények kamata 26 százalék, akkor esetleg ebből a hozamból nem lehetne-e biztosítani azt a különbözetet, amely a biztonságos finanszírozáshoz szükséges? Köszönöm. (Bal oldalon taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť