SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Indulatok kísérték e törvényjavaslat vitáját, de én úgy hiszem, úgy gondolom, nem lett volna szükség indulatra, ha egymás gondolataira, a mondatokra jobban odafigyelünk. Mert úgy hiszem, nem volt különbség közöttünk. Egyetértettünk abban, hogy a semmilyen teljesítménnyel nem igazolható kivételes nyugdíjakat meg kell szüntetni. Nem volt ebben vita, és nem volt abban sem vita, hogy az egyes kitüntető címekhez, kitüntetésekhez járó elismerést nem a társadalombiztosítás, hanem a költségvetés fizesse.
A gond akkor kezdődött, amikor tudatosan vagy tudatlanul – s ez nem menthető – összecsúsztattak össze nem illő dolgokat. Amikor az Ideiglenes Nemzetgyűlés által adományozott Szabadság Érdemrend kitüntetettjeit – hogy eltereljék arról a figyelmet, hogy itt valamiről megfeledkeztek – összecsúsztatták az 1957-ben kitüntetettekkel. Miért nem lehet elismerni azt, hogy figyelmetlenség volt? Miért kell Almási altábornagyot, Illyés Gyulát, Károlyi Mihályt, Kéthly Annát, Maléter Pált, Szent-Györgyi Albertet – akik ugyancsak megkapták e kitüntetést – összecsúsztatni azokkal, akik 1957-ben kapták a kitüntetést? Vagy miért kell az 1944. évi sátoraljaújhelyi felkelőkkel kapcsolatban l956-ot emlegetni? Vagy miért kell a kitüntetés kérdését összecsúsztatni, összekeverni a korengedményes nyugdíjak, a kivételes nyugdíjak ügyével?
Azt mondtam az általános vitában, hogy embertelen ez a törvényjavaslat. Azt kell mondanom, hogy embertelen az a gyakorlat, amely tudatos csúsztatásokkal aláz meg embereket. Hadd idézzem elnökünk, Szabad György egy nyilatkozatát. "Én érett fejjel éltem át, majdnem felnőtt fejjel a második világháborút, a német megszállást, Magyarország hadszíntérré válását, az emberüldözés korát és mindazt, ami vele jár. Noha abban az időszakban, merem mondani, negatív szerepem nem volt, de a szerepem főleg önmagam mentésére irányult, a túlélésre. S nekem mindig komoly lelkiismereti válságot okozott, hogy annál a minimumnál, amit ennél többet tettem, vajon nem sokkal többet kellett volna tennem akkor 20-21 évesen." Nagyon tisztességes ez a megnyilatkozás, emberi. Mert fontos azzal tisztában lenni, hogy mit tettünk, és mit nem tettünk. Fontos az is, hogy most ugyanúgy látja a múltat, ahogy az volt. És fontos ez a nyilatkozat szerintem azért is, mert felszólít arra, hogy akik megtették azt, amit meg tudtak tenni, és meg kellett tenniük, azokat ebben a köztársaságban ne érhesse méltánytalanság. Sőt, gondolom, azon kellene munkálkodnunk – ahogy ezt Európában teszik, tették –, hogy kiemelten ismerjük el azokat, akik itt tisztességgel tudtak helytállni.
Módosító javaslataim a fentieket célozzák. Úgy gondolom, aránytalan és méltánytalan lenne, ha az 1946-ban adományozott miniszterelnöki elismerés mellett egy sokkal magasabb elismerés, a Szabadság Érdemrend – amelyet a második köztársaság elnöke adományozott – nem szerepelne a felsorolásban. Úgy gondolom, méltánytalan lenne, ha elismerjük azt, hogy volt valós tudományos, művészi vagy sportteljesítmény az elmúlt időszakban, hogy akkor elfeledkezünk a nemzeti ellenállási mozgalom, a náciellenes szabadságharc valódi részvevőiről.
Tehát azt javaslom, hogy nemcsak a magát, hanem a hazát is mentők kerülhessenek azonos elbírálás alá, mondjuk a 230 centimétert ugró atlétával. A beterjesztett javaslat – én úgy ítélem meg, hogy – a kollektív bűnösség elvéből indul ki, mindenki, aki a korábbi időszakban kapta az elismerést, az gyanús. Igazolnia kell azt, hogy ő tényleg tisztességes volt. Úgy gondolom, amikor valaki vállalta a veszélyt, életét kockáztatta, harcolt a hazáért, akkor, amikor valaki hosszú éveket küzdött, hogy egy eredményt elérjen, s úgy gondolom, Hamlet a színpadon sem kitüntetésért tette azt, amit tett. Feltehetően jólesett mindenkinek az elismerés.
Méltánytalan azonban, és nem európai ötlet őket most, akik produkáltak – azért, mert vannak közöttük olyanok, akik nem saját eredményükért kaptak elismerést – igazolásra kényszeríteni. Ott vannak a hivatalok, akiknek úgyis foglalkozniuk kell mindenképpen e kérdéskörrel, vonjanak be szakértőket, állapítsák meg, hogy ki a kakukktojás, ki az, aki nem oda illő, ki a konkoly.
És hadd idézzem mindannyiuk figyelmébe István király intelmeit. "Valahányszor, szerelmes fiam ítéletre méltó dolog fog elédbe adatni, ne ítélj magad személy szerint, nehogy a te királyi méltóságod alábbvaló dolgok folytatásával megfertőztessen, hanem inkább küldd az ilyen dolgokat a bírákra, akikre bízva vagyon, hogy ők törvények szerint azt válasszák el."
Negyedik javaslatom – az általános vitában is hangsúlyoztam – arra vonatkozik, hogy e törvényjavaslat ne csak a nemre tegye a hangsúlyt, hanem foglalkozzon az igennel is. Azaz javaslatom az, hogy a Kormány nyújtson be javaslatot – mivel elhangzott, hogy sokan nem kaphattak, nem kaptak, vagy nem megfelelő elismerést kaptak –, hogy nyújtson be javaslatot a Kormány a nemzeti ellenállási mozgalomban és antifasiszta szabadságharcban részt vevők elismerésének és ellátásának egységes rendszerére.
Kérem a tisztelt Házat, hogy javaslataimat, amelyek nem kívánságokat, nem jogtalan előnyöket, hanem tisztességes eljárást céloznak, támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
