TARNÓCZKY ATTILA (MDF)
TARNÓCZKY ATTILA (MDF)
TARNÓCZKY ATTILA (MDF) Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy abba a vitába, amely arra vonatkozik, milyen összegek felett dönthetünk, ne szóljak bele, mert nem vagyok szakember – viszont a döntés elveiről, igenis, lenne mondanivalóm.
A reggel előttünk álló három tervezet az egyszeri támogatások ügyében teljesen más jellegű. Azt kell mondanom, a Kormány eredeti elképzelése középen áll a három tervezet közül, egyenlősít. A bizottság elképzelése differenciált. A szocialista párti oldalról érkezett elképzelés szintén differenciált, de teljesen ellentétes előjellel.
Ami az eredeti előterjesztést illeti, én tudom, a Kormányt kötelezi egy tavalyi országgyűlési határozat az infláció mértékének ellensúlyozására, de egyszeri, 2400 forintos támogatást én nem tudok ilyen intézkedésnek felfogni. És itt a hangsúly az egyszeriségen van. Botos Katalin ezt az intézkedést, adóügyi okokból, szociális intézkedésnek kívánja minősíteni, de meggyőződésem szerint igazából az – ez nem minősítés kérdése. Ha pedig szociális támogatásról van szó – márpedig arról van szó –, akkor a rászorultságot kell figyelembe venni. Ezért azt kell mondanom, hogy a bizottság javaslata a számomra elfogadható, legkevésbé rossz megoldás. Ezt sem tartom jónak, mert a 10 ezer vagy 8 ezer forint feletti nyugdíjasok egyszeri támogatása, a rászorultság tekintetében, nem feltétlenül indokolt.
Ami a Csehák Judit–Kovács Pál-féle javaslatot illeti, azzal az a gondom, hogy egyszerisége miatt nem tekintem inflációt ellensúlyozó intézkedésnek, hiszen egy tizenharmadik havi nyugdíj semmit sem mond abban a kérdésben, hogy mi lesz az idei infláció okozta károk tekintetében jövőre. Az idei infláció ugyanis a nyugdíjasokat nem csak idén sújtja, hanem jövőre, azután, életük végéig. Ezt egyszeri kiegészítéssel nem lehet ellensúlyozni. Magyarul: szociális intézkedésnek kell ezt is tekintenem – de végtelenül igazságtalannak.
A másik probléma ezzel szorosan összefügg: a kisnyugdíjasok tömegét ez az elképzelés teljesen egységes társaságként kezeli. Meg kell azonban mondanom, hogy a mai kisnyugdíjasok között, 5-6-7 ezer forint tájékán nagy számban vannak olyan emberek, akik 30-40 évet dolgoztak, fizetésükből komoly mértékű járulékot fizettek – még akkor is, ha ez forintszerűen manapság pici összegnek számít az infláció miatt –, tehát megérdemlik ugyanazt a kezelési módot, amit a 10 ezer forintos nyugdíjas, mert annak idején tisztességes nyugdíjuk volt, amire számítva úgy gondolhatták tíz évvel ezelőtt, hogy nem lesz anyagi problémájuk életük hátralévő részében. Ezért nem tudom elfogadni, nem azért, mert esetleg nem telik rá – ezt nem tudom megítélni –, a szocialista párti javaslatot, igazságtalansága miatt.
Magam is azon az állásponton vagyok, hogy a Kormánynak ezt a kötelezettségét, ami az infláció figyelembevételét és ellensúlyozását írja elő, nem szabadna törölni, mert amennyiben jövőre ezt a kérdést nem oldjuk meg állandó jellegű nyugdíj-emelésekkel – beleértve azt is, hogy az 5, 10 vagy 15 éve nyugdíjba mentek esetében figyelembe vegyük valahogyan, mekkora tényleges befizetésük volt, és az infláció milyen mértékben csökkentette eredetileg elfogadható nyugdíjaikat –, ha ezt a lépést nem tesszük meg, akkor ez a helyzet, amiben most vagyunk, ismétlődni fog, egyre súlyosabban fog ismétlődni, és nem fogunk tudni jó döntéseket hozni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
