DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ez most egy "alvezér"-szónoklat lesz. Az általános vita elején elhangzottak a "fővezér"-szónoklatok, most én egy "alvezér"-szónoklatot fogok "elkövetni".
Tisztelt Parlament! Visszaemlékezve az általános vita megkezdésére, amikor igen tisztelt képviselőtársaim a különböző frakciók képviseletében elmondták a vezérszónoklatukat a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, akkor szinte valamennyien – kormánypártiak és ellenzékiek is – úgy fogalmaztak, hogy a törvény sok kifogásolható, részben vagy egészben módosítandó megfogalmazásához képest is messzemenően üdvözlendő szándék az, hogy végre ez a törvény elkészült, hisz ez – ahogy ezt Morvay államtitkár úr is az expozéjában elmondta – olyan biztonságot, olyan tervezhetőséget jelent az önkormányzatok számára, amelyre már rég szükség lett volna a címzett és céltámogatásokkal kapcsolatban.
Nekem ezzel a megfogalmazással kapcsolatban – amelyet súlyos vagy kevésbé súlyos kritikák mellett – mondom még egyszer, minden oldalról üdvözölték a szándékot –, az a Mátyás királyról szóló mese jutott eszembe, amikor a leány hoz is ajándékot, meg nem hoz is ajándékot, köszön is tulajdonképpen, meg nem köszön is! Tulajdonképpen ennek a törvényjavaslatnak az üdvözlése egy kicsit eltakarta azokat a súlyos hibákat vagy súlyos kétségeket, anmelyek azonban véleményünk szerint elmondhatók ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban.
Én azt tudom mondani, talán ha a szándékok üdvözléséről van már szó, hogy mindaddig üdvözölhető volt az erre a törvényre irányuló szándék, ameddig tulajdonképpen ez a törvényjavaslat el nem készült. Abban a folyamatban, ameddig az önkormányzati bizottság a Belügyminisztérium különböző törvényszabályozási koncepcióiról tárgyalt, mód és lehetőség nyílt arra talán, hogy ott kifejtjük a véleményünket, volt arra remény, hogy végeredményben nem egy ilyen törvényjavaslat kerül benyújtásra.
Ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban tudniillik az az alapvető kifogás, hogy ez a törvényjavaslat természetesen jelentős módosításokkal elfogadható, azonban úgy ítélem meg, hogy e mögött a törvényjavaslat mögött egy általunk nem támogatható vagy egy általunk el nem fogadható kormányzati politikai döntés húzódik meg. A törvény megfogalmazása mögött meglévő, a törvénnyel kapcsolatos konkrét politikai állásfoglalás az, amit mi a Kormány részéről nem tudunk elfogadni.
Ennek megfelelően természetesen hogyha változhatatlannak tekintjük ezt a keretet, mármint a politikai döntés által meghatározott keretet, akkor is mód és lehetőség nyílik talán arra, hogy valamilyen mértékben javítsuk ezt a törvényt, mégis mi úgy ítéljük meg, hogy magának a törvénynek a megfogalmazására, a törvény kodifikálására vonatkozó politikai döntési szándékot kéne szerintünk nem is kis részben módosítani.
Azt gondolom, hogy érdemes rövid ideig egy kis kitérőt tenni a költségvetési törvénnyel és ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, mert bár talán egy kicsit meglepőnek tűnik a hasonlat, de tulajdonképpen ennek a törvénynek, mint eljárásjogi törvénynek az anyagi jogi jogszabálya – az a költségvetés, természetesen nem a klasszikus értelemben, hisz az anyagi-pénzügyi fedezeteit a céltámogatási rendszernek, ennek az új módon megfogalmazott céltámogatási rendszernek az anyagi feltételeit a mindenkori költségvetési törvény fogalmazza meg.
Ezzel kapcsolatban azért annyit hadd mondjak meg, hogy inkább a költségvetési törvényben érhető tetten talán az a kifogásolható kormányzati politikai viszonyulás az egész önkormányzati rendszerhez, amely a mi véleményünk szerint érvényesül a most tárgyalt céltámogatási törvény megfogalmazásakor is.
Miről van szó a mi véleményünk szerint? Nem vagyok annyira naiv, vagy nem vagyunk annyira naivak, hogy ne gondolnánk, vagy ne tudnánk, hogy valamennyi demokráciában lényegében az objektív helyzetből adódóan van érdekellentét a mindenkori központi kormányzatok és a mindenkori önkormányzatok között. Teljesen világos ez a helyzet. Természetesen egy bölcs kormányzat és a kompromisszumkész önkormányzatok ennek az objektív érdekellentétnek a minél jobb, tárgyalásos úton és a kölcsönös engedmények útján történő rendezésére törekednek.
Magyarországon is nyilvánvaló tény, hogy nem valamifajta súlyosan kifogásolható politikai hátsó szándék csak az, amelyik az önkormányzatok-kormányzat érdekellentétben megnyilvánul, hanem az a nyilvánvaló politikai helyzet, amely – még egyszer mondom – valamennyi működő demokráciában tetten érhető. Ehhez képest azonban Magyarországon, sajnos, társul vagy "gazdagodik" – és ezt a "gazdagodik" kifejezést most mindenféleképpen súlyosan idézőjelbe tenném – egészen másfajta és szerintünk eléggé el nem ítélhető, alapvetően politikai érdekkonfliktusokkal a központi kormányzat és a helyi önkormányzatok viszonya. Méghozzá azzal a politikai érdekkonfliktussal, amelyiknek a gyökere gyakorlatilag az 1990-es önkormányzati választás volt. Lényegtelen, hogy ezen az 1990-es önkormányzati választáson ki győzött, vagy ki szenvedett vereséget, mert nehezen, statisztikai adatokkal nagyon nehezen igazolható akár egyik, akár másik állítás, mert nagyon sokfajta statisztikát lehet ugyebár felállítani és sokfajtaképpen lehet hazudni, ahogy ezt a bölcs közmondás tartja – egyszer úgy, hogy nem mondom az igazat, a második, hogy a hamisat állítom, a harmadik pedig: természetesen statisztikával. De az mindenesetre biztos, hogy a kormánypártok és leginkább a legnagyobb kormánypárt, a Magyar Demokrata Fórum előzetes várakozásaihoz képest nem szerepelt olyan sikeresen ezen az első önkormányzati választásokon, mintsem azt remélte.
Én úgy ítélem meg, hogy ez a fajta, kis részben azért… – kis részben? – részben megnyilvánuló politikai kudarcélmény, amely még mindig alapvetően befolyásolja a Kormány viszonyulását az egész önkormányzati rendszerhez; azt az alapvető politikai viszonyulást, hogy a 90-es választásokon az előzetes reményekhez képest gyengébb eredmény lényegében politikai értelemben kényelmetlenné tette a mostani önkormányzati rendszert annak a politikai összetétele miatt. Nem is az önkormányzati rendszert szabályozó normák váltak immár elfogadhatatlanná a Kormány számára, nem is magával az egész rendszerrel van baja a kormányzatnak – legalábbis én ezt nagyon remélem –, hanem azt gondolom – ami persze természetesnek tekinthető politikai helyzetértékelés –, hogy nem az ő szája íze szerint, nem az ő előzetes reményei szerint alakultak a helyi önkormányzatokban a politkai erőviszonyok.
Mindez azonban igen súlyos, hogyha ez a fajta kényelmetlenségérzés, amely a központi kormányzatban megvan az önkormányzatokkal kapcsolatban, sorra megnyilvánul az önkormányzatokat érintő törvényekben. Én ennek a kényelmetlenségérzésnek az újabb megnyilvánulását látom a beterjesztett költségvetési törvénynek az önkormányzatokra vonatkozó részében, és én természetesen tudom, hogy most nem a költségvetési törvénynek van az általános vagy részletes vitája – pusztán csak abban az összefüggésben kellett ezt mindenképpen elmondanom, még egyszer mondom hogy – ennek az egész, bármilyen módon szabályozott címzett és céltámogatási rendszernek a forrásait, az anyagi előfeltételeit, magát azt a pénzt, amelyet központi pénzként itt szét lehet osztani, vagy pályázni lehet, a mindenkori költségvetési törvények határozzák meg.
Ebből a szempontból is ugye súlyos kifogásokat lehet emelni, de ezt természetesen részletesebben a költségvetési törvénnyel kapcsolatban lehet elmondani.
Mik azok a konkrét problémák, amelyeket ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban el lehet, sőt a legfontosabbak közül el kell mondani? Talán első helyen említeném, hogy a mi megközelítésünk szerint a szekeret kötjük a lovak elé akkor, ha egy kormányzati terület- és településfejlesztési koncepció nélkül fogadunk el egy ilyen címzett és céltámogatási rendszert. De hosszabban nem is szeretném fejtegetni, mert most az előttem felszólalók közül ketten is – Mezey képviselőtársam és Hatvani képviselőtársam is – lényegében ezt a kérdést érintették. Botorság ugyan, mert alig pár perccel ezelőtt hangzott el, de pontosan nem is emlékszem, hogy melyikük, de meg is említette ezt, hogy tulajdonképpen itt erre a kérdésre, erre a koncepcióra lenne szükség ahhoz, hogy igazán hatékonyan tudjon működni egy természetesen jól szabályozott címzett és céltámogatási rendszer. Egy olyan koncepcióra lenne szükség hogy világosan lehetne látni, hogy milyen terület- és településfejlesztési koncepció jegyében határozza meg például a kormányzat a pályázható célokat, hogy milyen terület- és településfejlesztési koncepció jegyében, annak a keretein belül értelmezve részesít címzett támogatásokban különböző helyi települési önkormányzatokat. Ennek a terület- és településfejlesztési koncepciónak a hiányában lényegében nehezen értelmezhető az, hogy milyen szempontok is azok, amelyek meghatározzák például a céltámogatások esetében a pályázható célokat.
Van egy világos szempont, egy költségvetési szűkösség, amely költségvetési szűkösség minden kormány fejében azt a döntést kell hogy implikálja, hogy szűkíteni kell a lehetőségekhez képest a pályázható célok körét, hisz egy költségtakarékos, egy erőforrást kímélő céltámogatási rendszer az, amely megfelel egy szűkös költségvetés kereteinek.
Erről a szempontról azonban nem lehet azt mondani, hogy klasszikus önkormányzati terület- vagy településfejlesztési szempont. Ez súlyos gazdasági adottság, ezt nem tudomásul venni természetesen nem lehet, de ennek a keretnek az ismeretében is akkor lehetne talán megalapozott és valóban korrekt szakmai és természetesen ehhez kapcsolódó politikai vitákat lefolytatni a pályázható célok köréről, a támogatási arányokról, ha világos lenne, hogy mindez az egész rendszer milyen, és hogyan, milyen módon fogalmazott település- és területfejlesztési koncepcióba illik.
Mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni – ami súlyos kifogás –, hogy ebben a törvényjavaslatban – itt újra utalnom kell a költségvetési törvényre – mind a címzett támogatások definíciója, mind a céltámogatás definíciója, mind az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települési önkormányzatok kiegészítő állami támogatásra való jogosultságának definíciója nem felel meg az önkormányzati törvényben leírt definíciónak.
Legjobban talán azt lehetne meghatározni vagy bemutatni a különbözőséget, hogy míg az utoljára általam említett kiegészítő állami támogatásra azok a települési önkormányzatok is jogosultak, amelyek az önállóságuk megteremtése okán igényelnek kiegészítő támogatást, ez az önállóság, mint jogosultságot teremtő kategória, hiányzik most már harmadik éve, itt a harmadik alkalommal hiányzik törvények szövegéből, most például a költségvetési törvény esetében.
(10.30)
Ugyanilyen ellentmondás van mind a címzett támogatások definíciója, mind a céltámogatások definíciója között, mégpedig a között a definíció között, amit ez a törvényjavaslat tartalmaz, illetve az elfogadott önkormányzati törvényben leírt definíció között. Ez nem egyszerűen egy jogászkodó megközelítés. Itt nagyon fontos jogosultságról, a céltámogatás esetében a települési önkormányzat szempontjából alanyi jogosultságot teremtő definícióról van szó.
Mindenféleképpen említést kell tennem egy olyan kérdésről, amelyről szinte valamennyi vezérszónok említést tett, persze különböző megítélésekben, hogy mennyiben elfogadható az a törvény 8. § (2) bekezdésében leírt szabályozás, amelyik az új, induló céltámogatások esetében részben vagy egészben felfüggesztheti, szűkítheti a pályázható célok körét vagy magát az egész céltámogatási rendszert.
Azt gondolom, hogy ebben egy kibékíthetetlen nézetkülönbség van a mindenkori kormánypártok meg a mindenkori ellenzék között. Mindez azonban nem oldja meg azt a kérdést, hogy ha a mostani szabályozást fogadjuk el, ez a mi véleményünk szerint nem összeegyeztethető az önkormányzati törvényben megfogalmazott, a céltámogatások esetében a pályázatoknak megfelelő céltámogatási igények alanyi jogosultságot teremtő szabályozásával.
Azt gondolom tehát, hogy lehet a mostani törvényjavaslatban megfogalmazott megoldás mellett érvelni. Mi ezt nem tudjuk elfogadni. Azt gondoljuk, hogy más megoldást kellene keresni, de akik e mellett a megoldás mellett érvelnek, azok jó, hogyha figyelembe veszik, hogy ez nem összeilleszthető, ez ellentétes azzal a megfogalmazással, ami – még egyszer mondom – alanyi jogosultságot teremt pályázat esetén az önkormányzatok számára. A két szabályozás egyszerre nem érvényesülhet, mert egymást üti, tehát vagy föl kell adni az ebben az új törvényjavaslatban elképzelt szabályozási módszert, vagy – de ehhez persze kétharmados konszenzusnak kellene kialakulni – változtatni kellene a céltámogatási alanyi jogosultság önkormányzati törvényben leírt szabályozásán.
A fontos – bár talán nem a legsúlyosabb – kifogások közé sorolható része a törvényjavaslattal kapcsolatos véleményünknek az a 4. § (2) bekezdésében szereplő kitétel, miszerint egyfajta fajlagos költségmeghatározási rendszer keretében történik meg majd 1995-től a címzett és céltámogatási finanszírozás. Ezzel kapcsolatban két dolgot kell megjegyezni, eléggé pontatlan és zavaró, gyakorlatilag ellentmondásos az, hogy tulajdonképpen 1995-ben hogyan is történik ennek a céltámogatási rendszernek a működtetése. Mert egyrészről azt mondja ez a törvényjavaslat, hogy ez majd három évig érvényesül, '93-ban, '94-ben és '95-ben, más szakaszában pedig azt mondja, hogy '95-ben pedig már nem ez, hanem ez a fajlagos költségrendszer által meghatározott támogatás fog érvényesülni. Ez egy ellentmondás, de ezt könnyen ki lehet javítani.
Amit ezzel a fajlagos költségmeghatározással kapcsolatban mégis el kell mondani, az az, hogy egy ilyen kísérletre már volt példa. 1977-ben már volt erre, illetve egy ehhez hasonló kísérletre példa, amely akkor kudarcot vallott. Persze nem biztos, hogy minden kísérlet, ami egyszer kudarcot vallott, egy újabb próbálkozásnál ismét kudarcot vall. Mégis jól át kellene gondolni, hogy érdemes-e ennek még egyszer nekifutni. Ezt Kulin képviselőtársam is mondta. Nagyon nehezen határozhatók meg olyan fajlagos költségkategóriák, amelyek egy normális támogatási rendszer működtetésére alkalmasak.
Amit én mindenféleképpen el szeretnék mondani, az a következő. A törvényjavaslat nagyon sok pontján egészen furcsa ellentmondás van a normaszöveg-tervezet és az indoklás között. Ha az ember előbb az indoklást olvasná el, akkor nagyon bizakodó lenne, és azt mondaná, hogy hála isten, ebből az indoklásból egy nagyon jó törvényszöveget lehetne megalkotni. Ehhez képest, amikor az ember elolvassa a törvényszöveget, akkor először nem hiszi el, hogy az indoklás ugyanarra a paragrafusra vonatkozik, majd pedig azt kell látnia, hogy sok esetben teljesen ellentéte az indoklásnak az, ami tulajdonképpen a törvénytervezetben benne van, vagy fordítva, az indoklás nem az, ami a törvényszövegben benne van.
Hadd említsek egy példát, ami ezt talán a legjobban mutatja. Amennyiben több települési önkormányzat együtt hajt végre céltámogatás által támogatott fejlesztést, akkor 10 %-pontnyival nagyobb költségvetési támogatásra jogosulna. Ez oly módon van megfogalmazva az indoklásban, hogy világos, amenynyiben – mondjuk – egy szennyvíztisztító beruházásra vállalkoznak, s egyedül teszi ezt egy önkormányzat, akkor 55%-nyi saját forráshoz 50%-nyi központi támogatást kap, ha többen teszik, akkor az 50%-nyi központi támogatás mértéke 60%-ra változik – mondja az indoklás. Ehhez képest a törvényszöveg úgy fogalmaz, hogy nem teszi egyértelművé, hogy itt most gyakorlatilag miről is van szó. A törvényszöveg pontosan azt mondja, a települési önkormányzatok közös beruházása esetén a céltámogatás a törvényben meghatározott mérték 10%-kal emelt összege. Ez lehet 50% esetén 55% is, mert a mérték az 50%, ennek a 10%-a 5%, ez lehet 55% is, mint ahogy lehet 10 százalékpontnyival emelt mértéke, ez 60%. Ami most persze – megint mondom – talán sokak számára jogászkodó megfogalmazás. De félek – mondjuk –, hogy ilyen szűkös költségvetések idején pénzügyminisztériumi tisztségviselők az 55%-os értelmezést fogják inkább elfogadni, amennyiben nem pontosítódik ez a szöveg. Erre mindenféleképpen szükség van.
Két dologra, illetve – elnézést kérek, tévedtem – három dologra szeretnék még utalni.
Az első dolog, amit mindenképpen meg szeretnék említeni, az a mellékletnek a kérdése. Nem hiszem, hogy – különösen egy ilyen hosszabbra nyúlt felszólalás kapcsán – még hosszan kellene azt taglalni, hogy mit támogatunk a mellékletben pályázható célok közül, mi az, amit pluszként még oda szeretnénk bevenni.
Két dolgot azonban ezzel kapcsolatban el kell mondani. Az egyik egy konkrét javaslat, amit már az úgynevezett lakástörvény általános vitájában Ungár Klára képviselőtársnőm meg is fogalmazott. Úgy ítéljük meg, hogy szükség lenne arra, hogy az önkormányzati tulajdonban levő lakások elidegenítéséből befolyt összeg esetében, amennyiben ebből az önkormányzatok egy saját alapot képeznek, erre az alapra mint saját forrásra, a céltámogatási rendszer keretében központi támogatásra pályázhassanak új önkormányzati bérlakások építésére vagy akár a települési önkormányzatokban folyó lakásépítés vagy lakásfelújítás támogatására. Ezt mindenféleképpen fontosnak éreznénk az eléggé befagyott és súlyos szociális feszültségeket jelentő lakásrendszer kicsit pozitív irányba történő változtatása érdekében.
A másik dolog, amit mindenféleképpen el szeretnék mondani, hogy nehezen érthető az az egyrészről városellenesség, másrészről főváros-ellenesség, ami a mellékletben szerepel. Tudomásul kell azt venni, hogy a főváros egyes külső kerületei – és ez nem egy pejoratív meghatározás, hanem egyszerűen egy helyes értékítélet az én véleményem szerint – teljesen vidékies körülmények között, vidékies infrastrukturális adottsággal rendelkeznek.
Ebből kiindulva az a tény, hogy ők Budapest főváros közigazgatási területén belül elhelyezkedő, a fővároshoz tartozó települési önkormányzatok, nem indokolja azt, hogy pl. a szennyvíztisztító céltámogatási beruházások köréből ki legyenek zárva.
Nagyon sok olyan vidéki település van, amely sokkal jobban ellátott, mint egyes külső budapesti kerületek. Igen súlyos gondot jelent ez. S most halvány demagógiával már a világkiállítás ügyét is ide szeretném keverni bár azt mondom, hogy demagógia nélkül idekeverhető, mert a világkiállítás nemcsak Budapestnek arra a területére fog korlátozódni, ahol maga a rendezvény megtartatik, ha lesz ilyen rendezvény, hanem az egész fővárost fogja mindenféleképpen keményen érinteni. Elég nehéz dolog tehát szilárd útburkolat, mindenféle csatornázás nélküli budapesti külső kerületekbe beengedni – ezt jó szívvel nem teszi az ember – külföldi turistákat.
A másik kérdés: ugyanez a helyzet a nagyvárosokkal. Nem tudunk másra gondolni, mintsem arra, hogy azt gondolják a törvény előterjesztői, hogy a nagyvárosokban olcsóbban lehet beruházni, mert hisz mi más indokolná azt, hogy ugyanolyan beruházások esetében a nagyvárosokban 10 vagy 20%-nyival kisebb a központi támogatásnak a mértéke, mint nem városi települések esetén. A helyzet éppen fordított. A városokban – sajnos ezt tudomásul kell venni, a piac így működik – magasabbak a beruházási árak, ami nem indokolja, hogy magasabb legyen a támogatás, de az mindenféleképpen elfogadhatatlan, hogy alacsonyabb legyen, ráadásul ilyen teljesen indokolhatatlan mértékben.
Még egy dolgot szeretnék mindenféleképpen megemlíteni az összegzés előtt, hogy a törvényjavaslatban – és ezt talán inkább a kodifikációs problémáknál kellett volna megemlítenem – az arány, illetve mérték kifejezés gyakorlatilag teljesen felcserélve használtatik. Olyan esetben, mikor ténylegesen arányviszonyt ír le a törvény, akkor a mérték kategóriát használja, és nagyon sok esetben, amikor mértéket kíván meghatározni, akkor az arány kifejezést használja, ami – megint mondom – később akár az önkormányzatok számára kedvezőbb, de félek, inkább az önkormányzatok számára kedvezőtlen jogértelmezési lehetőséget rejt magában. Ebből a szempontból mindenféleképpen az egész törvényt átnézve tisztába kellene tenni a helyzetet.
Összegzésül tehát azt szeretném mondani, amit lényegében már a bevezetőben is megemlítettem. Mi természetesen nyújtunk be módosító indítványokat ehhez a törvényjavaslathoz, azonban én azt gondolom, mind a törvényjavaslattal kapcsolatban, mind a törvényjavaslat központi költségvetési forrásait megteremtő költségvetési törvényjavaslattal kapcsolatban nem csupán apróbb vagy nagyobb módosításokra van szükség, hanem véleményünk szerint az egész törvény kiindulópontját jelentő kormányzati politikai szándék jelentős módosítására. Az önkormányzatokkal kapcsolatban ugyanis nem hiszem, hogy terhelhető egy aktuálpolitikai kényelmetlenségérzéssel ez a mostani viszony.
(10.40)
Ráadásul abban a helyzetben, amikor én úgy érzem, hogy ma Magyarországon nagyon rossz összefüggésben, nagyon rossz kategóriaként használjuk az önkormányzatok kifejezést. Amikor az önkormányzat kifejezést használjuk, akkor nem magáról a képviselőtestületről, nem magáról a képviselő-testület hivataláról vagy azok intézményeiről beszélünk. Amikor az önkormányzatot említjük, az önkormányzat az maga a település. A településen lakó polgárok összessége. Ezért mondja azt a törvény, hogy az önkormányzatnak van képviselő-testülete, az önkormányzatnak van – vagy a képviselő-testületnek – hivatala és az önkormányzatnak vannak intézményei.
Amikor valaki nem önkormányzatpárti, vagy ne adj' isten, önkormányzat-ellenes, akkor nem a képviselő-testületet, nem az adott képviselő-testület politikai összetételét vagy az ott domináns politikai erőket nem támogatja, vagy velük szemben – mondjuk – ellenérdekelt, hanem az önkormányzat-ellenesség az egy település polgárainak az összességével szembeni negatív politikai szándékot vagy negatív politikai döntést jelent, amit – én azt gondolom – nem engedhet meg magának semmikori központi kormányzat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
