KÖVÉR LÁSZLÓ, DR. a nemzetbiztonsági bizottság elnöke:

Full text search

KÖVÉR LÁSZLÓ, DR. a nemzetbiztonsági bizottság elnöke:
KÖVÉR LÁSZLÓ, DR. a nemzetbiztonsági bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden szeretnék szólni a bizottság nevében. Egyrészt tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a bizottság 5 "igen" szavazattal 3 ellenében és 1 tartózkodással a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.
Másfelől pedig arról szeretném a tisztelt Házat tájékoztatni, hogy a bizottság az elmúlt egy évben folyamatosan vizsgálta azokat a körülményeket, amelyekben majd ezt a törvényjavaslatot végre kell, végre lehet hajtani. E vizsgálódása során arra a megállapításra jutott – szintén szótöbbséggel –, hogy célszerű lenne, illetve lett volna a törvényjavaslatokat – akkor még kettő volt érvényben – előzetes alkotmánybírósági kontroll alá vetni. Ennek érdekében megkereste az emberi jogi, valamint később az alkotmányügyi bizottságot, és itt nem részletezendő technikai okokból e bizottságoknál nem talált támogatásra, és utolsó szavazatával, utolsó ilyen döntésével megerősítette azt, hogy ennek ellenére önállóan is megteszi ezt a lépést. Azonban erre már nem kerülhetett sor annak következtében, hogy a tisztelt Ház a törvényjavaslatot tárgysorozatába vette.
Ezt szintén tájékoztatás végett szerettem volna a Ház elé tárni. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť