SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen én is gondolkodtam azon, hogy a mostani felszólalásomnak az általános vitában van-e helye vagy pedig a részletes vitában, hiszen a törvényjavaslatnak egy szakaszát érinti. Mielőtt azonban ez a kérdés felvetődött volna, én magamban úgy döntöttem, hogy ez a probléma annyira általános, annyira széles körét érinti az embereknek, hogy feltétlenül indokolt már most ezt a kérést itt felvetnem.
A törvényjavaslat 48. szakasza a polgári perrendtartást érinti, olyan értelemben, hogy az eddig az úgynevezett közös munkaügyi döntőbizottságok elé utalt ügyeket munkaügyi bíróság elé utalná. A kérdés alkotmányossági problémákat vet fel, érinti az igazságszolgáltatás, ezen belül különösen a munkaügyi bíróságok működőképességét, ugyanakkor pedig érinti a munkajog érvényesülésének a jelenlegi helyzetét is. Ezért úgy gondolom, hogy célszerű már most ezt a kérdést itt felvetni.
Sajnos országos jelenség, hogy a nehezedő gazdasági körülmények mellett a munkajog jelentősége leértékelődik. A munkáltatók egyre kevésbé veszik tudomásul azokat az előírásokat, amelyeket be kellene tartaniuk, a munkavállalók pedig egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, nem mernek a hatóságokhoz fordulni. Ilyen helyzetben rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a munkaügyi igazságszolgáltatás a maga helyén legyen, a tevékenysége ne legyen akadályozva.
Jelenleg az a helyzet, hogy általában a munkaügyi döntőbizottságok járnak el első fokon; azokon a munkahelyeken, ahol munkaügyi döntőbizottság nincs, az önkormányzatok mellett megszervezett úgynevezett közös döntőbizottságok járnak el első fokon, és az ő döntésükkel szemben lehet munkaügyi bírósághoz fordulni.
A tervezet ezeket az eljárásokat – tehát a közös döntőbizottság előtti ügyeket – egyenesen a munkaügyi bírósághoz vinné, és onnan minden esetben a megyei bírósághoz lehetne fellebbezni. Ez azt a problémát veti fel, hogy attól a véletlen tényezőtől függően, hogy egy adott munkahelyen működik-e munkaügyi döntőbizottság vagy sem, az érintettek vagy kétfokú bírósági perorvoslatot nyernek, vagy pedig egyfokút. Óriási a különbség, a döntőbizottságoknak a jelentősége, felkészültsége messzemenően nem éri el a bíróságokét. Azok, akik közvetlenül bírósághoz fordulhatnak, lényegesen kedvezőbb helyzetbe kerülnének, mint azok, akiknek előbb a munkaügyi döntőbizottságokhoz kell fordulniuk.
Ez a probléma ezért egyik oldalról felveti azt, hogy a kétféle szabályozás az Alkotmány 57. szakaszát érinti, tehát a bíróság előtti egyenjogúság kérdését sérti, annak alapelvét sérti, a másik oldalról viszont a bíróságokat váratlanul óriási munkateher elé állítaná, amire a bíróságok sem személyi, sem tárgyi oldalról nincsenek felkészülve. Ebben az esetben ez a rendelkezés, ha alkalmazásra kerülne, azzal járna együtt, hogy a munkaügyi bíróságok eljárása szükségszerűen napról napra hosszabbodna, az az érdek, amely ahhoz fűződik, hogy az állampolgárok a jogaikat minél előbb érvényesíthessék a munkaügyi bíróságok előtt, egyre nagyobb sérelmet szenvedne. Nagyon komoly kérdésekről van szó, hiszen nem mindegy, hogy egy adott személy esetleg hónapokig nem kap munkabért, amelyből élnie kell.
Úgy érzem, hogy ezért a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése, amelynek egyetlen indoka mindössze az, hogy a közös döntőbizottságoknak az ügyforgalma lényegesen megnőtt, alkotmányossági problémákat vet fel, a bíróságoknak is, az állampolgároknak is az érdekeit súlyosan sértené, és ezért mindenképpen indítványozom azt, hogy ezt a javaslatot így, ebben a részében az Országgyűlés ne hagyja jóvá, ebből törvényt ne hozzon. Köszönöm szépen. (Taps.)
