KÓNYA IMRE, DR. (MDF)

Full text search

KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Hack Péter képviselőtársunk úgy érezte, hogy az előterjesztésben egy bizonyos vád fogalmazódik meg velünk szemben, az Országgyűléssel szemben, hogy nem törvénykezünk elég gyorsan és ezért nem lehet kormányt alakítani. Én a magam részéről nem éreztem ezt a vádat, ellenkezőleg én inkább azt éreztem, hogy az előterjesztés a jogi bizottság részéről egy bizonyos szabadkozást tartalmazott mifelénk, az Országgyűlés felé, hogy azért kell ilyen gyorsított ütemben folytatnunk ezt a törvénykezést, hogy mielőbb kormányt tudjunk alakítani. Én azt hiszem, hogy ez méltányolható szempont és úgy gondolom, hogy ez a döntő kérdés, ezeket a törvényeket igenis meg kell hozni ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság kormánya létrejöjjön és ez az Országgyűlés benyomásom szerint tudomásul vette és elfogadta ezt a szempontot. Én nem érzem, hogy a kormányalakításban résztvevő pártokat, a jövendő koalíciós pártokat felelősség terhelné az idő elhúzódásáért. Én úgy érzem, hogy teljesen természetes, hogy bizonyos időre szükség van a koalíciós tárgyalásokra és a koalíciós pártoknak az a feladata, hogy mindent megtegyenek, hogy ezek a tárgyalások mielőbb befejeződjenek, a parlamentnek, nekünk pedig az a feladatunk, hogy minél előbb meghozzuk azokat a törvényeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kormány létrejöhessen. Én azt is hozzátenném, hogy emlékezetem szerint, amikor felmerült az a kérdés, hogy bizonyos közjogi kérdésekben előre állapodjanak meg a pártok képviselői, akkor a Magyar Demokrata Fórum elnöke azt válaszolta, hogy bízzuk ezeket a kérdéseket a parlamentarizmusra. Nevezetesen csak és kizárólag azokban a kérdésekben szükséges megállapodni, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a kormány létrejöjjön és egy nagyon fontos dologra hívom fel a figyelmet, csak akkor, amikor már egy országgyűlési választásokkal, szabad választásokkal legitimált pártok ülnek egymással szemben. Tehát amikor ez a javaslat fölmerült, akkor még nem került sor a szabad választásokra, akkor az országos listát állító 12 párt vezető képviselői ültek egymással szemben és én úgy gondolom, hogy teljesen indokolt, hogy ilyenkor semmiféle megállapodásnak nincs létjogosultsága, csak akkor lehetséges a megállapodásokat megkötni, amikor már egy szabad választás legitimálja a pártokat és akkor van joguk ezeknek a pártok vezetőknek a legszükségesebb, hangsúlyozom, a legszükségesebb megállapodások megkötésére, hogy aztán az Országgyűlés a részletek tekintetében és a gyakorlati végrehajtás tekintetében felelősséggel dönthessen. Úgy érzem, hogy ez történt a parlamentarizmusba történő átállás területén és így aggálymentes ennek a kérdésnek a rendezése, semmiképpen nem lett volna kívánatos elébe menni az eseményeknek és mintegy megkötni az Országgyűlés kezét esetleg olyan kérdésekben is, amelyekben nem szükséges megkötni az Országgyűlés kezét.
Tisztelt Országgyűlés!
Rátérve a módosító javaslatokra, két körben van vita a jogi bizottság és a Szabad Demokraták Szövetsége között. Tulajdonképpen az egyik kérdés az államtitkárok kinevezésének a kérdése, a másik kérdés pedig a meghallgatás kérdése. Ami az államtitkárok kinevezését illeti, úgy érzem, hogy nem lényegi a vita, tekintettel arra, hogy ugyanaz a három személy játszik szerepet a kinevezésben mind a két javaslat esetén. Hogy mégis a jogi bizottság javaslatát tartom elfogadhatónak, azt azzal tudom indokolni, hogy az egész e körben előterjesztett és az elmúlt ülésen elfogadott alkotmánymódosításnak az a lényege, hogy legyen egy egységes, felelős kormányunk és minél teljesebb mértékben meg tudjuk valósítani a törvényhozó és a végrehajtó hatalom elválasztását. A felelősséget mindenek előtt a parlament előtti felelősséget is a miniszterelnök személye biztosítja. A miniszterelnök az, akit a parlament megválaszt és bizalmatlansági indítvány esetén a miniszterelnök az, akinek a kormánya bukik. A minisztereknek ilyen fajta közvetlen felelőssége nem áll fenn. Egy egységes egész a kormányzat és ezt jobban jelzi a bizottság által előterjesztett indítvány, ezért javaslom ebben a vonatkozásban a szabad demokraták módosító indítványának az elutasítását. Ami a másik kérdéskört illeti, az már valóban érdemi kérdés.
Azt gondolom, hogy éppen a kormányzat, a végrehajtásért felelős kormány egysége és a törvényhozástól való elválasztása indokolja, hogy csak a legszükségesebb mértékben alkalmazzuk a meghallgatás intézményét. A miniszterelnök felelőssége elsősorban, hogy miniszterének előterjesztése alapján döntsön arról a személyről, akit államtitkárnak választ, hogy alkalmas-e a feladatának a betöltésére. Ebbe beleilleszteni egy Országgyűlési meghallgatást, a felelősségnek a magunkra vállalását jelentené legalább bizonyos fokig, valóságos döntési jog nélkül. Hiszen még javaslattételi joga sem lenne ennek a bizottságnak, mindössze meghallgathatja - véleményezési joga sem lenne -, csak meghallgathatja. Úgy érzem, ennek semmi más értelme nem lenne, mint esetleges pártpolitikai propagandára lehetne felhasználni egy ilyen nyilvános meghallgatást, és gondolom, hogy az előterjesztőknek sem ez a célja. Ami a közigazgatási államtitkárt illeti ebben a körben - a 6. szakaszra vonatkozó módosító indítvány -, itt valóban megfontolandó, hogy valamiféle meghallgatásra esetleg szükség lehet, de semmiképpen nem egy politikai jellegű meghallgatásra, hiszen itt egy szakember kiválasztásáról van szó, hanem valami szakmai testület meghallgatására lehetne itt szükség. Itt a Magyar Demokrata Fórum körében fölmerült már az a kérdés, hogy a leendő közszolgálati törvény keretében fel kellene állítani egy ilyen szakmai testületet, amelyeknek különböző tagozatai meghallgatnák a közigazgatási államtitkárokat, sőt, esetleg az államtitkár-helyetteseket is, és véleményeznék a miniszterelnök számára az előterjesztést. Ez valóban hasznos lenne egy ilyen intézménynek a létrehozása, valóban szakmai szempontokat szolgálhatna, és nem pártpolitikai propagandára lenne alkalmas. Úgy érzem, hogy egy parlamenti bizottsági meghallgatás - egyébként is egy politikai jellegű meghallgatás semmiképpen nem indokolt egy közigazgatási államtitkár esetében. Tehát én úgy gondolom, hogy egy ilyen megoldást kellene találni, és kérem a Szabad Demokraták Szövetségének a képviselő csoportjának tagjait, hogy fontolják meg, hogy esetleg a jogi bizottság a módosító indítványuk kapcsán kidolgozhatna egy olyan javaslatot, amely ezt a szempontot figyelembe vehetné már most is, már a közszolgálati törvényt megelőzően. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť