CSENGEY DÉNES (MDF)
CSENGEY DÉNES (MDF)
CSENGEY DÉNES (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látszólag arról van szó, hogy Fodor Tamás a kulturális bizottság és a Fidesz parlamenti képviselő csoportja ugyanarról a kérdésről három, élesen, illetve a Fidesz esetében nem túlságosan élesen eltérő álláspontot terjesztett elő. Ezzel szemben én úgy látom, hogy a három álláspont abban különbözik egymástól, hogy egy kialakult helyzetet a magyar írott és elektronikus sajtóban kialakult helyzetet a tisztázatlan privatizációs folyamatokat milyen mértékben kívánja tudomásul venni, illetve milyen mértékben kívánja feltárni. Senki sem vitatja Fodor Tamás és a Szabad Demokraták előterjesztésének jogosságát. A Springer ügy csakugyan arcpirító botrány volt, és mindannyian méltán kívánjuk ennek a kivizsgálását, mindannyian méltán kívánjuk ennek az anomáliának a megszüntetését. Mindaddig, amíg a bizottság el nem mélyedt ennek a megvizsgálásában, nem lehet kizárni azt sem, hogy az MSZP vezetése, illetve az MSZP egyes alkalmazottjai, kiadó vállalatainak igazgatói, vezetői vagy a vezetés tudtával, vagy a vezetés tudta nélkül a saját szakállukra, kisebb csoportok szakállára vétkesek ezekben az ügyletekben. Azonban a bizottság a vita során úgy látta, hogy ez az arcpirító anomália csak felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar sajtó tulajdonlásának kérdése, illetve a magyar sajtótulajdonba, média tulajdonba a külföldi tőke bevonása teljességgel szabályozatlan, teljességgel átláthatatlan, és a jelenlegi törvények semmi biztosítékot nem nyújtanak arra nézve, hogy bármelyik reggel ne ébredhetnénk újabb Axel Springer Budapesthez hasonló botrányra, anomáliára. Most csak az abszurditásig víve a lehetőséget, nem tudom, kizárja-e azt valami, hogy a Magyar Televízió 3500 dolgozója belépjen egy később megállapítandó nevű Kft.-be, és közölje velünk, hogy mostantól annak alkalmazásában dolgozik, és az épületekért pedig majd valamilyen jogi vitát még folytatnak. Természetesen ezt a túlzást azért vezettem be a gondolatmenetembe, hogy felhívjam a figyelmet rá, milyen mértékben tisztázatlan a helyzet. Tisztázatlan egyfelől a lapok és az elektronikus sajtó, különösen a helyi televízió tulajdonlásának a kérdése. Ez pedig azt jelenti, hogy bizonytalan ki tárgyalhat a tulajdonos nevében, képviseletében tőkebevonásról. És az esetek többségében él a gyanú, hogy jogosulatlan személy vagy jogosulatlan testület tárgyal a tulajdonról. A másik: semmilyen módon és semmilyen mértékben nincsen szabályozva a külföldi tőke bevonása a magyar sajtó és a magyar média világába. Szeretném eloszlatni a nyilván máris felhorgadó félreértést - nem a külföldi tőke bevonása ellen beszélek. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a magyar írott és elektronikus sajtó siralmas technikai állapotban van. A működőképesség napról-napra való fenntartásának a lehetőségével vagy lehetetlenségével küszködik. Tisztában vagyunk azzal, hogy a sajtó munkatársai, rangos és vezető munkatársai, illetve közmunkásai méltatlanul alacsony fizetésekért nyújtanak sokszor elsőrangú szakmai teljesítményt, és tökéletesen tisztában vagyunk ezért a kísértés óriási erejével, amikor felmerül, hogy másfélszeres, kétszeres bérért jobb technikai körülmények közé kerülhetnek, és meg tudjuk érteni, hogy ezek a lehetőségek eltompítják az érzékenységüket a tulajdonváltások tisztázatlanságát illetően. Azonban - mint már említettem - a tisztázatlan tulajdonviszonyok és a külföldi tőke bevonásának lehetséges mértékét illető minden normatív szabályozás hiánya miatt gazdasági kérdések is felvethetők ebben az ügyben. De nemcsak gazdasági kérdésekről van szó. Hiszen nem az a helyzet - az esetek többségében -, hogy új vállalkozások jönnek létre, új lapok alakulnak vagy új helyi televíziós csatornákat építenek ki, hanem arról van szó, hogy jól bejárt, jól kialakult olvasottságú, nézettségű, hallgatottságú fórumokat vesz birtokába egy csoport, egy privatizációs eljárás során. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarországon ebben a pillanatban közvéleményt lehet vásárolni, és ez a súlyosabb aggály, amire felelnünk kell, és amiben egy megnyugtató megoldásra kell jutnia, megnyugtató javaslatra kell tenni a bizottságnak. Még nem esett szó ebben a vitában a Szabad Föld című hetilap legújabb eladásáról, ami pedig példányszámában eléri vagy meghaladja a 9, Axel Springer tulajdonba került megyei napilapnak a példányszámát, és gyakorlatilag a magyar falusi közvéleményt jelenti. A magyar falusi közvéleményt vásárolta meg egy politikailag még tisztázatlan tartalmú, politikailag, kulturálisan tisztázatlan törekvésű csoport, hogyha jól emlékszem százmillió forintért. És itt az egyenletnek a veszélyességére az egyenletnek a tarthatatlanságára szeretném felhívni a figyelmet, felelősen nem írhatunk fel ilyen egyenleteket, hogy százmillió forint egyenlő a magyar falu közvéleményével. Tehát itt nemcsak gazdasági szabályozásról van szó, hanem feltétlenül ügyelnünk kell arra, hogy a sajtó - írott és elektronikus sajtó - privatizációja során részben nyugati tőkeérdekeltségek kezébe kerülése során a nemzeti szuverenitás, a politikai szuverenitás és a kulturális integritás ne kerülhessen veszélybe. Úgy gondolom, ennek a hatalmas problémakomplexumnak egy része, egy jelentős, sarkalatos és említettem, arcpirítóan kirívó része az Axel Springer ügylet, de ha ennek kivizsgálására korlátoznánk a vizsgálóbizottság működését, akkor elfordítanánk a fejünket egy olyan folyamatról, mely a véleményem szerint a már előadottak miatt óriási horderejű és ami, ha elfordítjuk róla a tekintetünket akkor továbbra is a teljes ellenőrizetlenségben, a teljes beláthatatlanságban zajlik és kész helyzet elé állíthatja a magyar parlamentet, a sajtótörvény, a médiatörvény megalkotásának idejére és nem lesz akkor mentségünk ez előtt az ország előtt, nem lesz akkor mentségünk ez előtt a nemzet előtt, hogy nem tudtuk ugyan kinek, de eladtuk a magyar közvéleményt. Befejezésül, még egyszer szeretném megjegyezni, hogy sem a bizottság állásfoglalásában, sem a magam személyes álláspontjában nincsen privatizáció ellenesség és nincsen nyugati tőkeellenesség. De ha termelőüzemek privatizációjában elvárjuk és megkívánjuk a nyilvánosságot, a versenytárgyalásos formát és a tulajdonosnak, ha az állam a tulajdonos, mert akkor lehet szó privatizációról, a jelenlétét és ügyletekben, nem látom be, hogy miért éppen a sajtó és a médiák világában tekintenénk el ettől az egyébként mindenki által elfogadott privatizációs gyakorlattól. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
