LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! "Kik hamisan hisznek, vagy a hitet jóságos műveléssel be nem töltik és nem ékesítik, merthogy a hit meghal jóságos művelésének nélküle, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök országban. Ezért én fiam, virágzó igyekvéssel kell napról napra vigyázost vigyáznod szent egyházadban, hogy inkább gyarapodást nyerjen, mintsem kárt szenvedjen." A fenti idézet országunk első törvényéből való, az Intelmekből, melyet Szent István hagyott hátra, kora szokásának megfelelően, fiának.
Mielőtt bárki az anakronizmus bélyegét rám süthetné, nemcsak az adódó történelmi párhuzam okán, de azért is választottam az idézetet, hogy rámutassak és felhívjam az ország figyelmét arra, hogy legősibb erkölcsi törvényeink is már a hit jóságos művelését és annak biztosítását rendelte részünkre örökségül.
Természetesen napjainkban a kérdések másként fogalmazódnak meg, azonban a közös és öröklött erkölcsi kiindulópont csakis az lehet, hogy egyházaink szabad működését anyagilag is garantálni kell. Amikor tehát az ellenzéki pártok válaszait kívánjuk elemezni és a feltett kérdésekre válaszolni, nem a személyeskedés vezet ebben, hanem az együttgondolkodás igénye és az az óhaj, amelyet a köztársasági elnök úr fogalmazott meg a parlamenti vita szükségességéről: érvre érv hangozzék el.
Ennek előrebocsátásával úgy gondolom, szükséges néhány fogalmat tisztázni, nem a kinyilatkoztatás szándékával, hanem egymás teljesebb megértése érdekében.
1. Az egyház közhasznú intézmény. Ez az a legkisebb közös többszörös, amelyre közös gondolkodásunkat építhetjük. Nemcsak a már jelzett történelmi örökségünk miatt, de azért is, mert országunk súlyos erkölcsi válságban van, és így még inkább érezzük az egyházak hiányát társadalmi valóságunkban.
Ezért nem tudok egyetérteni az SZDSZ szónokának jelen fölvetett problémájával, amely az egyházak jelen állapotából indul ki, és ezt jóságosnak vagy kívánatosnak fogadná el. A társadalom egészséges fejlődése szempontjából kell megítélnünk az egyházak szerepét és a társadalomban betöltött funkcióját.
2. Az egyház és az állam szétválasztása nem lehet azonos az egyház és a társadalom szétválasztásával. A törvénytől és nemzetünktől idegen ideológiai uralom gyakorlatában éppen ez volt az a hivatkozási alap – az állam és az egyház szétválasztása –, amelynek jegyében történt meg az emberek megaláztatása, a legnagyobb igazságtalanságok és a jog két lábbal való tiprása. A korábbi rendszer látszatdemokratikus és látszatliberális megoldásának megfelelően a hit megélését magánügynek tekintette. Az egyházak transzcendens küldetése minden ember szolgálata, tehát a társadalmi életben való részvételük is ennek a gondolatnak van alávetve.
Ahogy a gaudium et spes konstitúció is megfogalmazza, nagyon fontos, hogy helyes szemlélet alakuljon ki, különösen pluralista társadalmakban, a politikai közösség és az egyház viszonyáról. Feladatánál és illetékességénél fogva az egyház semmiképpen sem elegyedik a politikai közösséggel, és nincs kötve semmilyen politikai rendszerhez. Jelzi is, oltalmazza is az emberi személy transzcendenciáját. Az egyház hivatását csak úgy töltheti be, ha részt vesz a társadalmi életben és minden ember szolgálatában, azonban ez a szolgálata egy más minőségnek van alávetve.
3. Az egyházak részvétele a társadalom életében nemcsak kívánatos, de szükséges is. Ennek a feltételeit nekünk kell meghatározni és megteremteni. Azonban később kifejtendő, nem kizárólag a tárgyalt törvénnyel, hanem az egész jogrenddel.
Nézzük ezt követően az ellenzéki pártok érvrendszereit általában, és próbáljuk végiggondolni az érvrendszerek közös pontjait a konkrétságában is. Egyetértek az SZDSZ azon gondolkodásmódjával, hogy minden vallásháborút kerülni kíván, de ebben a kérdésben sem mi, sem az egyházak sem villámháborút, sem állóháborút nem folytattunk és nem folytatunk.
Mégis, nem tudni, ki által vezérelve, ennek ellenére potyognak a Bibó Kollégium bombái, recsegnek az Egyetemi Színpad sortüzei, és durrognak a veszprémi aknák. Kinek áll érdekében a törvény kellő ismerete nélkül ilyen sajtókampányt folytatni akkor, amikor úgy tűnik, hogy ebben a törvényben sikerült a társadalom többségének konszenzusát megteremteni, mert mindenképpen ezt az állítást támasztják alá a közvéleménykutatási adatok. (Pető Iván: Konkrétan!)
Egyet kell érteni a FIDESZ azon elképzelésével, amelyben a rendezésnek jövőbe tekintendőnek és véglegesnek kell lenni, de ez a kívánalom a jogalkotási folyamat egészével, magával a jogrenddel teremtődhet meg. Itt és most csupán arra kívánok rámutatni, hogy a jogrend már szabályozott olyan kérdéseket, amelyet a FIDESZ vezérszónoka problémaként vetett föl, másrészt olyan ajánlatokat tett a társadalomnak, amit a Németh-kormány korábbi jogalkotási folyamatban már megtett. Gondolok itt az egyházak vállalkozási tevékenységének, adórészletének visszafordítására, az egyházi alap tevékenységére.
Igaza van a FIDESZ elképzelésének abban is, hogy valóban gondolkodni kell az egyházak gazdálkodásáról is, de úgy gondolom, hogy ezzel a kérdéssel egy általánosabb megközelítésben, egyáltalán a nonprofit-vállalkozás szabályozásában a jövőben a Parlamentnek foglalkoznia kell.
Számomra és számunkra meglepetést okozott és okozhatott az MSZP álláspontja. Ezért talán vázlatosan érdemes áttekinteni a jelen törvény megalkotásának a folyamatát. Ez a törvényalkotási folyamat 1989 augusztusában kezdődött, amint ez köztudott, akkor nem ez a kormány volt hatalmon. A törvény alapelveit 1989 novemberében fogadták el, majd ezt követően februárban az akkori kormány a Parlament elé is terjesztette. Ez a válaszom a FIDESZ vezérszónokának arra a kérdésére, hogy vajon Párizs megér-e egy misét. Ha a FIDESZ előtt nem is voltak ismertek ezek a tények, mindenképpen ismertnek kellett volna lenniük az MSZP előtt, hiszen több volt kormánytag ma a padsoraikban ül. Nem hiszem, mert nem úgy ismertem meg őket, hogy korábbi önmagukat és döntésüket megtagadnák. Ennek következtében adódik a kérdés: meddig lehet rómeói gyötrődéssel élni: "tagadd meg apád és neved". De adódik egy másik kérdés is: ki gyakorol türelmet a másikkal szemben? Aki 40 év után további másfél évet várt és vár erre a törvényre, vagy akik halogatták azt?
Az ellenzéki érvrendszer egy közös pontja, hogy a történelmi megközelítési mód sérti az emberi jogokat, az Alkotmányt, a felekezeti egyenjogúságot.
Az előbbiekben igyekeztem felvázolni a törvényalkotás történeti folyamatát, és arra kívánok rámutatni, hogy ez az a törvény, amelynek folyamatában mindvégig az egyházakkal konzultáltak, és alapelveikben az érintettek és az önkormányzatok szövetsége is ebben a kompromisszumos formában hagyták jóvá. Ha tehát a törvényt koncepciójában változtatjuk, úgy egy régi újfajta paternalizmust élesztünk fel. Az egyházak és az önkormányzatok autonómiájának ugyanis egyik ismerve, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat ismerjék, és arról állást foglalhassanak.
Tisztelt Ház! Nem mi, nem a törvényalkotók, hanem a történelem tett különbséget az egyházak között. Nekünk szükséges ezt a történelmi tényt felismerni, és szükséges ennek a következményeinek a rendezése is, mert csak tiszta tulajdoni viszonyokra alapítható az új tulajdoni rendszer. A FIDESZ vezérszónoka hivatkozott az alkotmánybírósági határozatra, bár ezt hiányosan tette, ezért kénytelen vagyok kiegészíteni.
Az egyházaktól való tulajdonelvétel a történelmi egyházakat érintette, mégpedig hét jogcímen. Ebből a hét jogcímből egyről máris kimondta az Alkotmánybíróság az alkotmánysértő voltát. Vajon miképpen vélekedne az Alkotmánybíróság, és miképpen vélekedik a jogászi gondolkodás arról a jogcímről, a közérdekű elvételről, amivel kapcsolatban még azt a fáradságot sem vette az elmúlt hatalom, hogy jogszabályt alkosson. Továbbvezetem ezt a kérdést. Ha ez így van, akkor a tulajdonjog elévülésének a hiánya miatt most a közérdekű elvétel esetén bármelyik volt tulajdonos pert indíthatna, és egy jogállamban feltehetően ezt a pert meg is nyerné, hiszen soha olyan jogszabály nem volt, amilyen jogcímen az ingatlanát elvették. Ha ezeket a kérdéseket megkerüljük, és ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozunk, akkor a privatizációs folyamat elé valóban olyan csapdákat állítunk, mely beláthatatlan dolgokhoz vezethet.
Elismerve azt, hogy minden, a meggyőződéséhez hű állampolgár az Állami Egyházügyi Hivatal zsarnoksága alatt másodosztályú állampolgárrá degradálódott, a történelmi egyházaknak ugyanakkor a mártíromság koronáját is átnyújtották. Hajtsuk meg itt és most a fejünket Apor Vilmos, Mindszenty József, Márton Áron és Ravasz László hősiessége előtt, de gondolok a napokban befejeződött Regnum Marianum per áldozataira, vádlottaira, ugyanakkor gondoljunk azon éjszakára, 1950. június 6-ára, amikor órák alatt az utcára tereltek és földönfutóvá tettek hatezer szerzetest. Ez az a történelmi többlet, amit megfogható kárként és többletként lehet kimutatni, és kötelesek vagyunk ezeket a kérdéseket rendezni, mégpedig a funkcionalitás elve alapján.
Foglalkoznunk kell az ellenzék javaslataival, a gazdálkodás kérdéseivel is, előre bocsátva azt, hogy meggyőződésem, hogy ez a kérdéskör csak a jogrend egészében, külön jogszabályban rendezendő. Egyrészt azért, mert már vannak és léteznek ilyen jogszabályok, tessék a vallási törvényre gondolni, vagy arra a kormányrendeletre, amely az egyházak gazdálkodásáról rendelkezik, vagy tessék önmagunkra gondolni, mert mi is különböző törvényekben hoztunk olyan rendelkezéseket, amelyek az egyházak gazdálkodását érintik, gondolok itt az illetékmentességre. Nyilvánvaló, hogy a jogállamban és a jogrendben szükséges ezeknek a szabályoknak a kodifikálása, szükséges az egész egyházi gazdálkodás áttekintése, együtt a nonprofit-vállalkozással.
Ezért fel kell tenni a kérdést, hogy vajon a látványos megfogalmazásokon túl van-e alapja azt állítani a nemzetközi összehasonlításban itt bárkinek, hogy a költségvetésből való részesedés egyben azt jelenti, hogy az egyházak autonómiája és az állam-egyház szétválasztása nem történne meg. Kérdezem, hogy erre milyen nemzetközi példát tudnak felhozni, mert az általam ismert nemzetközi gyakorlatban egyedül és kizárólag az 1905-ös francia megoldás mond ennek ellent. Sem Svájcban, sem az NSZK-ban, sem Ausztriában, sem Belgiumban és még sorolhatnám, föl sem vetődik az állampolgárban az, ha a költségvetés finanszíroz egyházi tevékenységet, akkor az egyházak függetlensége veszélyeztetve lenne. Úgy látszik, itt egy új gondolkodás alakul ki, mely csak itt nem fogadható el.
Itt és most szükséges egy logikai pontosítást is elvégezni, mert szeretnék pontosan fogalmazni. Rossznak tartom azt a kifejezést, hogy az egyházak támogatást kapnak. Azért tartom rossznak, mert akkor, amikor az állampolgár egyházi iskolába íratja a gyermekét, és akkor, amikor az állampolgár szociális szolgáltatást vesz igénybe, amit az egyházak nyújtanak, vagy kórházban, szegénygondozó intézetben, úgy abban az esetben az adófizető állampolgár akként dönt – ez felér egy népszavazással is –, hogy az ő adórészének erre a célra fordított összege ahhoz az intézményhez kerüljön. Itt a válaszom az SZDSZ felvetésére, mert ezeknél a tevékenységeknél igenis, az adófizető állampolgár akarata dönt, mert nyilvánvalóan nem lehetne fönntartani intézményeket, ha nem volna kinek fönntartani. Márpedig az adófizető állampolgár részére tartják fenn ezeket az intézményeket, tehát helytelen ezekben az esetekben költségvetési támogatásról beszélni, mert ezekben az esetekben a pontos és precíz megfogalmazás az, hogy ezek a tevékenységek a költségvetés részét képezik.
De hadd tegyek nyilvánossá még egy adatot. Magyarország összes műemlékeinek 40%-a van egyházi kezelésben. Ez nemzeti kincsünk. Márpedig ezeknek az épületeknek a fenntartását – zárójelben hadd jegyzem meg, hogy össze lehet hasonlítani ezeket az épületeket azokkal az épületekkel, amelyeket az állami szervek tartottak fenn – és a költségvetés részéről való finanszírozását szintén nem lehet úgy tekinteni, mintha ez az egyházak támogatása lenne.
Úgy gondolom, ezt a logikai pontosítást azért szükséges elvégezni, mert amikor a költségvetési kihatásokat és a költségvetési gondolkodást próbálják ennek a törvénynek kontrájául ellenérvként megfogalmazni, akkor egyes tételeket is külön kell választani, mert ezek – azt hiszem – bizonyos szempontból a költségvetés bevételi oldalát is jelentik, mert azokat a feladatokat váltják ki, amelyeket az állam eddig is finanszírozott.
Kétségtelen tény, hogy – amint azt már korábban is jeleztem – a jogalkotás folyamatában szükséges foglalkozni az egyházak gazdálkodásának részletes szabályozásaival is, illetőleg ezeket a szétszórt szabályokat kodifikálni, úgy gondolom azonban, a fentiekből megérthető, hogy ebben a törvényben ezeket a kérdéseket nem lehet megoldani.
Végül engedtessék meg, hogy jelen párbeszédhez Márton Áron egy gondolatát idézzem, mert úgy gondolom, hogy az általam megjelölt érték párbeszéd alapjául mindenkinek elfogadható: "Rendezett, békés társadalmi együttélés alapja a testvériség!". Kérem a törvény elfogadását. (Taps.)
