SZIGETI GYÖRGY, DR. (SZDSZ)

Full text search

SZIGETI GYÖRGY, DR. (SZDSZ)
SZIGETI GYÖRGY, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Népjóléti Miniszter Úr! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Önök előtt ismeretes és a közvéleményt is foglalkoztatta a mozgáskorlátozottak gépkocsi-behozatali vámmentessége és az ezzel kapcsolatos visszaélések. Különösen az ÁFA bevezetése után több ezer gépkocsi került az országba, BMW-k, Mercedesek, amelyek nem az igazán rászoruló, súlyos mozgáskorlátozottak problémáját enyhítették. Az anomáliákat az érintettek észrevették, érdekképviseleti szerveik kezdeményezték, hogy szigorítsák a vámszabályokat, de bíztak abban, hogy az igazán rászorulóknak alanyi jogon megmarad a vámmentesség.
Ismeretes a döntés: általánosságban eltörölték a vámmentességet. Ezek után egy jó szándékú kezdeményezés, amely jelentős kedvezményt adott, megszűnt, azonban nem érte el igazán azt a célt, amire szánták, hogy az igazán rászorulók élvezzék a vámmentesség kedvezményét. A vámmentesség eltörlésével egyidejűleg a költségvetésben a népjóléti tárcánál megjelent egy 660 milliós tétel ennek kompenzálásaként. Örültek ennek a jogalkotók, még inkább örültek az érintettek, és dolgoztak az elképzelés részleteinek a kidolgozásán. Olyan rendszert akartak kialakítani, amely okulva a múlt tapasztalataiból nem a gépkocsihoz fűzi a kedvezményt, hanem az egész csoport közlekedési gondját oldja meg. Nem kizárva, hogy gépjárművásárláshoz változatlanul a továbbiakban is adnak kedvezményt, ugyanakkor kidolgozott egy olyan rendszert, hogy taxikkal, megfelelő térítés mellett azok a személyek is tudjanak közlekedési támogatásban részesülni, akik gépkocsit nem tudnak vásárolni, gépkocsit nem tudnak vezetni.
Tárgyalásokat folytattak egy különleges taxihálózat érdekében, ahol olyan gépkocsikat állítanának üzembe, ahová tolókocsik is elhelyezhetők, és ezek az emberek is kimozdulhatnak otthonaikból. Elképzeléseiket eljuttatták a Népjóléti Minisztériumba, ahol ez helyeslést váltott ki. Megvalósultnak látszott az idill, hogy az érintettek életük jobbítása érdekében egy olyan rendszert dolgoztak ki, amely számukra kedvező, hasznos, célszerű, és ezt a döntéshozók is támogatják. Így volt ez február 20-ig.
Február 20-án személyesen jártam a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetségében, ahol aggódást és csüggedést tapasztaltam. A közelmúltban jutott kezünkbe egy jogszabálytervezet, amely jogszabálytervzet egyetlen támogatási formát ismer: a gépkocsi- vásárláshoz adna támogatást. Hiába dolgoztak ki egy árnyalt, több szempontot értékelő megoldást, végül is egy gépjárművásárláshoz nyújtott anyagi támogatás jelent meg. Értetlenségüket kifejezvén azt a választ kapták a Minisztériumban, hogy ez a tétel a költségvetésben úgy szerepel, hogy gépkocsivásárlás támogatása a mozgáskorlátozottaknak.
Nem tudom, de úgy gondolom, hogy véletlenül kerülhetett ez a címke e jogszabályhely mellé, mert ellentétes a jogalkotók szándékával, ellentétes az érintetteknek az elképzelésével. Bizonyára egy derék bürokrata a könnyebb érthetőség kedvéért címkézte meg ezt a pénzt. Azóta ezen a pénzen pántlika van, címke, önálló életet él, és már befolyásolja a döntést. Hiába van egy árnyalt, több szempontot értékelő megoldás, úgy látszik, hogy a múlt kísért. Ismétlődni látszik az, hogy a közlekedési támogatás nem az egész közösséghez, az igazán rászorulókhoz jut el, hanem csak egy szűkebb körhöz, aki gépkocsit tud vásárolni, és akkor, hogyha hozza a vámmentességnél meghonosodott igazolást.
Ezek után a következő kérdéseket tenném fel.
Elsőként: milyen elképzelése van a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatására a kormányzatnak?
Másodikként: mikorra várható annak jogszabályi megjelenése?
Harmadikként: – sarkítva – a 660 millió forintot kizárólag gépkocsivásárlás támogatására szándékozik felhasználni a kormányzat, vagy más támogatási formákat is kijelöl?
Negyedikként: akarja-e a kormányzat figyelembe venni az érintettek elképzeléseit, őket kívánja-e bevonni a megvalósításba, vagy róluk, de nélkülük dönt. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť