ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mindezek után ismertetem mai ülésnapunk programját. Mindenekelőtt a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság 1991. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitáját kezdjük meg.
Ezt követi – lehet, hogy már a délelőtt folyamán, de már a délután folyamán mindenképpen – a koncessziós javaslat vitája. 14 órától az interpellációkra és kérdésekre kerül sor, majd a továbbiak során új bizottsági tag megválasztására. Amennyiben még másra is telne időnk, akkor erre a kérdésre kiegészítőleg vissza fogunk térni.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a bizottsági elnökök ma reggeli ülésükön javaslatot tettek a mérésügyről szóló előterjesztés bizottsági tárgyalására. Ennek alapján a törvényjavaslatot tárgyalásra kiadom a gazdasági és az alkotmányügyi bizottságnak.
Bejelentem, hogy a tegnapi napon ismertetett kérdések közül Bíró Ferenc képviselőtársunk visszavonta a kérdését.
Bejelentem továbbá, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége jelezte, hogy Raj Tamás és Molnár Tibor cseréltek a kérdések feltevésének rendje tekintetében.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť