KÁDÁR BÉLA, DR. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere:

Full text search

KÁDÁR BÉLA, DR. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere:
KÁDÁR BÉLA, DR. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Tisztelt Országgyűlés! Nehéz dolog arabusul beszélni, tanácsolta is a magyar népi bölcsesség, hogy aki nem tud arabusul, ne beszéljen. Nehéz dolog a gazdaságpolitika műfaja is, óvakodásra inteném azokat, akik nagyon rövid stúdiumok után rendkívül határozott véleményeket nyilvánítanak. (Derültség és taps a koalíció soraiban.) De lehet, hogy stúdium nincs is. Elég nehéz dolog a fejszámolás is, Pataki Ferenc nagy karriert csinált ezzel régóta, de itt is óvatosságra intenék, mert aki el tudja a világkiállítás összes tervezett költségét – a bizonyos 80 milliárd forintot – osztani öt év alatt 10 és félmillióval, az nyilván nem hozakodik elő még mondjuk alapon sem ilyen nagyságrendekkel. De mielőtt elrettentési harcokba bonyolódnánk, azért hadd mondjam el még egyszer azoknak, akik gazdaságpolitikai kérdésekhez hozzászólnak bizonyos elemi számszerű összefüggések ismerete nélkül.
A magyar gazdaság 1991. évi összes GDP-jét 2500 milliárd forintban határozhatjuk meg. Öt év összes magyar GDP-je ha egy ezrelék növekedés sincs, akkor az 1991. évi áron 12 500 milliárd forint. De hát önök, akik ismerik jól a gazdaságpolitikai program fő számait, sőt mi több, magukénak vallják, nagyon jól tudják, hogy nem 12 500 milliárd forint lesz az elkövetkező öt év összesített magyar GDP-jének az értéke. Kérem, megint nagyon nehéz bűvészmutatványt kérek, tessék szíves elosztani, hogy az ötéves 12 500 milliárdnak hány ezreléke az a 80 milliárd. Én el tudom osztani. (Taps. Közbeszólás: Halljuk! Mennyi? – Derültség.)
Nem tudtam, hogy ilyen rosszul állunk fejszámolásban az ellenzéki padsorokban, hogy a Kormánytól kell segítséget kérni… (Közbekiáltások a bal oldalról: Akkor halljuk!) …, de kérem, ez körülbelül 6 egész valamennyi ezrelék… (moraj) … 6,4 ezrelék… (Közbekiáltás a FIDESZ soraiból Kövér László: 6,5!) Hát ez az, amiért kongatják a vészharangot! Óriási számokkal!
Én azt teljesen korrekt érvelésnek tartom, hogy a tisztelt Országgyűlés világkiállítás megrendezését nem helyeslő tagjai bizonyos feltételeket szabnak meg igenlő szavazatukhoz. Ezeket a feltételeket lehet tisztázni, teljesen szakszerű, tárgyszerű alapon. Én még azt az igényt is jogosnak tartom, hogy szólaljanak meg a Kormánynak megidézett tagjai, hogyan látják ők saját maguk tárcájuk szempontjából a világkiállítás jelentőségét. Távolról sem áll jelen pillanatban, hogy én Atlaszként magam vállaira kívánnám a Kormány összes gondjainak terhét vállalni, de azért hadd jegyezzem meg, hogy ebben a kérdésben nyilatkozott már a külügyminiszter, hogy milyen szerepet játszik a világkiállítás megrendezése Magyarország külkapcsolatainak építése szempontjából… (Hodosán Róza: Nagy tekintély!) ; nyilatkozott már a közlekedési miniszter, hogy az infrastruktúra szempontjából mit jelent… Egyébként újfent le kell szögeznem, hogy az az infrastruktúra, ami ennek az összegnek, ráfordításnak a keretében itt Budapesten létrejön, az nem kidobott pénz! Az nem Bős-Nagymaros, nem piramis egy fáraónak, nem egy fehér elefánt! Hát majd tessék szíves elmagyarázni a budapesti vállal… választóknak a legközelebbi önkormányzati választások során, akik most ilyen heves indulatokkal adják le voksukat az új híd vagy netántán a környezetvédelmi beruházások ellen, hogy miért is volt ez szükségtelen és haszontalan fejlesztés, ami elmaradt a világkiállítás megrendezésének a meghiúsulása következtében!
Végül a kormányzati állásfoglalás, mert hogy éppen kormányzati minőségben válaszolok. Nagyon gyakran hangzik itt el tisztelt képviselő urak és hölgyek ajkáról, hogy maga a Kormány is ellenezte, helytelenítette, rossznak tartotta a világkiállítást. Kérem, szíveskedjenek megtekinteni az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket: mind a Pénzügyminisztérium, mind az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium magasrangú szakértője alkalmasnak találta a törvénytervezetet benyújtásra. (Hodosán Róza: Hol vannak a jegyzőkönyvek?)
Hasonlóképpen oszlassák már végre el ezeket az állandó kételyeket a kormányzati szavazás jellegével kapcsolatosan. Ne építsenek légvárakra, ne rakjanak rá luftballonokra túl nagy terheket! (Közbekiáltások a bal oldalról: Bizony! – Derültség.) A luftballonokat föl lehet ereszteni, de minél magasabbra megy föl, annál hamarabb pukkad ki! (Derültség a kormánykoalíció soraiban.)
Végül egy utolsó megjegyzés: jogos elvárások és igények vannak egy világkiállítási törvénytervezet színvonalával, a részletességével összefüggésben. Elismerem, én még nem tudok a törvényalkotás történetéből olyan nagy formátumú törvényt, amelyhez hozzászólás, módosítás, ellenvélemény ne érkezett volna. De kérem, engedjék meg, hogy örömömet fejezzem ki a fölött a nagy egyetértés fölött, hogy ezt vállalkozói alapon kell megrendezni, amelyhez a Kormány csak 1991-es áron 17 milliárdot vagy folyó áron 30 milliárdot nyújt, a többi vállalkozás. Láttak-e már önök, akik ilyen magas igényszintet támasztanak, olyan nagyobb vállalkozásokat, ahol egy öt év múlva megvalósuló vállalkozás minden apró részlete a legnagyobb minuciózitással ki van dolgozva, az összes három-négy-öt év múlva várható fejlemény kockázata számszerűsítve van?! Hát ez a vállalkozás lényege! A vállalkozásból haszon fakad, a haszon pedig a kockázatvállalás mértékével szokott általában arányos lenni. Az önök között lévő vállalkozók nyilván vissza fogják ezt igazolni. Ne kívánjanak olyasmit, amit sem Magyarországon, sem Svájcban, sem Patagóniában nem lehet megadni egy öt év múlva bekövetkező gazdasági folyamatról! Ha ilyen alapon mondanak "nem"-et, akkor egy nagyon érdekes gazdaságpolitikai kérdésben foglalnak állást, hogy önök a gazdaságpolitikában csak a korlátozást, csak a nadrágszíj-szűkítést, -összehúzást látják megfelelő eszköznek! Itt nem álmodozásokról van szó. A gazdaságpolitikának vannak különféle elemei: ilyen a korlátozás, amikor arra van szükség. De ilyen a serkentés és az ösztönzés is! Hát hogyan legyen plusz növekménye ennek a nemzetgazdaságnak, ha eleve kizárják mindenfajta növekedési, serkentési lehetőségből, olyan hivatkozással, hogy hohó, hát ennek nagyobb a kockázata és még nem látjuk az összeset 1991-ben, nem tudjuk kodifikálni egy törvényjavaslatban! Hát kérem, lássák be, ez a javaslat és ez a felvetés – politikai színektől függetlenül - nem nagyon hitelt érdemlő!
Én arra kérem önöket még egyszer, hogy foglaljanak állást, de lehetőleg nagyon hamar ebben a kérdésben. Nem tudunk heteket, hónapokat tárgyalni azért, hogy még nagyobb egyetértést vagy még kisebb egyetértéshiányt alakítsunk ki. Itt van az idő, sürget; el kell dönteni: akarjuk vagy nem akarjuk? (Közbekiáltások a bal oldalról: Nem!) Take it or leave it – nagy üzleti filozófia. A Parlamentnek kell ehhez az elszántságot, bátorságot, döntési felelősséget vállalni. A Kormány megtette a magáét; ha nem, tegyék meg most, de nem olyan igényekkel, elvárásokkal, követelményekkel, amelyek nem e világunk sajátjai. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť