ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosítványt 173 szavazattal 54 ellenében, 6 tartózkodás mellett elutasította.
Kérdem akkor az Országgyűlést, elfogadja-e a 8. § eredeti szövegét? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés az eredeti szöveget 167 szavazattal 65 ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.
Török Ferenc 39. pontban lévő javaslata szerint az adóbevétel 55%-a az illetékes településen, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatokat illetné meg.
Sasvári Szilárd a jelentés 42–43. pontjában egy további bekezdéssel is javasolja a törvény szövegét kiegészíteni. Megfogalmazása szerint a települési önkormányzatot az általa a belföldi gépjárművek után beszedett adó 50%-a, a fővárosi önkormányzatokat pedig 100%-a illetné meg. Az állami költségvetést megillető részből az útalap 50%-ban részesülne.
Varga Mihály a jelentés 40. pontjában lévő javaslata szerint azt indítványozza, hogy az adóbevétel megosztásáról a költségvetés rendelkezzék, de az útalap részesedése minimum 25% legyen.
Vincze Kálmán a 49. pontban négy részre kívánja osztani az adóbevételt.
Először Török Ferenc javaslatát teszem fel szavazásra a jelentés 39. pontja szerint. Egyik bizottság sem támogatja. Miniszter úr?

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť