G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ehhez a határozati javaslathoz módosító indítványt nyújtottam be, mert a támogatás igénybevételének feltételeinél egy olyan kitételt találtam, amelyet elfogadhatatlannak tartok. Nevezetesen a 3. számú melléklet 2/C pontjában a támogatás tervezett mértéke 40%, általános iskolák építésénél – 1-3. osztályról van szó – kizárólag azokat a településeket támogatja a határozati javaslat, amelyeknél legalább 500 lakos él.
Kérem, hogy felszólalásomat annak tudatában hallgassák, hogy az országban nem egy, nem tíz ilyen település van, hanem több mint 900. És éppen ezért merem kijelenteni azt, hogy ezt a törvényt jelenlegi formájában súlyosan kirekesztőnek tartom, és olyan népellenesnek ezt az intézkedését, amelyet képviselőtársaim, remélem, nem fognak megszavazni.
Emlékezhetnek, hogy annak idején a választásokon az MDF-nek két plakátja volt olyan, amely az egész országot beterítette. A legnagyobb városoktól a legkisebb településekig. Az egyikre ezt írták: Jöjjön el a te országod, a másikra pedig ezt: Legyen meg a te akaratod!
Nos, Uraim, ha önök ezeket komolyan gondolták, akkor nem lehet elfogadni olyan törvényt, amelyik egy csomó apró települést kirekeszt ebből. Ha pedig a törvényt akarják változatlan formában megszavazni, vagyis a határozati javaslatot, akkor induljanak el, kérem, és MDF-es létükre ragasszák tele az országot olyan plakátokkal, amilyenekkel a választásokon, de írják alá azt is, hogy az 500 fős alatti településekre ez nem vonatkozik.
Az oktatásnak ugyanis egy nép felemelkedésének szempontjából, mindannyian tudjuk, hogy döntő szerepe van. Ha európai és emberközpotú társadalmat szeretnénk építeni, akkor az országot és annak lakosságát minden tekintetben, de különösen az oktatás terén organikus egységben kell kezelnünk. Sőt az olyan településeknek sokkal nagyobb segítségre és figyelemre lenne szükségük, melyeket az elmúlt időkben nagyon mostohán kezeltek.
Olyan ez – tisztelt képviselőtársaim –, mintha egy anya egy gyermekét több közül nem táplálná rendesen, rossz ruhában járatná, és amikor már kellőképpen lerongyolódott szegény gyermek, azt mondaná, hogy minek adjak neki, úgyis rongyos, holott épp az ellenkezőjére lenne szükség. Annak, akit ezerszeresen megsértettünk, elhanyagoltunk, kétszer annyit kellene adni, hogy társaival azonos rangú lehessen.
Milyen jogállam leszünk mi, ha törvényeink nem egyeznek meg korábbi ígéreteinkkel? Tehet arról bárki ebben az országban, hogy – mondjuk – olyan településen született, ahol csak 499-en laknak, nem 501-en?
Ha csak néhány települést érintene ez a határozati javaslat, akkor is szót emelnék. De utánanéztem, és pontosan 917 ilyen település van. Ezen a számon, meg kell hogy mondjam, magam is meglepődtem. Tájékoztatom önöket arról, hogy ezeknek a településeknek levelet írtam. A nagy létszám miatt postázásuk még folyamatban van, és felkértem a települések önkormányzatait nyilvánosan is, most is fölkérem őket, nemcsak levélben, hogy nyilvánítsanak véleményt erről az őket súlyosan kirekesztő határozati javaslatról. (Szórványos taps.) Amennyiben ezt megszavaznák önök, együttesen fogunk föllépni kisebbségi jogaink védelmében.
Ami az elmúlt időszakban történt az országban, azért a jelenlegi vezetést felelősség nem terheli. Ezt a Kormány részére készített figyelemfelhívó tanulmányomban is említettem. (Taps.) De ez a határozati javaslat egyértelműen faluellenes intézkedést rejt magában. A sok meglévő apró település a bizonyság arra, hogy ezer éven keresztül nem sikerült elpusztítani azokat. E törvény szerint úgy gondolja néhány vezető, hogy ami nem sikerült ezer évig, az most sikerülhet?
A japánoknál például a rendszerváltás teljesen összefonódott az oktatás széles körű fejlesztésével. Semmiféle olyan törvényt nem hoztak, hogy: itt támogatunk, ott nem támogatunk. Az 1900-as évek elején a legszegényebb iskolák segélyezésére országos közoktatási alapot hoztak létre, s csak példaként említem – e mostani törvénnyel, vagyis határozati javaslattal szemben –, hogy Japánban 1910 és †11 között 840 új tanintézet nyitotta meg kapuit, valamint 1905 és †11 között – azaz 6 év alatt – 2510 oktatási intézmény létesült. Így kezdték ők az európaizálódást. (Zaj.)
Látom, hogy nem nagyon érdekli képviselőtársaimat, de én végig fogom mondani, mert 900 településen élnek emberek úgy, hogy 500 fő alatt laknak, és amennyiben önöket ez nem érdekli, nyugodtan fölállhatnak, én elmondom, a rádióban biztos elég sokan hallgatják. Csak arra kérném, hogy picit halkabban, mert biztos zavarja a rádióhallgatókat. (Mozgolódás, zaj. – Dr. Mizsei Béla: Ön zavarja.)
S ha már itt tartok, megjegyzem, hogy a nyugati kultúrát nem azért fogadták be például Japánban, mert azt a magukénál jobbnak tartották. Nem ezért, hanem azért, mert világos fejű államférfiak fontos politikai okokból szükségesnek tartották a modern tudományok elsajátítását.
Ezzel az előttünk fekvő javaslattal szemben módosító indítványomnak az a lényege, hogy olyan helyzetet kell teremtenünk, amelyben minden gyermek számára – anélkül, hogy szülőhelyétől elvándorlásra kényszerülne – azonos lehetőségeket, feltételeket kell biztosítani az oktatásra, az elsőtől három osztályban.
Elég szomorúnak tartom, hogy még mindig ilyen alapdolgokról kell véleményt cserélnünk ebben a Házban. Pedig az egyenlő állampolgári jog nem lehetne ma vita tárgya. Ezek után pedig hogyan vethetné fel az ember a magyar kultúra hiányos oktatásával kapcsolatos kérdéseket, például azt, hogyha annak idején – hogy az előbbi példánál maradjak – a japánoknak semmi hátránya nem származott abból, hogy ősi írásukat megőrizték, és gyermekeiknek ma is megtanítják ezt, a mi rovásírásunkat, ha már ennyi ideig megmaradt, miért ne lehetne saját gyermekeinkkel megtaníttatni.
Kányádi Sándornak nem is olyan régen rovásírással verseskönyve is megjelent; ez a réges-régi írás bizonyíték a mucsaizókkal szemben, hogy írástudó nép voltunk már ezer esztendővel ezelőtt is. Győrffy István vetette ezt fel először, de a könyvet, amelyben erről írt, 1939 óta ki sem adták. Hogyan beszéljünk ezekről a dolgokról, hogyan lépjünk tovább, ha iskolák építésének támogatásától fosztjuk meg a vidéket, közel ezer települést? Pedig a közös kommunista házból a közös kapitalista házba új, modern, s az egész országot behálózó oktatási intézmények nélkül nem juthatunk. De ha a közös kommunista ház a hagyományainkat akarta elpusztítani, akkor a közös kapitalista házba csak hagyományainkra építve juthatunk be. Ezért a vidéki oktatás fejlesztésére, ahol a hagyományok erőteljesebben érvényesülnek, még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.
Gondoljanak csak arra, hogy napjainkban egy építőművész nagyobb hírnevet szerzett a magyar kultúrának, mint az elmúlt évtizedek politikája együttvéve. Makovecz Imre héttornyú csodája mutatja meg, hogyan kell nekünk a közös európai házba mennünk. Ilyen törvényekkel, határozati javaslatokkal és ehhez hasonló elénk terjesztett anyagokkal pedig ez nem lehetséges.
Amennyiben ezt az aprófalvakat kirekesztő törvényt a tisztelt Ház elfogadná, ki kell jelentenünk, hogy amit Rákosi elkezdett, a Kádár-rendszer folytatott, azt az Antall-kormány akarja bevégezni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps, zaj, közbeszólás: Éljen! – Tóth Imre László füttyent.)
