GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)

Full text search

GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)
GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) (A mikrofon nem működik.) Most már érthető, hogy bár nyomogattam a gombomat, de nem jelzett az elnök úrnak.
Tisztelt Országgyűlés! Kis Gyula elnök úr – azt hiszem – információim szerint is rendkívül korrekten ismertette azt a munkát, amit a szociális bizottság végzett egy olyan törvény végrehajtásaként, amely törvény bizonyos fajta hiányosságokban szenved, hiszen úgy fogadtuk el ezt a törvényt, hogy a jogszabály csak annyit tartalmaz, hogy az Országgyűlés választja. Nem tartalmazza, hogy hogyan, milyen jelölés, kinek a jelölése alapján, milyen jelölési procedúra alapján.
Ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg tehát, hogy tanulság az, hogy a törvények elfogadásakor, javaslatok megfogalmazásakor nem árt pontosan fogalmazni. A szociális bizottság megpróbálta ezt a helyzetet áthidalni és összességében – azt hiszem – korrekt metódust talált, és tulajdonképpen az is üdvözölhető, hogy megpróbált valóban szakembereket javaslatba hozni.
Mivel az eljárás azonban nem volt teljesen világos, bizonyos eljárási problémák miatt mi úgy érezzük, hogy a szocialista frakció hátrányba került annak a procedúrának a kapcsán, amit Kis Gyula elnök úr ismertetett. Én most nem kívánom a tisztelt Házat ezzel untatni, egyszerűen arról van szó, hogy itt a szavazási procedúrák során a szocialista párt, mivel csak egy jelöltet javasolt, gondolván, hogy minden frakció hasonlóképpen jár el, a többszörös szavazás során szükségképpen hátrányba került.
Ezt a bizottság nem tudta korrigálni az eljárás során, ezért én tisztelettel bejelentem a Háznak, hogy az egészségügyi biztosítás felügyelő bizottságát illetően a mi részünkről a javaslatot illetően nincs egyetértés, nincs konszenzus.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a konkrét neveket illetően vannak kifogásaink, hanem ezt az egyet nem értést azért fogalmazzuk meg, mivel az eljárás során megítélésünk szerint nem volt teljesen azonos helyzetben minden frakció, nem szólva arról, és ez a jövőre nézve megint csak egy tanulság, hogy egy ilyen és hasonló eljárás során többek között tisztázni kell, hogy a pártfrakció, a függetlenek képviselőcsoportja milyen módon vegyen részt ebben az eljárásban, teljesen hasonló pozíciót foglalnak el, vagy pedig valami más megoldást kell alkalmazni. Úgyhogy mindezekre tekintettel és a tanulságok levonására is utalva, a szocialista frakció az egészségbiztosítási felügyelőbizottságot illetően nem tud konszenzust mondani. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť