HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban konkrét válaszokat és korrekt válaszokat kaptam a kérdéseimre, és köszönöm, hogy azt is elmondta – nem akartam említeni, mert talán túl sokszor hangsúlyozom, de hangsúlyoznom kell, ez a feladatom is –, ön mondta ki, 16. helyen áll Borsod megye a kistelepülések ellátása tekintetében ott, ahol a telefon valóban az életet jelenti. Ezért tartottam nagyon fontosnak ezt a kérdést elmondani.
Azt hiszem, még beleférek az időbe, röviden hadd tegyek említést, ami igazán ösztönzött erre az interpellációra, az még az volt, hogy a közelmúltban a képviselőtársaimmal – egy delegációval – a holland PTP TELECOM meghívására Hollandiában jártunk.
Azt hiszem, egyetértettünk – hatan voltunk, hatpárti képviselők – valamennyien abban, nem is a technikai csoda, az a telefonellátottság volt az, ami lenyűgözött elsősorban minket, hanem az a tényező, hogy Hollandiában törvény garantálja azt, hogy három hónapon belül minden igénylő telefont kapjon. De ebben az volt a különösen érdekes és figyelemre méltó, hogy legyen az az igénylő a legtávolabbi csücskében az országnak, akkor is három hónapon belül kapja, ha a fővárosban, akkor is. Ugyanazért az összegért, 200 guldenért kapja itt is, ott is. Tudom, hogy ennek anyagi feltételei is vannak, de valahogy a demokratikus állampolgári jogokat – azt hiszem, minden állampolgár, lakjon az bárhol – egyformán elvárhatja a gondoskodó államtól. A válaszai konkrétak voltak, elfogadom a válaszát, köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť