SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:

Full text search

SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Mint ahogy arról többször volt módunk beszélni, hisz ez nem mai probléma, és úgy gondolom, hogy már előre is léptünk a megoldásban, én egyetértek ennek a problémának a megoldási szükségességével.
A Parlamentnek a feszített munka miatti hibáját menti az a körülmény, hogy nem volt ismeretes a Parlament előtt, amikor meghozta ezt a döntést, hogy például hányan fogják választani a kiváltást a csapdából, mármint a lakásadósság-csapdából a fele megváltása lehetőségével való élés során, és úgy gondolom, hogy a mostani ismeretek alapján, hogy milyen településen milyen kölcsönök maradtak fenn, mód van ennek a hibának a korrigálására. Az elmúlt héten a Kormány elé egy előterjesztést vittünk, amit a Kormány elfogadott, és a Parlament elé hozunk egy 1,5 milliárd forintról szóló olyan további támogatást az önkormányzatoknak, ami nem fejkvóta, hanem a fennmaradó hitelek száma alapján osztanánk szét az önkormányzatok között. Ez egyben választ adna olyan kérdésekre is, hiszen a fennmaradók között nyilván vannak katasztrófa sújtotta területek különleges fennmaradó hitelei is, ami minden egyes ilyen problémára megválaszol.
Erről egyébként szintén megbeszélésünk alapján és külön írásban is tájékoztattam a képviselő urat, és kérem, hogy ennek alapján fogadja el a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť