BARCZA IMRE (független):
BARCZA IMRE (független):
BARCZA IMRE (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint független képviselő nagy élvezettel figyeltem és hallgattam a pró és kontra véleményeket erről a nagyon fontos törvényről. Nagyon érdekes volt a számomra, hogy képviselőtársaim egy része már a mennyországi férőhelyet biztosítja magának, míg a másik a pokol tornácára fog kerülni. Mi, független képviselők, azt hiszem, már csak abban reménykedhetünk, hogy egy pár millió éves tisztítótüzet meg tudunk magunknak szerezni.
Meggyőződésem, hogy nagyon fontos feladatot teljesítünk, meggyőződésem, hogy ezt a törvényt meg fogom szavazni. Egyrészt azért, mert mindazok, akiket képviselek, erre utasítanak engem, másodszor mert a pró és kontra érveket patikamérlegre téve – az van nekem – az igen egy kicsit nehezebbnek bizonyult, talán számomra szó szerint is.
Azt hiszem, történelmi időszakot élünk, és minden képviselőtársam egyetért velem abban, hogy segítenünk kell az egyházak munkáját, hogy lehetővé kell tennünk azt a nemes feladatot segíteni, amelyet az egyházak végeznek, vagyis hogy hidat kell építenünk az egyházak és a társadalom, az egyházak és a Kormány között. Ennek a hídnak az egyik pillére a Kormánynak ez a gáláns és talán az erejét már-már meghaladó gesztusa, de a másik pillére, amiről szeretnék szólni, ez az egyházaknak a befogadóképessége. Az a fogadás, és annak a fogadásnak a kapcsán a tennivalók, amelyek itt az egyházakra várnak. Egy kicsit alá van aknázva ez a híd, egy kicsit pró és kontra megszaladtak a dolgok.
Engedjék meg, hogy Lezsák Sándor egyik mondatát idézzem, hogy "most van a legnagyobb szükség az aknaszedők nyugalmára". Véleményem szerint az egyházak – különösen gondolok itt a vezető egyházra – egy nagyon picit megszaladtak. Egy nagyon kicsit túl gyors iramot diktálnak. Egy kicsit úgy néz ki, mintha türelmetlenekké váltak volna most. A rádió, a televízió, az újságok – különösen ünnepnapokon – szinte tele vannak egyházi témákkal, és a nyilatkozatokból, a véleményezésekből sokszor úgy vesszük észre, hogy nem mindig a megbékélés, a nyugalom és a tolerancia jellemző az egyházi nyilatkozókra.
Engedjék meg, hogy Iványi tiszteletes úr által említett kis mondatot vegyek elő, két okból. Először is, mert ezt a kis mondatot a tiszteletes úr akkor mondta, amikor ebédidő volt és nagyon fáradtak voltunk, nem figyeltünk eléggé, másrészt mert ez a kis mondat valahogy a tiszteletes úr szakállában elveszett egy kicsit.
Ez a mondat így szól az egyik prominens egyházi vezető szájából: "Mi, kérem, nem az országban akarunk uralkodni, hanem a fejekben". Rémes ez a mondat. A szangvinikusabbakat tiltakozásra késztette, a nyugalommal megáldott ember kereste a történelmi analógiákat. Én nem ítélek erről a mondatról, csak ebben félelmünk van elbújtatva. Ettől félünk, és tisztelettel kérjük az egyházak képviselőit, a nyilatkozókat, hogy az isten szerelmére, vigyázzanak, mit mondanak; vigyázzanak, mit nyilatkoznak, mert ez a nép borzasztó érzékeny minden nyilatkozatra. Borzasztó érzékeny arra, hogy a hitével kapcsolatban mit mondanak neki, és a hitetlenségével kapcsolatban is, és azoknak is nagy a tábora.
És ha már egy kéréssel fordultam az egyházak vezetőihez és nyilatkozóihoz, akkor még csak annyit, hogy ennek a hídnak a kiépítéséhez az egyházaknak még egy fontos feladatuk van, amelynek az elvégzése után biztosak lehetünk abban, hogy megegyezés, béke és a törvény rendes végrehajtása lesz. És ez, hogy el kell számolni a múltjukkal, hogy meg kell nevezzék azokat, akik visszaéltek és rosszul sáfárkodtak a lelkekkel, akik fájdalmat és szörnyűséget okoztak saját embertársaiknak az egyházon belül.
Megindult egy folyamat, nagy örömmel veszszük észre, a zsinatok, az összejövetelek, a nyilatkozatok, nagyszerű kijelentések hangzanak el, nagyon jó néven vesszük, és örülünk, hogy az egyházi vezetők már homlokegyenest mást mondanak, mint a múltban, előre tekintve a jövőbe, csak egy kicsit, nagyon kicsit aggaszt bennünket, hogy mindezeket ugyanazok a személyek mondják.
A pannonhalmai főapát úr, akit nagyon tisztelek, a legutóbb egy nyilatkozatában csodálatosan elmondta, hogy az egyházaknak meg kell újulniuk, új irányt kell követniük, meg kell tisztulniuk, és akkor van remény arra, hogy minden rendben lesz ebben az országban az egyházak és az állam között.
Ha kérhetünk valamit az egyházak vezetőitől, akkor azt kérjük, hogy az a szó, hogy laudetur, az a szép szó kövessen egy kis zenei kifejezést: azt, hogy sordino.
Meggyőződésem, hogy az egyházaknak szót kell érteniük azokkal a személyekkel, akik háttérbe voltak szorítva, akik az ő másként gondolkodóik voltak. Nem sok nevet kell említeni, hiszen itt ülnek az egyháznak azok a képviselői, akik már a XXI. századba tekintenek, de én azt hiszem, minden egyháznak előbb-utóbb le kell ülnie tárgyalni és kontaktust kell teremtenie a maga Bulányi páterével. Ha ez sikerül, és ha ezt véghez tudjuk vinni, akkor ebből a törvényből az egész népünk számára hasznos és használható törvény lesz.
Reméljük, hogy így lesz, adja Isten, hogy így legyen!
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
