ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm szépen. Legyen szabad mindjárt reflektálnom Tölgyessy Péter első felszólalásának első pontjára. Az Országgyűlés főtitkárát megkérdeztem, közli, hogy elírásról van szó, tehát úgy gondolom, a kérdésben nem indokolt vitát nyitnunk, a technikai hibáért elnézést kérve kérem, hogy valamennyi képviselőtársunk törölje a felügyeleti szót, és ezzel a kérdés felett napirendre térhetünk.
A második előterjesztés egy személycserére irányult, legyen szabad feltenni a kérdést, hogy van-e Tölgyessy Péter javaslatával kapcsolatban valakinek észrevétele. Tehát a tekintetben, hogy Laborczi Géza helyett Hajdú Zoltán kerüljön. (Nincs észrevétel.) Ha nincsen, akkor a frakció, pontosabban a képviselőcsoport vezetőjének előterjesztését én elfogadásra ajánlom, és külön szavazás nélkül - mivel ellenvetés nem volt - kérem az előterjesztés ilyen értelmű módosítását, hiszen e tekintetben a képviselőcsoportok vezetői a képviselőcsoport álláspontját közvetítik, s ezzel szemben nincsen ellenvélemény, ezt a megkötött megállapodással összhangban álló módosításnak kell tekinteni.
Köszönöm szépen.
Következő Torgyán József, aki felszólalásra jelentkezett.
Felszólaló: dr. Torgyán József (FKgP)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť