MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)

Full text search

MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)
MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném röviden még egyszer összefoglalni az álláspontomat. (Zaj.) Azért szükséges, egyrészt mert ki kell, hogy igazítsam Csengey Dénest egy ponton, ugyanis ő úgy fogalmazott, hogy ha a vizsgálat az Axel Springer Kft. ügyleteire lenne korlátozva, akkor mi történne, én megint hangsúlyozom, hogy a Fidesz frakciójának a módosító javaslatai nem erre az ügyre korlátoznák egyedül a vizsgálatot. Ezért szeretném még egyszer, nagyon röviden a két alternatíva, a bizottsági javaslat és a módosításaink szerinti javaslat - közötti különbséget megmutatni. Tehát a bizottság javaslata, ahogy a címéből is kitűnik egy általános vizsgálatról szól, benne van a címében: …bizottság felállítására az elektronikus és a nyomtatott sajtó privatizációs eljárásainak kivizsgálására. Ez egy általános vizsgálat, erről szólnak a pontok minden területen, ezzel szemben a Fidesz javaslata szerint egy konkrét ügy kivizsgálásáról lenne szó, ezt nem mondom el megint, hogy milyen ügyről van szó, ami szerintünk külön kezelést igényel. A második különbség, hogy a bizottság határozati javaslata a 4-es pontban tételezi azt, hogy a vizsgálat teremtsen alapot a majdani törvényi szabályozásnak. Ez lehet, hogy csak szóhasználat, de azért rámutatnék arra, hogy a Fidesz módosító javaslata a konkrét ügyben folytatott vizsgálat általábani kiterjesztését azért tartja szükségesnek, hogy a vizsgálat a gyors törvénykezést segítse elő a helyzet feltérképezésével. Tehát konkrét vizsgálat és a gyors törvénykezés elősegítése nem általános vizsgálódás. A harmadik különbség pedig ugye az az 5-ös pontban foglalt, ami egy újabb vizsgáló bizottság felállítását javasolja, de felhívnám a tisztelt Elnök úr figyelmét arra, hogy még az 5-ös pontnak a második fele az még egy külön kezelhető dolog, kezelhető részjavaslat. Abban az esetben tehát, ha a tisztelt Ház úgy értékeli, hogy a bizottság javaslatába nem veszi bele módosításként azt hogy egy újabb vizsgálóbizottság a vagyonelszámoltatásra jöjjön létre, akkor ez ügyben majd a Fidesz frakciójának az indítványa kapcsán tárgyal a tisztelt Ház, viszont az 5-ös pont második felében az is szerepel, az a javaslat, hogy az Országgyűlés szólítsa fel az MSZP-t, hogy a vizsgálat befejezéséig függessze fel vagyona, tehát így, az ebben az ügyben érintett megyei lapok elidegenítését is. Tehát ez megint csak ehhez a konkrét ügyhöz kapcsolódik, és nagyon röviden tehát én úgy gondolom, hogy ezek a módosító javaslatok szükségesek a kérdésnek a megnyugtató rendezéséhez. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť