FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Félház! Kedves Képviselőtársaim! A Honvédelmi Minisztérium vezetésétől, szakemberektől kapott információim szerint semmiféle jogszabály, semmiféle rendelkezés, semmiféle szabályzat nem zárja ki azt, hogy a honvédelem kötelékébe tartozó polgári és katonai egyének ne vegyenek részt különböző társadalmi egyesülésekben, szervezetekben, beleértve a politikai pártokat is, és ott ne vállaljanak különböző tisztségeket.
Két dolgot azonban kizár a szolgálati szabályzat, nevezetesen senki sem viheti be a szolgálati viszonyából származó ismereteit egyetlen társadalmi egyesülésbe, szervezetbe.
Kettő, fordítva: nem viheti be szolgálati viszonyába, szolgálati viszonyának munkakörébe egyetlen társadalmi egyesülés, szervezet politikai és egyéb jellegű célkitűzéseit.
Mint tudjuk, a dolog lényegi oldalára térve, amíg lesznek, vannak nemzetek, addig vannak és lesznek nemzeti történelmek is. (Közbeszólás jobb oldalról: Úgy van!) A nemzeti történelmeket pedig mindig a nemzet látószögéből, a nemzet nézőpontjából szokták és fogják a jövőben is rekonstruálni. Nem azért, mert a jelen azt kívánja, hanem azért, mert a múlt eseményeit átélők is ebből a látószögből élték meg a velük megtörtént történelmi eseményeket, magyarán szólva tehát azzal, ha ezt teszi a nemzeti történetírás és történelemszemlélet, a valóságot rekonstruálja. Nyilvánvaló azonban, hogy mint minden nemzet történetében, a miénkben is vannak ütközőpontok, konfliktusok. Bármely adott nemzet legtöbb konfliktusa történelme során mindig a szomszédaival történő konfliktusokból adódott. Ezek a konfliktusok többfokozatúak lehetnek, a legsúlyosabb a katonai konfliktus és a katonai konfliktusokat bezáró békekötések. Ezek a konfliktusok általában mindig olyan eredménnyel végződnek, hogy az egyik fél veszít, a másik fél pedig nyer.
Rendkívül furcsa lenne, ha a vesztes fél úgy viselkedne múltja megítélésében, mintha nyert volna, és a nyertes fél úgy viselkedne, mintha veszített volna. Nyilvánvaló tehát, hogy ezeket a körülményeket az igazság, a történeti valóság nemzeti látószöge alapján lehet csak megítélni. Milyen furcsa is lenne – és senkinek eszébe nem jutna –, ha a végzetes mohácsi csatát a török nemzeti történelem szempontjából ítélné meg bárki is Magyarországon. (Bal oldalon taps.)
Nyilvánvaló, hogy nekünk a mohácsi csata nem Szulejmán katonáinak diadalmas ütközete volt, hanem egy véres, tragikus következményeket magában hordozó kegyetlen csata. És ilyen volt a második Mohács is.
A második Mohács, amit a magyar történelemben Trianon zárt le, és amelynek a folyamata 1914-ben indult el, és ezt a trianoni békével zárták le.
Bárhogy ítéljük is meg, a XX. századi magyar történelem legnagyobb, legmesszebb ható sorsfordulója Trianon volt. Következményei szinte felmérhetetlenek, valóban felérnek azzal az előbb emlegetett Moháccsal. Ebben azt hiszem, valamennyien egyetérthetünk. Sorsdöntő fordulója volt a magyar történelemnek. Éppen ezért ennek a méltó helyre állítása a magyar közgondolkodásban, a magyar tudományban, a magyar oktatásban rendkívül fontos feladatunk, szemben a megelőző négy évtizeddel, amikor vagy hallgattak, vagy handabandáztak, vagy mellébeszéltek, és nem a valóságot mondták. (Jobb oldalról nagy taps.)
Az már más kérdés, hogy milyen módon lehet ezt a közgondolkodásba méltó módon beállítani, betáplálni. Azon már lehet vitatkozni, hogy például a közgondolkodás átalakítása szempontjából vajon jó-e egy emlékmű állítása, vagy nem ilyen módon, hanem más módon kellene gondoskodni arról, hogy Trianon hatása és szerepe a magyar történelemben valóban méltó helyre kerüljön nemzeti közgondolkodásunkban. Vitatkozni lehet azon is ha már eldöntöttük, hogy emlékművet állítunk, vajon azt állítsuk-e vissza, amelyik volt, és úgy állítsuk-e vissza, ahogy volt, vagy korszerűsítsük, vagy pedig helyette állítsunk egy olyan emlékművet, amelyik valóban a mi korunk szellemét hordozza magán, és megfelel a XX. század vége korszerű kívánalmainak, követelményeinek.
Egyetlen dolgot azonban nem lehet tudomásul venni. Egyetlen dolgon nem lehet vitatkozni, azon, hogy ki-ki a maga nézetét és akaratát rákényszerítse a többire, mert lehetnek viták, nézetkülönbségek abban is, hogy ítéljük meg Trianont, lehetnek árnyalati, lehetnek gyökeres különbségek a nézetek között, sőt szemben is állhatnak egymással nézetek. De azt, hogy bármelyik is kizárólagosságot kapjon, az ellen mind a történész, mind a demokrata tiltakozik bennem. Ezt tehát nem szabad megengedni. Tudjuk, hogy volt ilyen, szenvedtünk hosszú időn át, mi ezt nem engedhetjük megismételni.
Fontos dolog az is – és szíves figyelmébe ajánlom a tisztelt Háznak –, hogy a múlt eseményeinek megítélése, a tudomány és a múltszemlélet bármilyen formája, illetve a politika között ne teremtsünk olyan kapcsolatokat, főként alárendeltségi kapcsolatokat, amelyek megbéníthatják a tisztánlátást, a tudomány tevékenységét, működését, a nemzeti emlékezetnek a helyes mechanizmusát. Mert ha alárendeljük a politikának, főként a napi politikának a múlt megítélését, úgy járunk, ahogy jártunk az elmúlt kommunista diktatúra időszakában, amikor állandóan annak rendelgettek alá minden megítélést, hogy mit kíván a napi politika. Ez ugyanúgy torzít, mint ahogy torzítana bármelyik nézetnek a kizárólagóssá való emelése.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ami most már a politikát illeti az adott kérdésben, el kell mondanom, hogy az Antall-kormánnyal együtt az új honvédelmi vezetés messzemenően tiszteletben tartja, tudomásul veszi, gyakorlati politikájában állandóan szem előtt tartja a helsinki záróokmány valamennyi fontos kitételét. A többi között azt is, amelyik kizárja annak lehetőségét, hogy Európa országhatárait erőszakos módon változtassa meg bárki is. (Taps.)
Magunkra nézve igenis kötelezőnek tartjuk. Hogy mennyire így van ez, szíveskedjenek meghallgatni az új honvédelmi vezetés legutóbbi ebbeli állásfoglalását, amely öt nappal ezelőtt a múlt hét pénteken született. Rövid okmány, ezt a címet viseli: "A Magyar Köztársaság biztonságpolitikája katonai vonatkozásainak főbb rendező elvei."
Múlt héten pénteken délelőtt a következő döntés született. Az alábbi elvek határozzák meg biztonságpolitikánk katonai vonatkozásait – szó szerint idézem:
"Valamennyi országgal és országcsoporttal a kölcsönös megbecsülés, egyenrangúság, jóakarat és egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján építjük kapcsolatainkat.
2. Hazánknak, az ország függetlenségének, területi sérthetetlenségének, szuverenitásának megvédésén kívül, nincsenek katonai erővel elérendő célkitűzései.
A Magyar Köztársaság jelenlegi határait nem kívánjuk erőszakkal megváltoztatni, viszont az országot ért agresszió esetén elszántan védjük függetlenségünket és határainkat.
4. Hazánk egyetlen országot sem tekint ellenségnek, nincs előre kialakított ellenségképünk." (Taps.)
Ezt az okiratot – mint említettem – a múlt hét péntekén délelőtt a Honvédelmi Minisztérium kabinetirodájának ülése hozta. Ennek a kabinetnek én vagyok a vezetője, helyettesem dr. Raffay Ernő politikai államtitkár. A döntés egyhangúan, egységesen született, valamennyi jelenlévő teljes szívvel, teljes jóakarattal szavazta meg.
Mindebből az is következik ennek következtében, hogy politikai konzekvenciák levonására az előbb előadottak szerint – úgy gondolom – nincs semmi szükség.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, és kérem a tisztelt kérdező képviselőtársamat is, hogy válaszomat ennek jegyében és ennek szellemében szíveskedjenek elfogadni. (Taps.)
