TÖRÖK GÁBOR, DR. (MDF)

Full text search

TÖRÖK GÁBOR, DR. (MDF)
TÖRÖK GÁBOR, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Alea iacta est, a kocka el van vetve, az Országgyűlés elé került a jövő évi költségvetésünk. Olyan körülmények között került az Országgyűlés elé, amikor Antall miniszterelnök úr szerint nem profi képviselők vannak, hanem inkább amatőr képviselők, és nekik kell dönteni. Olyan körülmények között, amikor későn terjesztették be, és ebben van politikusság is, ezt még az amatőr képviselők is észreveszik, és a pénzügyi kormányzat részéről pedig váltás van.
Tehát a képviselőházat terheli maximálisan e döntésnek a súlya.
Amiért szót kértem, az részben Ráday képviselőtársamnak a felvetéséhez csatlakozik és ahhoz, hogy az idő híján nincs olyan részletekre időnk, mint például az LRI-nek, a Légiforgalmi Repülőtér Igazgatóságának a költségvetésében szereplő több mint egymilliárd forint, pontosabban 1 milliárd 142 millió forint dologi költség, mert több mint egy héttel ezelőtt kértük, hogy részletesen nevezzék meg, hogy ebből az összegből mit óhajtanak zajvédelemre fordítani. Ezt a jelentést mind a mai napig nem kaptuk meg, és ezért szólok most, hiszen holnap a bizottságok elnökeinek véleményt kell mondaniuk. Hogy mondjunk így véleményt, hogy mondjanak a bizottság vezetői véleményt, és hogy tudjuk elfogadni ezt a költségvetést, illetőleg a költségvetésnek ezt a részét? Én valahogy úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy hogy tegyünk ártalmatlanná egy egeret: felállítunk egy zsilettpengét, egyik oldalra diót teszünk, a másik oldalra sajtot, és azt mondjuk az egérnek, hogy döntsön: diót egyek vagy sajtot egyek. És közben elvágja a nyakát. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť