HORVÁTH BÉLA (MDF)

Full text search

HORVÁTH BÉLA (MDF)
HORVÁTH BÉLA (MDF) "Mi lesz itt?" – olvashatjuk a megsárgult plakáton, ám én inkább azt a kérdést teszem fel, hogy "Mi van itt?" 1991. év végén, egy beharangozott forró ősz után.
Tisztelt Ház! Emlékezzünk, a régi, békebeli időkben egy kormánypárti frakció tanácskozásra gyűlt össze a Gellért Szállóban, és annak nagyterméből valakik elcsenték Kónya Imre előterjesztését. Valaki ott is bátor volt, és tudta, hogy mit kell tenni, hóna alá csapta a belső anyagot, és nyúlcipőjében meg sem állt a szerkesztőségekig. (Közbeszólás: Tolvaj!)
Megkezdődött az a játék, amit a gyerekek jól ismernek, vagyis: ki tudja jobban teleszívni magát, aztán hosszan – jelen esetben mérgesen felháborodva – nagyot fújni? Volt itt persze köpködés is, mint a születésnapi torta gyertyájának elfújásakor. Ám természetesen a világító fényt nem tudták eloltani. Ekkor született meg a Demokratikus Charta. A gerjesztés, a hecckampány erősödött, közben azonban a Parlament csendben dolgozott, és megalkottuk a banktörvényt, majd a dolgok természetességéből fakadóan Antall József miniszterelnök a megváltozott körülményeknek megfelelően Orbán Viktor fiatal képviselőtársam megállapítása szerint is teljesen jogszerűen járva el új elnököt nevezett ki a Magyar Nemzeti Bank élére. (Közbeszólások: Nem nevezett ki! Nem az ő jogköre! – Az elnök csenget.)
 

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť