MÁDL FERENC, DR. tárca nélküli miniszter:
MÁDL FERENC, DR. tárca nélküli miniszter:
MÁDL FERENC, DR. tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr!
Mindenekelőtt köszönöm, hogy interpellációjával ezt a rendkívül fontos kérdést a figyelem előterébe hozta. Hadd tegyek egy személyes vallomást: a szívemből beszél. De végső soron nem személyi kérdésről van szó, ezért is hangsúlyoznám a Kormány nevében, hogy a privatizáció során rendkívül fontos a szociális, kulturális és jóléti intézmények ügyeinek, helyzetének rendezése.
Mint ahogy hasonló összefüggésekben már máskor is utaltam rá, a vállalat jóval több, mint egyszerű termelési egység. A vállalat az értéktermelő emberi közösség is, amelynek biztonságáért és méltó életfeltételeiért folyik maga a termelőmunka. Végső soron ez a cél.
Alapkérdés tehát, hogy a tulajdonváltás folyamatában minden lehetséges eszközzel óvjuk mindazt az értéket, amely a munkavállalói közösség életviszonyait, életérzéseit meghatározóan befolyásolja. De fel kell hívni a figyelmet egy másik összefüggésre is. Arra nevezetesen, hogy a privatizáció végső célja a korábbiaknál hatékonyabb, több értéket produkáló termelési feltételrendszer kialakítása. Nyilvánvaló, hogy e prioritás háttérbe szorítása, vagy túlzottan eredményrontó kompromisszumok az átrendezés végső célját is veszélyeztethetik.
Az érdekek ésszerű és kiegyenlített egyeztetése, kezelése jegyében, vagy mert a szociális intézmények, az értékesítésre kerülő vállalatok, vállalati vagyon szerves része, ezért a privatizáció folyamatában a cél e vagyontárgyak értékének teljes elismertetése a vevővel, a beruházóval, és annak kifizettetése. Az esetek többségében nem is okoz gondot, hogy a vállalati étkezdét, az öltözőt, rendszeresen használt szociális intézményt az új partner elfogadja és folyamatosan működtesse.
A problémák akkor vetődnek fel, amikor a vitatott létesítmények meghaladják az érintett termelőegység közvetlen igényeit, és fenntartásuk magas költségkihatással, költségteherrel jár. És végső soron a hatékonyság kérdését vetik fel. Vannak esetek viszont, amikor az érintett vállalat önmaga választja a szociális létesítmény értékesítésének útját. Erre általában akkor kerül sor, amikor a cég helyzete még állami vállalati korában kritikus ponthoz jut, és például a vállalati üdülő eladása éppen a dolgozók egyetértésével, nemegyszer a vállalat fenntartását, a munkahelyi közösség foglalkoztatásának feltételeit, további feltételeit biztosítja.
Ez arra is példa – nagyon gyakran fordul elő sajnos –, hogy a dolgok nem egyszerűen csak feketék és fehérek. Van más út is, amikor például a vállalat által fenntartott uszodát, jégpályát, állatkertet, később a Vagyonügynökség együttműködésével, a helyi önkormányzat együttműködésével, az új tulajdonos együttműködésével a helyi önkormányzattal együtt kívánjuk rendezni, és a folyamatosságot biztosítani. Ez az eset például a LEHEL-nél, amiről nem rég volt szó itt, ebben a Házban.
De említhetném azt is, hogy a győri Rába labdarúgó stadionjának több tízmilliós évi költsége az állami vállalati léte alatt is szörnyen megterheli az állami vállalatot, a győri Rábát, és nyilván ez gond a privatizáció során is, hogy az új beruházó hogyan tudja ezt tovább működtetni, átvenni. Folynak is most erre vonatkozóan részletes tanácskozások, tárgyalások, egyebek között az önkormányzattal is.
A kiragadott példák persze eseti jellegűek. A pragmatikus eseti megoldások keresése mellett általánosabb megoldást jelenthet az átfogó rendezés érdekében olyan alapítvány és alapítványok rendszere, melyek a nonprofit szektor ügyeit rendezik, amint az előbb Botos Katalin miniszter válaszában is volt erről már szó.
A nagy törvényalkotási teher mellett a Kormány tervezi, hogy a közeljövőben erre vonatkozóan részletes javaslatot terjeszt elő, mert ezt elméletben és rendszeresen, szisztematikusan kell megoldani. Addig az Állami Vagyonügynökség pragmatikusan viszonyul a helyzethez és szembesül ezekkel a kérdésekkel. Egyebek között például azzal, hogy amikor lehetséges, az érintett szociális létesítmények felhasználási köre ezt megengedi, kísérletet teszünk arra, hogy a tulajdonjogot az önkormányzatnak adjuk át az egyébként az önkormányzatot illető föld utáni érték ellenében. Ha ilyen cserére nincs mód, arra is van példa, hogy az ÁVÜ törekszik az adott létesítményt jelképes áron az önkormányzat kezébe adni. Amennyiben a létesítmények közcélú hasznosítása biztosítható, ahol lehet, a Vagyonügynökség él az alapítványi forma alkalmazásával.
Tisztelt Képviselő Úr! Ezek után 3 kérdésére röviden a következőkben válaszolnék.
Az első: az egyes privatizációs ügyek kapcsán sor kerül annak felmérésére, hogy a privatizálásra kerülő vállalatok átalakulása mennyiben érinti a szociális, sport-, kulturális és jóléti intzmények jövőjét. Törekszünk ezen értékek megóvására, a létesítmények hosszú távú működtetésének biztosítására.
A koordináció döntően a vállalatokkal és a helyi önkormányzatokkal történik. Egyrészt, mert vállalati intézményekről van szó, másrészt, mert állami szinten az ilyen intézmények, s az ezekre vonatkozó tevékenység általában a helyi önkormányzatok ügykörébe tartozik.
A második kérdésre vonatkozó válaszom gyanánt a vállalati jóléti és kulturális intézmények sajátos privatizációs kezelési változatairól, valamint variációkról szóltam. Arról tudniillik, hogy amenynyire lehet, ezeket a vállalati felelősség részévé kívánjuk tenni, helyzetüket minden érdekelt fél együttműködésében rendezni és a működésüket biztosítani. Utaltam a nonprofit szektor tervezett általánosabb rendezésére is. Ehhez még hozzátenném röviden a következőket: a Parlament asztalán fekszenek a vagyonpolitikai irányelvek, azok tervezete, és ez rögzíti, hogy minden olyan esetben lehetőség van állami vagyon, szociális, tudományos, kulturális, sport-, művészeti és egyéb célokra történő átadására, amikor ez állami támogatást vált ki, vagy állami funkciót vállal át. Az irányelvek elfogadása után a Vagyonügynökség élni fog ezzel a lehetőséggel.
Ezzel részben már válaszoltam a harmadik kérdésre is: a kormányzat, jelen esetben az Állami Vagyonügynökség, az irányelvek jegyében már eddig is felkarolt sajátos értékmentő kezdeményezéseket, és érdemben kell foglalkoznia, és foglalkozni is fog, a munkáltatói kulturális alappal is.
Összegezve: fontos, hogy a kormányzat és a Vagyonügynökség konkrét gyakorlatában és általános szabályozási elgondolásaiban a hatékonyság követelményeinek keretei között, épp a hatékonyság végett is, a privatizációban is törekedjék a mondott értékek, végül is a dolgozó ember védelmére. Az esetek nagy többségében ez eddig eredményes volt. Érthető, hogy nem ezekről szólnak a kritikák. Felelősségünket a negatív példák jelzik.
Az ÁVÜ élén az igazgatótanács azon van, hogy ezek számát és súlyát a lehetséges minimumra szorítsa. Ehhez kérem bizalmukat, kritikájukat, konkrét panasz, gond esetén személyes jelzésüket is. Tudom, hogy ez jó esetben eseti megoldás, de ez is fontos, különösen azok számára, akikről szó van. Tudom, hogy az általános megoldás és az elvek a fontosak, de végtére is a privatizáció konkrét esetek tömegében ölt testet.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ezeket tudtam elmondani. Kérem válaszom megfontolását és elfogadását. (Taps.)
