VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)

Full text search

VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm Elnök Úr! Nagyon rövid leszek, hiszen látni azt a politikai elszántságot, amivel a Parlament döntő többsége ezt a javaslatot védelmezi. Nem is bízom abban, hogy érveim bármit is változtatnának ezen a pozíción, éppen ezért pusztán bizonyos következményekre szeretném felhívni az önök figyelmét.
A nemzetközi munkajogban régóta vita tárgya az állam beavatkozási lehetősége és az állam beavatkozásának korlátai a szakszervezetek belső ügyeibe. Szeretném elmondani, éppen ebből kiindulva a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1948-ban elfogadott 87. számú egyezménye alapján általánossá vált az a felfogás – ezt a legkiválóbb szaktekintélyek képviselik –, hogy az államnak az a törekvése, hogy a szakszervezetek belső gazdasági, pénzügyi viszonyaiba beavatkozzon, információkat gyűjtsön, ellentétes ezzel az egyezménnyel. Ezt a pozíciót megerősítette a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1970-ben, és ennek alapján kezdeményeztek több alkalommal vizsgálatokat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet részéről 1971-ben, a görög szakszervezetek 1974-1975-ben a chilei szakszervezetek esetében. A megítélés alapját ez az egyezmény képezte.
A másik kérdés, amiről szólni szeretnék. Elhangzott a tegnapelőtti nap hozzászólásaiban az, hogy a szakszervezeteket miben korlátozhatja az állam és miben nem korlátozhatja. Hivatkozás történt a gazdasági, szociális és kulturális jogok egységokmányára, azonban nem történt hivatkozás arra, hogy mindkét okmányban szereplő korlátozó okok, az állam biztonsága, a közrend, a mások szabadsága és jogai érvényesítése érdekében alkalmazható korlátozások nem vonatkoznak a szakszervezetekre. Mindkét egységokmány 3. pontjában ugyanis az szerepel, hogy a korlátozások nem lehetnek ellentétesek ezzel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1948-ban elfogadott 87. számú egyezményével. Ez az egyezmény kimondja; a dolgozók és munkáltatók szervezeteinek jogukban áll alapszabályaik, szabályaik kidolgozása, képviselőik szabad választása, ügyintézésük megszervezése, tevékenységük megszervezése stb. A hatóságok tartózkodjanak minden olyan beavatkozástól, ami ezt a jogot korlátozná. Hasonlóképpen szól a 8. cikkely (2) bekezdése is, amely azt mondja ki, hogy az ország törvénye nem csorbíthatja és nem alkalmazható úgy, hogy csorbítsa a jelen egyezményben körülírt biztosítékokat. Tisztelettel kérem, mérlegeljék, hogy vajon ez a törvényjavaslat ezeknek a követelményeknek nemzetközi hatásait is illetően megfelel-e vagy sem. Ennek ismeretében döntsenek. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť