KŐSZEG FERENC (SZDSZ)

Full text search

KŐSZEG FERENC (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sok tekintetben megnyugtató volt az a válasz, amelyet államtitkár úr elmondott, mindazonáltal a választ egészében nem tudom elfogadni. Elsősorban nem azért, mert tudomásom szerint a parancs visszavonására írásban nem került sor, hanem inkább azért, vagy azért, mert ez a parancs tulajdonképpen egy tágabb kontextusban értelmezendő véleményem szerint. A parancs első mondata ugyanis így hangzik: "A közeljövőben bejelentésre kerülő fogyasztói áremelkedések következtében a különböző településeken tömeges demonstrációk alakulhatnak ki." (Zaj. Bal oldalon taps.) Arról van szó tehát, hogy januárban, amikor a szokásos módon sor kerül az áremelésekre, a tűzoltóság és a tűzoltóság újonnan kinevezett parancsnoka is úgy érezte, nem tudom, hogy mennyire a Kormány egyetértésével, beleegyezésével gyorsan egy parancsot kell kiadnia, amelyben figyelmeztet arra a veszélyre, amely a társadalmi közhangulat rosszabbodása következtében előállhat. Ha visszatekintünk hasonló intézkedésekre, azt látjuk, hogy a Kormány állandóan különböző bedobott, előterjesztett ötletek, majd ezek visszavonása között ingadozik. Néhány hónappal ezelőtt interpelláltam annak tárgyában, amikor szóba került a rendőri ezrednek a nagyon tetemes és nagy költséggel való fejlesztése. Akkor a belügyminiszter úr azt mondta, nem fog sor kerülni rá és tudomásom szerint ezt a tervet valóban visszavonták, elsősorban azért, mert nem találták elég hatékonynak.
A taxisblokád napjaiban a Kormány határozatot hozott a honvédség szállító járműveinek az igénybevételére a blokádok megbontása érdekében. Ezt az alkotmányellenes kormánydöntést aztán hamarosan visszavonták. Előkerült a sorrendőrség felállításának gondolata. Ezt a rendőrség vezetése – tudomásom szerint – egyelőre nem vetette el, holott a sorrendőrség felállítása jelenleg a honvédelmi törvénybe ütközik, amely mint tudjuk, kétharmados törvény.
Legutóbb szóba került a nem kifejezetten jó emlékű önkéntes rendőrség újrafelállítása, amely… (mozgolódás, zaj) … tehát az önkéntes rendőrség újrafelállítása. Ezt a gondolatot, úgy tudom, a rendőrség egyes vezetői támogatják, mások nem.
Tehát úgy tűnik az embernek, mint hogyha a társadalommal a Kormány egyes szervei, a Belügyminisztérium vezetői, a rendőrség vezetői ezt a "try and error" játékot folytatnák. Valamit megpróbálnak, a társadalom nemtetszése arra készteti őket, hogy valamit visszavonjanak, aztán újból előveszik ezt az ötletet.
A végső kijelentésem, ami miatt a belügyminisztériumi államtitkár úr válaszát nem tudom elfogadni, úgy hangzik: vajon mi az, mitől fél ez a rendőri vezetés, mitől fél a Belügyminisztérium, mitől fél ez a Kormány, hogy újra meg újra különböző erőszakintézkedések bevezetését tervezi (zaj, fütty) , dobja be a társadalomba ahelyett, hogy a növekvő bűnözés megfékezésére, inkább a bűnüldözés technikai eszközeinek a fejlesztésével foglalkozna?! Mitől fél ez a Kormány? Vajon attól a néptől, amely végül is Önöket megválasztotta? (Nagy zaj, mozgolódás, taps; közbeszólás: "Hogy volt!")
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť