PÁL LÁSZLÓ (MSZP)

Full text search

PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Én Gaál Gyula tájékoztatására szeretnék valóban nagyon röviden reagálni. (Közbeszólás: Fe kete Gyulának!) Jaj bocsánat, elnézést, Fekete Gyula megjegyzéseire, tájékoztatására szeretnék nagyon röviden reagálni.
Arról van ugyanis szó, hogy ezek az adatok, amelyeket ő itt elmondott, semmilyen korrelációban nincsenek azzal a törvénnyel, ami itt napirenden van, azzal a hangulattal, ami itt kiváltotta a törvény összeállításának az indokát. Az, hogy alacsony a bevitt vagyon figyelembevételének az aránya - ez a három és fél százalék -, ez még önmagában az égvilágon semmit nem mond. (Dr Fekete Gyula: Neked!) Nemcsak nekem. Én véletlenül találkoztam hasonló ügyekkel, ez az égvilágon semmit nem mond.
A felsorolt további számok nagyon érdekesek. Örültem volna, hogy,ha elmondták volna a gazdasági bizottságban azok, akik ismerték ezeket az adatokat, de kérdésre sem mondták el. Ettől függetlenül tudomásom szerint az érvényben lévő törvényeknek megfelelően történtek. Hozzáteszem, ha jól tudom, akkor a közgyűlések határozatai alapján történtek. Tehát itt megint az a furcsa helyzet áll elő, hogy úgy vélik egyesek, hogy a parasztság érdekeit, a téesztagság érdekeit o'"k tudják megvédeni, nem maguk a téesztagok. Ezt csodálom a legjobban. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť