JUHÁSZ PÁL, a gazdasági bizottság előadója:

Full text search

JUHÁSZ PÁL, a gazdasági bizottság előadója:
JUHÁSZ PÁL, a gazdasági bizottság előadója: Elnézést kérek a Háztól, hogy éppen nem voltam benn, amikor szólnom kellett volna, de nyert vele a Ház, mert az alkotmányügyi bizottság beszámolója után én nagyon rövid lehetek, hiszen ugyanazokon a problémákon mentünk végig mi is, és hasonló szellemben döntött a gazdasági bizottság is, ahogy az alkotmányügyi bizottság a módosító javaslatokkal kapcsolatban.
Tehát igyekeztünk a módosító javaslatokkal szemben a törvény eredeti koncepcióját védeni a jegybank viszonylagos autonómiáját illetően. Kinyitotta azonban a gazdasági bizottság a törvényt azon az oldalon, hogy támogatott olyan módosító javaslatokat, amelyekből bizottsági módosító javaslatot alakított, amelyek az állam tulajdonát a jegybanknak nem teszik eleve elrendeltté a törvényben. Támogattuk azokat a módosító javaslatokat, amelyek a jegybanktanács, illetve az elnökhelyettesek, a tagok egy rotáltabb kinevezéséhez vezet; egyébként a többi azt a logikát követte, amit az alkotmányügyi bizottság előadója is elmondott. Köszönöm szépen. (Kis taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť