FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Többen elmondták már, hogy valóban nagy jelentőségű törvény megalkotására készülődik az Országgyűlés, hisz az ország lakosságának egy igen tekintélyes részét érinti ez a szövetkezeti törvény. Többnyire azonban a mezőgazdasági szövetekezetekre gondolnak képviselőtársaim, amikor felszólalnak, és a módosító indítványok többsége is e tárgyban kerül benyújtásra. Én azoknak az érdekében és nevében szólnék, akik lakásszövetkezetekben élnek, hisz ez is milliós nagyságrendű tömeget érint.
Én úgy érzem, hogy a törvénynek a lakásszövetkezetekre vonatkozó része elnagyolt. Avval a jószándékkal készült ugyan, hogy az alapszabály-készítőkre bízza a lakásszövetkezetek jövendő sorsát, mégis a jelenlegi kollektivista tulajdonszemléletet rögzíti és konzerválja.
Ennek a szövetkezeti törvénynek egy igen fontos momentuma, hogy dönt a vagyon sorsáról, gazdát ad a vagyonnak. Ám ezt a lakásszövetkezeteknél nem teszi meg, holott a lakásszövetkezeteknél, lévén nem termelő típusú szövetkezetek, igen jól elkülöníthető az, hogy vajon kinek a pénzéből létesült. Hisz itt a vagyon tulajdonképpen nem gyarapodik olyan formában, mint egy gazdálkodó típusú szövetkezetnél. Éppen ezért ez lehet a vagyon nevesítésének – és nem abban az értelemben használom ezt a szót, ahogy a mezőgazdasági szövetkezeteknél –, tehát ez lehet a vagyon nevesítésének az alapja, az, hogy kinek a vagyonából jött létre.
Köztudott, hogy miközben állandóan hangoztatták azt, hogy a szövetkezeti tagság önkéntes, nálunk a hatvanas-hetvenes, de még a nyolcvanas években létrejött szövetkezeteknél is valamifajta kényszer űzte-hajtotta az embereket a szövetkezetekbe; vagy valós fenyegetés, erkölcsi-fizikai kényszer, vagy pedig egy olyan kényszer, hogy például nincs lakásuk, nincs hol lakni, és a lakásszövetkezet az a forma volt, amelyikben viszonylag jó hitelfeltételekkel lehetett lakáshoz jutni. Tehát ezt a kényszert is vegyük figyelembe, amikor a lakásszövetkezetekről beszélünk.
Éppen ezért benyújtottam néhány módosító indítványt a lakásszövetkezetek vagyonának a nevesítése tárgyában, és külön örülök, hogy az államtitkár urat itt üdvözölhetem; neki adresszálnám elsősorban, mert a minisztérium részéről nem kaptam támogatást eddig.
Mivel a lakásszövetkezetekben – ahogy mondottam volt – igen jól megállapítható az, hogy a szövetkezeti vagyon kinek a pénzéből jött létre, kinek a vagyonából jött létre, 3559-es számon adtam be a törvény 104. §-ára vonatkozó indítványt, amelyben azt szeretném elérni, hogy az a vagyon, az a lakás, ami a tagok pénzéből jött létre, kerüljön a tagok tulajdonába, azt nevesítsük meg, hogy az a tag tulajdona. És az a közös használatú része egy-egy építménynek, ami most közös, oszthatatlan szövetkezeti tulajdon, az pedig az építményben lakó tagok közös tulajdona legyen. Ami egy nagy különbség a jelenlegi szabályozással szemben, hisz ha csak azt a szövetkezetet veszem alapul, amelyikben én is lakom, és amelyik a választókerületemben van 2300 taggal, ott minden lépcsőház és lift annak a 2300 tagnak a tulajdona. Az én általam javasolt esetben pedig azoknak a tagoknak a tulajdonába kerül, akik használják.
És ha itt bérleménykiadásra kerül sor, akkor azok a tagok élvezik, természetesen a szövetkezet közös elszámolásában, ennek a bérleménynek a bérleti díját, akiknek a tulajdonába került, nem pedig eltűnik a nagy közös szövetkezeti süllyesztőben.
Én ezt egy olyan fontos javaslatnak érzem, hogy azért szólaltam fel tulajdonképpen, hogy e mellett lobbyzzak, hiszen nem szégyellem megmondani, hogy egy milliós nagyságrendű tömeg vagyonának a sorsáról van szó, és nem tartom szégyennek, hogy e mellett kiálljak.
Egy másik fontos és neuralgikus pontja a lakásszövetkezetek életének az, amikor a közös költségek elszámolására kerül sor. A törvényjavaslat két szélsőséget – azt kell mondanom, hogy két szélsőséget – javasol ennek a megoldására, hisz azt mondja, hogy a közgyűlés jogosult ennek az eldöntésére; pótköltségvetésre vagy pótbefizetésre kötelezheti a közgyűlés a tagokat. De a második bekezdésben megengedi azt, hogy az igazgatóság is elrendelhet ilyen befizetést.
A második megoldás ellen eleve tiltakozom, hisz az igazgatóság általában alkalmazottakból áll. Az igazgatóság ne írjon elő pótbefizetést a tagok számára. Ez arra ösztönzi az igazgatóságot, hogy a rábízott vagyonnal gyakorlatilag felelőtlenül gazdálkodjon, vagy legalábbis nem érzik eléggé annak a felelősségét, hogy a tagok vagyonával felelősen gazdálkodjanak. Én egy közbülső megoldást javasolnék. Lakásszövetkezetben nagyon nehéz összehívni a közgyűlést. Amióta én – nyolc éve – a lakásszövetkezet tagja vagyok, egy közgyűlést tartottak, az alakuló ülést, azóta ott még közgyűlés nem volt. Részközgyűlések összehívása természetesen lehetséges, de az sem okoz kisebb nehézséget, mert állandóan a határozatképességgel van baj. Én ezt a küldöttgyűlés hatáskörébe adnám, és éppen ezért nem értek egyet Sipos Imre képviselő úrnak azzal a feltevésével, hogy töröljék el a küldöttgyűlés intézményét, hisz pontosan az ilyen nagy szövetkezeteknél, mint a lakásszövetkezetek, ott egyszerűen lehetetlen a működés küldöttgyűlés nélkül. Ha szövetkezetekről beszélünk, ha már egy ilyen egységes szövetkezeti törvény van, ne csak mezőgazdasági szövetkezetben gondolkozzunk, értsük meg, hogy van más típusú szövetkezet is. A lakásszövetkezet egy teljesen más forma, és nem tud küldöttgyűlés nélkül működni.
Egy másik módosító indítványommal szeretném a kiválás intézményének a fenntartását, nemcsak az átmeneti időszakra, hanem a szövetkezeti törvény hatálya alá eső végleges időszakra, amikor új vezetőség új alapszabállyal megalakult, és a szövetkezeti törvény hatálya alatt működik. A minisztérium képviselője a bizottsági vitán azzal utasította el indíványomat, hogy Nyugaton sincs kiválási intézmény a szövetkezeteknél. Kérem szépen, ez az összevetés alapvetően helytelen. Nyugaton nem kényszerrel hozták létre a szövetkezeteket; ezért kezdtem a bevezetőben a beszédemet azzal, hogy Magyarországon a szövetkezetek vagy fizikai, vagy erkölcsi, vagy pedig gazdasági kényszer hatására jöttek létre. Azok a szövetkezetek valóban önkéntesen jöttek létre, és ha önkéntesen jönnek létre szövetkezetek, nem biztos, hogy tényleg szükség van a kiválás intézményére. Tudom, az átmeneti időszak lehetőséget biztosít a kiválásra. De tessék csak belegondolni, a mi életünkben az utolsó három év micsoda változásokat hozott, egyszerűen nem tudjuk figyelemmel kísérni. Azok a szövetkezeti tagok, akik a történelem viharában és a mindennapi gondjaiktól terhelten élik az életüket napról napra, egyszerűen nem tudják követni ezeket az eseményeket, és nem biztos, hogy egyáltalán tudomásukra jut az, hogy módjukban lenne kiválni. Én ezért javasolom a kiválás intézményének a megtartását a későbbiekre is. Legalábbis addig – azt gondolom, ez évtizedes időszakot ölel fel –, amíg azt mondhatjuk, hogy most már valóban csak önkéntes alapon működnek Magyarországon szövetkezetek.
Szeretném a jegyzőkönyvet korrigálni: az együttes jelentés 115. oldalán, a 177. pontban a javaslatomhoz a bizottsági vitán, az alkotmányügyi bizottság vitáján szóban egy szövegpontosítást kértem, mégpedig ott, hogy felsorolva azt, hogy milyen okból lehet a szövetkezetből kiválni, oda még azt is szeretném beírni, hogy: vagy más célból; tehát hogy egyidejű belépés vagy más célból a szövetkezetből kiválhat.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, tisztelt képviselőtársaimat, hogy azokra az emberekre való tekintettel, akik a lakásszövetkezetekben élnek, támogassák a módosító indítványaimat. Megköszönöm a figyelmüket. (Taps.)
