KISS GYULA, DR. tárca nélküli miniszter:
KISS GYULA, DR. tárca nélküli miniszter:
KISS GYULA, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Tekintettel arra, hogy két képviselő által több kérdés erejéig megszólíttattam, engedjék meg, hogy nagyon röviden – a konkrét kérdések konkrét megválaszolása előtt – néhány olyan koncepcionális kérdésről szóljak, amelyről szükségszerűen említést kell tennem annak érdekében, hogy a konkrét válaszaim ebbe ágyazódóan érthetőek, világosak és a föltett kérdések minden vonatkozásában érdemiek legyenek.
A koncepcionális kérdések között sajnos első helyen kell említenünk azt a jelenlegi helyzetet, amelyben ez a Kormány a gyermek- és ifjúságpolitikát mint olyant átvette. Tisztán kell látnunk, hogy a jogszabályi rendezettség teljes hiányával találtuk magunkat szemben. Létezik ugyan és hatályban van az 1971. évi IV. törvény az ifjúságról, azonban aki egyszer is elolvasta ezt a törvényt, az nagyon jól tudja, hogy önmagában ez a törvény semmit nem mond. Naívan, megmosolyogtatóan egyszerű és napjainkban szinte használhatatlan. E vonatkozásban a magam részéről tehát mindenképpen szükségesnek és elsődleges feladatnak tartom egy gyermek- és ifjúsági törvény megalkotását, amely konkrétan lebontja azokat az állami feladatokat, amelyek a kormányzat szintjén jelennek meg, és konkrétan meghatározza azokat az önkormányzati feladatokat, amelyek a helyi önkormányzatok szintjén jelennek meg, éppen a gyermek- és ifjúsági célok és érdekek megvalósítása érdekében.
Szükség van erre a törvényre annak ellenére, hogy az ifjúsággal kapcolatos számos más részkérdés egyéb törvényi területekre csúszik át, mint az önkormányzati törvény megalkotása, továbbá az államháztartási törvény megalkotása. Ezen stabil jogszabályi alap nélkül állami ifjúságpolitikáról beszélni rendkívül nehéz és szinte lehetetlen.
Túl a jogszabályi alapok megteremtésén szabadjon szólnom arról a szervezeti strukturális gondról, amivel ugyancsak szemközt találtuk magunkat már első nap, amikor az ifjúságpolitikával kezdtünk el foglalkozni. Az elmúlt kormányzat idején ugyanis meglehetősen fura módon működött az úgynevezett kormánybiztosság. Az ifjúsági kormánybiztosságra gondolok. Létezett a kormánybiztos, értelemszerűen alárendelve a Kormánynak, és mögötte egy 18 fős titkárság, amely nagy meglepetésemre a volt Művelődési Minisztérium szervezetébe tagozódott be. Ez a szervezeti kettébontás szinte lehetetlenné tette az érdemi munkát.
Ehhez képest az újonnan fölálló Kormánynak és ezen belül nekem mint az ifjúsági kérdésekkel megbízott tárca nélküli miniszternek, egyik naprakész feladatom volt ennek a szervezeti egységnek a megteremtése. Ennek érdekében már az 1086/90. minisztertanácsi határozat döntött az állami ifjúságpolitikai ügyek kormánybiztosának visszahívásáról.
Ezek után felvetődött a kérdés, hogy egységes szervezetben, kormányzati szinten hogyan jeleníthető meg az a szervezet, amely egyáltalán az állami ifjúságpolitikával foglalkozni tud. Végső megoldásként az mutatkozik és látszik megoldhatónak, hogy a miniszterelnökségen belül föláll egy egységes gyermek- és ifjúságpolitikai titkárság, közvetlenül a tárca nélküli miniszternek alárendelve. Ez mint egységes központi szerv tud megjelenni és mint ilyen, kezelni tudja álláspontom szerint a kérdést. E vonatkozásban a törvénytervezet elkészült; remélhetőleg hamarosan a Kormány elé kerül és ez a szervezeti probléma megoldódik.
A koncepcionális kérdések körében – ha már az állam feladatkörénél tartunk – alapvető elvként tartom magam előtt az állam egyfajta önkorlátozó szerepének megvalósítását. Egyszer s mindenkorra korlátok közé kell szorítani az ifjúságpolitikában az állam tevékenységét. Éspedig olyan korlátok közé, hogy az állam csak ott és csak annyiban jelenjen meg e kérdés szabályozásánál, ahol és amennyiben az feltétlenül szükséges. Van azonban két pont, ahol nélkülözhetetlen az állam jelenléte e politikában, egyfelől a feladatok végrehajtásához szükséges pénzügyi források folyósítása, másfelől pedig a rendelkezésre bocsátott pénzeszközök mikénti felhasználásának ellenőrzése. Ez az a két pont, ahonnan az állam nem vonulhat ki az állami ifjúságpolitikából.
A kérdéseket, ha megengedik, nem időrendi, hanem inkább logikai sorrendben próbálom megválaszolni. Így e vonatkozásban első helyre kívánkozik dr. Katona Béla képviselő úr kérdése, miszerint a Kormány mikorra tudja felülvizsgálni a gyermek- és ifjúsági célú ingatlanok esetében azok eredeti rendeltetésének megfelelő használatát, függetlenül azok tulajdonosától.
Legyen szabad leszögeznem azt, hogy sajnos a kérdés érdemi megválaszolásánál nem kerülhető ki a kérdésnek az a része, hogy kinek a tulajdonában, illetőleg a kezelésében van az adott gyermek- és ifjúsági rendeltetésű ingatlan vagy egyéb vagyoni érték. Ugyanis egészen más a helyzet a tanácsok esetében, amennyiben tanácsi kezelésben vagy tulajdonban van ez az ingatlan, és egészen más a helyzet, ha a széthulló rendszer maradványait jelképező KISZ, DEMISZ vagy MÚSZ kezelésében, tulajdonában lévő ingatlanvagyonról van szó.
A tanácsi kezelésben és tulajdonban lévő ingatlanvagyonnal kapcsolatban még múlt év november 12-én volt a Kormány és a gyermek- és ifjúsági szervezetek között egy egyeztető tárgyalás, ahol az előbb említett szervezetek követelték az ezeknek az ingatlanoknak a használatával kapcsolatos átvilágítást. Ennek eredményeképpen még a múlt év végén a Belügyminisztérium elvégeztetett egy felmérést, melynek keretében és eredményeképpen közel 400 ingatlan került átvilágításra, amely tanácsi kezelésben és használatban van. Én tartok attól, hogy ez a szám nem végleges, és mintegy ezt teljessé teendő én fölszólítottam mind a fővárosi, mind a megyei tanácsok elnökét az ott működő ifjúsági felelősökkel együtt, hogy ki-ki a saját területén végezze el a vagyonátvilágítást mindazon ingatlanok vonatkozásában, melyek ifjúsági célúak és rendeltetésűek. Értendők ezalatt táborok, ifjúsági házak, irodák, szolgáltató egységek és egyéb ifjúsági és gyermekrendeltetésű ingatlanok.
Utasítottam továbbá őket, hogy e munkájuk elvégzése vonatkozásában a vagyonellenőrző bizottságokhoz forduljanak, és vonják be a munkába a gyermek- és ifjúsági szervezeteket. E munka elvégzésére 1990. szeptember 1-jét jelöltük meg határidőként, bízva abban, hogy ez a több mint 60 nap elegendő lesz a helyi önkormányzatoknak, illetve a helyben működő gyermek- és ifjúsági szervezeteknek legalább a lista összeállításához, hiszen ennek hiányában gyakorlatilag érdemben továbblépni nem lehet.
Más a helyzet bizonyos vonatkozásban az előbb említett KISZ, illetve jogutódja, a DEMISZ, valamint a MÚSZ kezelésében és tulajdonában lévő ingatlanok vonatkozásában. Mint tudjuk, ezen ingatlanoknak egy része felajánlásra került a Kormánynak, és az így felajánlott hatvanegynéhány ingatlanból jött létre az az ominózus Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány a 81/1990. számú minisztertanácsi rendelettel.
A tulajdonlás vonatkozásában az én álláspontom – szemben a képviselő urak által előadottakból kicsengő következtetéssel – eltérő. Személy szerint az alapítványt mint konstrukciót üdvözítő megoldásnak tartom az ifjúsági vagyon tulajdonlása vonatkozásában. Félreértés ne essék, amikor ezt állítom, távolról sem az előbb említett Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványt óhajtom védeni, hanem az alapítványt mint konstrukciót. Teszem ezt azért, mert az alapítványban én ötvöződni látom azt a régen óhajtott igényt, miszerint a társadalmasítás irányába kell elvinni a tulajdonlás kérdését. Másfelől megjelenni látom az alapítványban mint konstrukcióban azt az ugyancsak nélkülözhetetlen igényt, hogy e konstrukcióban megjelenhet a vállalkozás. Azt tisztán kell látnunk, hogy a mai magyar gazdaságban nincs olyan vagyon, amely lemondhatna a vállalkozásról mint a vagyongyarapítás eszközéről. És ha e kétféle igény ötvöződhet, megjelenhet egy konstrukcióban, akkor ez éppen az alapítvány.
Az természetesen megint más kérdés, hogy a kérdés tárgyát képező konkrét alapítvány vonatkozásában nekem is vannak aggályaim.
Az első aggályom rögtön e vonatkozásban a Deme képviselő úr által megfogalmazott kérdés, nevezetesen a nemzeti alapítvány élén álló 2l fős kuratóriumnak az összetétele. Nézem a jogszabályt, az egyértelműen és határozottan rendelkezik arról, hogy egyharmadát az állami szervek és intézmények képviselőiből kell kiállítani, a másik egyharmadot a gyermek- és ifjúsági vagy kifejezetten ilyen érdekeket képviselő társadalmi szervezetek képviselőiből, míg a harmadik egyharmadot közmegbecsülésnek örvendő, elismert személyekből. Nem vitás, hogy a kuratóriumnak az ilyen módon való felállítása önmagában is kétséges. Egyszerűen azért, mert nem hordozza magában azokat a garanciákat, amiket magában kellene hogy hordozzon, nevezetesen, hogy a gyermek- és ifjúsági intézmények az akaratukat e kuratórium irányításában érvényesíteni tudják.
Ezért, ha megengedik és még van kellő türelmük ahhoz, meghallgassák, amit mondok, akkor tisztelettel utalnék ennek a kuratóriumnak az általam és szándékaim szerint tervezett szervezeti változtatására. Június 20-ára összehívtam a kuratóriumot éppen az ez irányú szervezeti változtatások érdekében.
Jelen pillanatban a kuratóriumban tagként jelenik meg a Művelődésügyi Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, továbbá az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium képviselője. Alapvetően megkérdőjelezhető az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium létjogosultsága a kuratóriumban. Itt tehát fölszabadulhat egy hely. Annak idején ez a minisztérium azért került be képviselőjével a kuratóriumba, mert az idegenforgalmi alapból ifjúsági célokra rendelt vagyon meghatározott céllal történt átutalásra. A meghatározott cél miatt pedig fel kellett állítani egy turisztikai bizottságot, amely ezt ellenőrizte. Ezt látta el a minisztérium. Ebben az esetben azonban kettős jelenléte valósul meg, ami álláspontom szerint szükségtelen. Így tehát egy hely fölszabadulna.
Ezen túlmenően a magam részéről megkérdőjelezem a Magyar Úttörők Szövetségének erkölcsi alapját jelen pillanatban és jelen körülmények között a kuratóriumban való részvételben.
Szándékaim szerint a kuratóriumi tagságát felfüggeszteném mindaddig, amíg nem tesz eleget az imént említett elszámolási kötelezettségének. Ez két szempontból is üdvözítőnek tűnik: egyrészt egyfajta kényszerítő erőként jelenne meg a MÚSZ felé az elszámolás vonatkozásában, másfelől pedig újabb hely szabadulna föl, ahol meg lehetne jeleníteni olyan gyermek- és ifjúsági intézményeket, amelyeknek a kuratóriumban lenne a helyük. Ezek az intézmények, amelyeket behívni szándékozok a kuratóriumba: a Cserkészek Országos Szövetsége, továbbá a súlyos egészségromlásban és károsodásban szenvedő gyermekek országos szervezete. Ebben a vonatkozásban egyetlen számot mondanék: a gyermekek 3,5-5 százaléka szenved ma olyan súlyos megbetegedésben mint nyitott gerinc, szívbetegség, agykárosodás. Ezeknek a gyermekeknek a száma 300-400 ezer között van, és semmiféle érdekképviseletünk nincs az ifjúságpolitikában. Mindenféleképpen indokolt, hogy ezek a szervezetek legalább a kuratóriumba tagot küldhessenek, és az érdekeiket képviseltethessék.
Mindenképpen szükségesnek tartom az állami támogatottak országos szintű szervezetének megjelenítését a kuratóriumban a fentebb említett okokból kifolyólag. Ha a fenti változtatások keresztülmennek, akkor – azt hiszem – minden igényt kielégítő módon, ha jól számolok, akkor huszonegy fő a felső határ; 11:10 arányban gyakorlatilag a gyermek- és ifjúsági szervezetek kerülnek túlsúlyba az említett kuratóriumban. E vonatkozásban a döntési jogkör – ha úgy tetszik – a nemzeti alapítvány vonatkozásában átcsúszik a kívánt irányba, nevezetesen az állami szervek, főhatóságok, a gyermek- és ifjúsági szervezetek irányába.
Természetesen ehhez a fent említett változtatásokat keresztül kell vinni. Röviden ennyiben válaszoltam Deme úr kérdésére.
Katona úr kérdésének a második része: szándékában áll-e a Kormánynak a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány működőképességének biztosítása akár az eredeti minisztertanácsi rendelet módosításával is. Azt hiszem, erre a kérdésre választ adtam: szándékunkban áll a működtetés a fentebb említett változtatásokkal. Nem azért, mert jobbat nem tudunk elképzelni, hanem ezért, mert az üdültetés napokon belül el kell hogy kezdődjék. Ha most felrúgjuk ezt az alapítványt, könnyen abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy egyszerűen megoldhatatlan helyzet elé kerülünk, és több ezer gyerek nem mehet el a nyári táborba. Ilyen vonatkozásban tehát kicsit szükséghelyzetben is vagyunk.
A harmadik kérdése Katona Béla úrnak, mit tervez a Kormány a nyári ifjúsági és gyermektáborozások és üdültetések lebonyolításának megsegítésére? Engedjék meg, hogy e vonatkozásban néhány konkrét adatot ismertessek: a nyári üdültetés biztosítására a központi ifjúsági alapból a megyei, fővárosi tanácsok normatív támogatásban részesültek. Ez 18,1 millió forint volt. A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványról szóló rendelet szerint a regionális alapítványok tulajdonába került vagyon állagmegóvására összesen húszmillió forint átutalására a Kormány készen áll. Ezt akár egyik napról a másikra meg tudjuk tenni a megfelelő pénzügyi garanciák megteremtése esetén.
Továbbá a gyermek- és ifjúsági turizmus, a nyári táborozás támogatására kedvezményes kölcsönzéshez hétmillió forintot, táborozáshoz pályázat útján 15 millió forintot biztosítottunk.
Kérem a tisztelt képviselő urakat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjenek! Köszönöm szépen. (Taps.)
