ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Full text search

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Köszönöm. Bejelentem, hogy a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság szintén törvényjavaslatot nyújtott be az alkotmány módosítására. Napirendre tűzés esetén együttes tárgyalásra kerül majd sor. Az önálló indítvány napirendre tűzéséről előzetesen állásfoglalást kértem a Házbizottságtól, amely a napirendre tűzést támogatta.
Véleményük ismeretében indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az önálló indítványt tűzze napirendre. A sürgősség ügyében külön fogunk állást foglalni. Tehát most a napirendre tűzésről van szó.
Megkérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy egyetértenek-e a napirendre tűzéssel? Kérem, szavazzunk! Most lehet szavazni. (Megtörténik.)
Megállapítom: az Országgyűlés 277 "igen" szavazattal, 18 ellenszavazattal, 11 tartózkodással úgy döntött, hogy az önálló indítványt napirendre tűzi. A képviselőcsoport az önálló indítványt sürgős megtárgyalását kérte, azonban nem a mostani, hanem a jövő héten kezdődő és az azt követő üléseken. Tehát a jövő héten elkezdi, és az azt követő üléseken tovább tárgyalja a napirendet.
Mint említettem, a sürgősségi tárgyalással kapcsolatban több képviselőtársunk szóvá tette, hogy szabad-e ilyen terjedelemben sürgősségi alapon tárgyalni alkotmánymódosítást? A sürgős tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz, tehát ki-ki álláspontját szavazatával juttatja kifejezésre.
Kérdezem ezek után a tisztelt Országgyűlést: elfogadja-e az önálló indítvány sürgős, de későbbi időpontban történő tárgyalását? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.)
Megállapítom: az Országgyűlés 251 "igen" szavazattal, 54 ellenszavazattal, 8 tartózkodással úgy döntött, hogy az önálló indítványt sürgősségi alapon megtárgyalja.
Deutsch Tamás képviselőtársunk (Fidesz) képviselői önálló indítványt nyújtott be a képviselőcsoport nevében vizsgálóbizottság létrehozására az MSZP vagyonelszámolásának vizsgálatára. Megkérdezem Deutsch Tamás képviselőtársunkat, kíván-e szólni, indoklást tenni? Igen. Átadom a szót.
Felszólaló: Deutsch Tamás (Fidesz)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť