KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)

Full text search

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megígérem, hogy rendkívül röviden a módosító indítványunk indoklására néhány általános észrevételt kívánok csak elmondani.
Először is azt szeretném mondani, hogy őszintén tudom irigyelni azokat a politikusokat, közszereplőket, akik valamennyi kortársukat túlélik, és ezért az eseményeket végül is a saját emlékezetük szerint írhatják újra. Most még nagyon sokan vagyunk kortársak, akik emlékszünk a közelmúlt történelmi eseményeire, és egyébként azt a rossz hírt is be kell jelentenem, hogy családom nőtagjai 80. életévük fölött is kitűnő egészségnek örvendenek, és én még legalább 40 évig tanúnak ajánlkozom.
Először is arra kell felhívnom a figyelmet, hogy a korábbi tervezetek köszönő viszonyban sincsenek a most benyújtott tervezettel, és a korábbi tervezeteket a Szocialista Párt szakmai érvek alapján opponálta. A korábbi tervezet ugyanis azzal a mondattal indult, hogy "A szakszervezeti tagdíjat a munkabérből levonni nem lehet." A Szocialista Párt nevében bátorkodtunk felhívni a beterjesztők figyelmét arra, hogy a munkabérből mindenféle levonást a munka törvénykönyve tilt, illetve taxatíve felsorolja azokat az eseteket, amikor a munkabérből bármit le lehet vonni. Ennyit az előtörténetről.
A második megjegyzésem: a Szocialista Párt álláspontja ezen előterjesztés esetében korántsem olyan kőkeményen ellenző, mint az előzőben, annál is inkább nem, mert megítélésünk szerint lehetnek olyan esetek, amikor a törvényhozásnak a szakszervezetitagdíj-fizetés rendjére vonatkozóan is lehet szbályozási kötelessége. Úgy gondolom, hogy szabályozási kötelessége van akkor, ha bebizonyosodik, hogy a tagdíjfizetés rendje eltér a nemzetközi normáktól, a nemzetközi normákat sérti. E vonatkozásban természetesen vitatnom kell Kőszeg Ferenc kifejtett álláspontját, aki minden bizonnyal kitűnően ismeri a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egészségokmányát, amely egyértelműen kimondja, hogy "a szakszervezetek működésükről önállóan, minden hatósági beavatkozástól mentesen döntenek." Ha van kétségünk a beterjesztett javaslattal kapcsolatban, akkor éppen ezért van, és nem hiszem, hogy új tényt mondanék Kőszeg Ferenc számára, de meg fogja lepni, hogy az a bizonyos sokat idézett SZOT-határozat a tagdíjfizetés rendjét pontosan ugyanazon a módon rendezi el, mint a most benyújtott javaslat, tudniillik a munkavállalók és a munkaadók megállapodása alapján. Egy-egy mondatot idézek belőle: "A tagok írásbeli meghatalmazását kell kérni ahhoz, hogy tagdíjukat a bérjegyzéken feltüntessék, és azt a munkáltató megbízásból átutalással teljesítse. A tag az írásbeli nyilatkozatát visszavonhatja, és ezzel a tagdíjának bérből történő teljesítése megszűnik."
Úgy gondolom, hogy törvényhozási lehetőség vagy kötelezettség adódik másodsorban akkor is, amikor az állam az általa nyújtott juttatást, kedvezményt a tagdíjfizetés bizonyos módjához köti. Mi a magunk részéről az adóalapból történő levonás lehetőségét ilyen kedvezménynek tartottuk, és ezért nyújtottunk be a jelenlegi javaslathoz hasonló tartalmú módosító indítványt a személyijövedelemadó-törvényhez akkor, amikor az elmúlt év végén a Parlament tárgyalta. Hozzá kell tennem, hogy ez a Parlament azt a javaslatot nagy többséggel elutasította. (Orbán Viktor közbeszólása: Helyesen tette!)
Végül nem határozottan elutasító az álláspontunk a tervezettel kapcsolatban azért sem, mert úgy véljük, hogy egy ilyen típusú szabályozás segíthet elrendezni a szakszervezetek közötti vitákat, jóllehet nem helyettük dönti el azt, bár Kőszeg Ferenc az imént azt mondta, hogy nincs illúziója ennek a lehetőségnek a valószínűségét illetően.
Módosító indítványaink pontosítást szolgálnak, a részletes vita során megpróbáljuk őket megindokolni. Még egyszer visszautalva az eredetileg benyújtott indítvány vitájára, én a magam részéről személy szerint sajnálom, hogy az egyezményezés jogi fogalmát az alkotmányügyi bizottság ülésén én használtam, a mai ismereteimmel úgy látom, hogy az egyezményezés nem megfelelő jogi fogalom, ezért helyette mást fogunk ajánlani. Köszönöm. (Taps a bal oldalról.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť