KISS RÓBERT, DR. (SZDSZ)

Full text search

KISS RÓBERT, DR. (SZDSZ)
KISS RÓBERT, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Szeretném megköszönni Szabó Ivánnak az indítványomat – nem direktben, de – támogató szavait. A Malév-példával jól érzékeltette, hogy mennyire nincs szükség a környezetvédelem mellett az építésügyre.
Ha egy Távol-Keletet is megjárt képviselőtársam stílusában szeretném kezdeni mondanivalómat, akkor azt mondanám, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium alig több mint 100 napot élt, és ha továbbra is életben akarjuk tartani a környezetvédelem legfelsőbb államigazgatási szervét, akkor fogadjuk el a 362-es és 363-as számú módosító javaslatokat. Ez azért is fontos lenne, mert a Környezetvédelmi Minisztérium létrehozása mind a kormánypártokban, mind az ellenzékben elismerést váltott ki. A környezetvédelmi mozgalmakról nem is beszélve.
Engedjenek meg egy rövid visszatekintést. 1987-ben jött létre a környezetvédelmi mozgalmak nyomására már szükségszerűvé vált, de sajnálatos módon Maróthy László személyére szabott Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, amelyről a vízügyi szakembereknek a létszámuknál jóval kevesebb környezetvédő véleményét meg sem hallgatva az volt a véleménye, hogy a vizek védelme és a hatékony környezetvédelem csak így biztosítható.
Mi történik ma? Emlékezzünk vissza, az első ülésünk valamelyikén hosszas vitát folytattunk a bizottság és a minisztérium elnevezéséről, de a környezetvédelmi bizottság állásfoglalása alapján, mely elhatárolta a minisztérium feladatát mind az építésügytől, mind a vízügytől, maradt a Környezetvédelmi Minisztérium elnevezés. Most újra előkerül alig 100 nappal a lezárt vita után az, hogy újra a miniszter személyére szabja a minisztériumot.
Mi a különbség tehát a Maróthy-féle Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium és a jelenleg alakulófélben lévő Környezetvédelmi és Településfejlesztési Minisztérium között? Azt hiszem, semmi. Mindkét esetben egy párt – bár másmilyen párt – vezetője számára hoztak létre minisztériumot, és nem a feladatra válogattak megfelelő személyeket. Most már a konkrét javaslatról: a miniszter úr véleménye szerint a két feladat összetartozik.
Mi is az, ami a környezetvédelmet szolgálja, mely – már az előterjesztett törvényjavaslat alapján – az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény módosításáról rendelkezik. Csak néhány példát azon túl, amit Pap János képviselőtársam is elmondott. A műtárgyak és más építmények megépítésére, használatára, jó karbantartására, felújítására, helyreállítására, átalakítására, bővítésére és lebontására vonatkozó szabályok megállapítása, érvényesítése és alkalmazásuk ellenőrzése.
Az építésügy körébe tartozó kutatás és kísérletezés célkitűzéseinek megállapítása, e munkák szabályozása, szakirányítása, összahangolása és ellenőrzése; az árszabályozási hatáskör, a közterületek használatára vonatkozó szabályok megállapítása, érvényesítése és alkalmazásuk ellenőrzése.
A törvénytervezet az építőipari tevékenységet is a Kormány által meghatározott körben veszi ki a Környezetvédelmi Minisztérium hatásköréből, tehát előfordulhat, hogy az építőipari tevékenység a Környezetvédelmi Minisztériumnál marad azzal, hogy egy-két tevékenység a Kormány döntése alapján más minisztériumhoz, így az Ipari Minisztériumhoz kerül.
Véleményem szerint az építésügy tágabb, komplexebb fogalom, mint csak az épített környezet védelme, hiszen szakhatósági feladatként ebben a tevékenységben közreműködik például a KÖJÁL, a tűzoltóság és az egészségügyi intézmények is, de kinek jutna eszébe ezeket az építésüggyel összevonni? A másik oldalról pedig a környezetvédelem erősen érinti az ipari, a közlekedési és a mezőgazdasági tevékenységet, hogy a többieket ne is soroljuk, de kinek jutna eszébe ezeket a környezetvédelemmel öszszevonni, habár ezek után ez sem elképzelhetetlen.
Kérem tehát képviselőtársaimat, hogy ez alapvető létfeltételeinket biztosító környezetvédelmet ne szorítsuk háttérbe és hagyjuk meg a Környeztvédelmi Minisztériumot tisztán környezetvédelemmel foglalkozó államigazgatási szervként, mert azt hiszem, így is lesz feladata bőven.
A környezetvédelmi bizottságban javaslataim többséget kaptak ugyan, de a sok tartózkodás miatt a többség nem érte el az 50 százalékot. Kérem tehát képviselőtársaimat, hogy a 362-es és 363-as számon kiosztott módosító indítványokat támogatni szíveskedjenek. Még egy, a Szabó Iván képviselőtársam által elmondottakohoz: valóban nem szeretnénk a kormánynak a döntéseibe beleszólni, de azt hiszem, a véleményünket elmondhatjuk. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
 

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť