MÁDI LÁSZLÓ a FIDESZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ a FIDESZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ a FIDESZ képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr!Tisztelt Ház! A társadalombiztosítás jövő évi költségvetésének tárgyalásánál örömünknek kell hangot adnunk a tekintetben, hogy az Antall-kormány történetében először a beterjesztés idejében megtörtént, és így mód nyílik a központi költségvetéssel történő együttes vitára.
Ám örömünk ezen a ponton véget is ér, amikor belepillantunk a társadalombiztosítás költségvetési irányszámaiba. Ám mielőtt ezt megtennénk, azonnal meg kell jegyezzük, hogy az érdekegyeztető tárgyalások és a kormánykoalíciós megegyezések – az a bizonyos hat fős MDF-es bizottság – munkálatai során alapos változások történnek a társadalombiztosítás költségvetésében. Úgyhogy ebben a pillanatban nem tudjuk valójában, hogy a Parlamentben milyen költségvetésről tárgyalunk, alapvető módosulások és koncepcionális változások vannak folyamatban, amihez sajnálatos módon még nem tudunk hozzászólni a megfelelő előterjesztés híján.
Ugyanakkor olyan költségvetésnek kezdjük meg most a tárgyalását, amely hosszú idők óta először lett deficittel tervezve. Mégpedig nem is kicsivel, hiszen a hiány 40 milliárddal lett kalkulálva, és csak azért nem többre, mert a Kormány ennyiben maximálta a negatív szaldó összegét. Amennyiben a korábbi, a változatlan körülmények között működött volna a társadalombiztosítás, úgy további 40 milliárd hiány keletkezett volna, s ezt a hiányt a Kormány a kiadások csökkentésével tüntette el.
Ha pusztán csak a hiányt vennénk figyelembe, akkor ez a költségvetés bizonyos szempontból előremutató lenne, hiszen, mint jól tudják képviselőtársaim, nem is olyan régen tárgyaltuk az 1991-es társadalombiztosítási zárszámadást és módosítottuk az idei évi költségvetést is. 1991-ben a remélt nullszaldó helyett a hiány mintegy 22 milliárd, az idei évre prognosztizált egyensúly helyett mintegy 30-40 milliárd forint körül várható. S mint ahogy a társadalombiztosítás nevében is benne van a biztosítás szó, így a kormánypárti képviselőtársaim is, remélem, jobban átérzik, hogy a jövő generációinak terhére adósodunk el, az ő kárukra költekezünk túl.
A továbbiakban végigmennék az általunk fontosnak ítélt problémákon, de előtte sajnálatos módon le kell szögezzük, hogy a Kormánynak nincs átgondolt és átfogó forgatókönyve a társadalombiztosítási költségvetés válságának menedzselésére, és lépéseit rövid távú, konfliktuskerülő megfontolások igazgatják. Ennek a bizonyságául szolgálnak az elmúlt évek történései, de erről árulkodnak a beterjesztett költségvetés számadatai és paragrafusai is. A FIDESZ-frakció nevében az elkövetkezendőkben a hiány finanszírozásáról, a profiltisztításról, a társadalombiztosításnak átadandó vagyon problémaköréről, a kintlévőségek helyzetéről és a bevételek megalapozottságáról, valamint az egészségügy várható alakulásáról és pénzügyi gondjairól szólnék egy kicsit részletesebben.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizonyára jó néhányan tudják, ám nem árt elégszer hangsúlyozni, hogy az idén is, jövőre is a társadalombiztosítás – a pénzügyminiszter úr által is elismerten – több mint 40 milliárd forintnyi, központi költségvetésből finanszírozható, szociális jellegű kiadást finanszíroz. Ennek figyelembevételével megállapítható, hogy az idén mintegy 8 milliárdos többlettel zárt volna a büdzsé. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez jó egyszázaléknyi járulékcsökkentést tett volna lehetővé, és a tárgyalandó jövő évben is egyensúlyról számolhatnánk be, mármint abban az esetben, ha ezen 40 milliárd profiltisztítás megtörtént volna, és nem a társadalombiztosítás költségvetésében szerepelne ez az összeg. Egyszázaléknyi járulékcsökkenés pedig elég komoly kedvezményt jelent – még ha szimbolikusan is – a munkáltatóknak.
(11.30)
Ám ez a Kormány nem szereti a tiszta helyzeteket, és inkább fizettet a társadalombiztosítással 40 milliárdot, hogy aztán később lenyelje ezt a békát, hiszen a társadalombiztosításnak nincs mozgósítható vagyona, s mára már tartaléka sem.
Ezt az 1991-es zárszámadásnál már felélte a kormánypárti képviselők révén az ország. Akkor egyébként ez ellen élénken tiltakoztunk.
Ennek ellenére érdekes az, ami a jövő évi hiány finanszírozásánál történik. A Kormány, és személy szerint Kupa miniszter úr, a társadalombiztosítással kívánja a kötvénykibocsátást elvégeztetni, miközben – mint mondtam – ennél több pénznek megfelelő ellátást finanszíroztat vele úgy, hogy csak kamatjait kívánja állni, és ugyan kezességet vállal a törlesztésre is, de a visszafizetést a társadalombiztosítás nyakába sózza.
Ez a szabályozás nem más – és itt finoman fogalmazok –, mint álszentség, hiszen a társadalombiztosításnak az elkövetkezendő években a szakmai prognózisok szerint mintegy évi 30-40 milliárd forinttal nő majd a hiánya. Mi – és erre már a központi költségvetéshez be is nyújtottunk módosító indítványokat – csak a Kormány kibocsátásában tartjuk elfogadhatónak a hiány finanszírozását.
Ugyancsak rendkívül kusza a helyzet az átadandó vagyon ügyében. Miközben már az idei költségvetésben szerepel egy olyan tétel, amely az átadott vagyonok hozadékát tartalmazza, ez 1 milliárd 880 millió forint, s a jövő évre mintegy ötmilliárd forint van előirányozva, addig a vagyonátadás dolgában nem történt semmi. Nincs eldöntve a vagyon portfoliója s a vagyonkezelés mikéntje sem. Teljes a tudatlanság és a homály az ügy körül, a felek egymásra mutogatnak. Eközben pedig olyan naiv elképzelések fogalmazódnak meg arról, hogy ennek a vagyonnak csak a hozadéka kerül majd be a folyó finanszírozásba. Ezalatt pedig a hiány már 1994-re akár százmilliárdra is duzzadhat.
Hogyan kerül át az ez évre kalkulált közel kétmilliárd és a jövőre tervezett ötmillárd a tb.-kasszába? Ez még teljességgel tisztázatlan. Folytassuk a sort a kintlévőségekkel.
A kép sajnos itt is elszomorító, hiszen a kifizetetlen tartozás mára már meghaladta a 83 milliárdot, és könnyen lehet, hogy a jövő évi költségvetési év végére eléri majd a 130-140 milliárdot is.
Már most lehet látni, hogy a kedvezőtlen tendenciák folytatódnak, s a beindított felszámolási eljárások pedig leghamarabb 1994-ben teremnek gyümölcsöt, ám az a gyümölcs sem lesz olyan bőven termő fajta, hála a csődtörvénynek.
Külön érdekességként említem meg, hogy az egyetlen igazán jelentős tartozás-visszafizetés esetében, nevezetesen a MÁV-nál, a hírek szerint már most tapogatózik az illetékes miniszter a társadalombiztosítási alapok kezelőinél, hogy hogyan lehet nem visszafizetni az esedékes adósságot?
És itt nem akarok a MÁV helyzetére utalni, én elhiszem, hogy ott is nagyon komoly gondok vannak, de a társadalombiztosítás érdekei és problémái kerülnek most terítékre.
Ennél a pontnál megint a Kormány tisztázatlan helyzeteket teremtő és fenntartó magatartására és politikájára utalnék, hiszen a társadalombiztosítási tartozás valójában egy hiányzó központi költségvetési támogatás és egy végre nem hajtott átalakulás eredménye.
Ezek után – tisztelt képviselőtársaim – nézzük meg, hogy vajon milyen alapokra épül az a ház, amit a kormányzat és a kormánypárti képviselők a jövő évi költségvetés benyújtásához építeni szeretnének.
Elöljáróban tudnunk kell, hogy a bevételek tervezésénél, akárcsak a központi költségvetés esetében, az utóbbi két évben felelőtlenül járt el a Kormány. Vajon az idei számítás, a jövő évi prognózis jobb lett?
Nos, ha egy kicsit tüzetesebben megnézzük a számokat, akkor kijelenthetjük, hogyha az jobb is lett, de nem sokkal. Elég csak utalnom a 17-18%-ra tervezett inflációra, ami most a legújabb pénzügyminisztériumi kijelentés szerint már csak 14-15%, hiszen megítélésünk szerint örülhetünk, hogyha megússzuk 20%-kal és az évi 900 ezres munkanélküliséggel, ami kapcsán az egyes szakmai prognózisok szintén nagyobb számokról számolnak be.
Ez utóbbi területen az egymilliós szám sokkal inkább indokolt lenne, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a jövő évben az ellátásból kiesőknek várhatóan csak mintegy fele tud majd elhelyezkedni, így mintegy 200 ezerre tehető az a létszám, amit a munkaügyi statisztika eltitkol.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy 100 ezer munkanélküli hozzávetőleg 5-6 milliárd forint veszteséget jelent a társadalombiztosításnak.
A kintlévőségek behajtásához visszatérve, meg kell állapítanunk – és ezt már korábban, a néhány hónapja lezajlott parlamenti vita során elmondtuk –, hogy az 1991-es hiánynak a likviditási alapból történő kifizetése és a három év alatt történő visszapótlás terve légvárakat építő elképzelés.
Egyrészt nem fog befolyni az 1993-as évben annyi, amennyi a tervben szereplő összeg, másrészt ez a likviditási alapba kerül, s így valójában a jövő évi bevételeket csökkenti.
Áttérve most a nyugdíj- és az egészségbiztosítási kiadások dolgaira, megállapítható, hogy itt is igaz Murphy törvénye, amely jelen esetben körülbelül így hangzik: amit a Kormány elronthat, azt el is rontja!
A legjobb példa erre a nyugdíjkorhatár-emelés ügye, amelyben a Kormánynak jóval hamarabb ki kellett volna állnia a társadalom színe elé, és igényes szakmai vitákat is kezdeményezni kellett volna a kérdés különböző vetületeiről. Olyat például, amelyet a Figyelő nevű gazdasági hetilap november 5-i számában olvashattunk, ahol különböző grafikonokban ábrázolják a száz aktív korúra jutó nyugdíjaskorúak létszámát, és bizony eléggé informatív és eléggé érdekes dolgokat találhatunk, ha ránézünk a grafikonra.
El kellett volna mondani az embereknek, hogy a Kormány csak rugalmas nyugdíjba menéssel és csak fokozatosan tudja elképzelni az átalakulást, és azt is, hogy miért ítéli ezt a lépést elkerülhetetlennek.
Ezen megjegyzések tükrében el kell mondani, hogy itt már most lehet látni – másfél évvel a választások előtt –, ami "jó esetben" később többször elő fog fordulni, a "jó esetben"-t idézőjelbe teszem, hogy a Kormány a következő Parlamentre hárítja a népszerűtlen döntés terhét, hiszen 1995-re halasztja a női nyugdíjkorhatár emelésének lépését. (Zaj a kormánypártok soraiban.)
Az egészségügyi ágazatban talán még nagyobb a gond, mint a nyugdíjaknál. Jól érezhető a recesszió és a piaci alkalmazkodás hiányának együttes sokkhatása abban, hogy a kórházak már az idei év végére válsághelyzetbe kerültek. Nyilvánvaló ott a piaci alkalmazkodás hiánya, ahol a kórházi anyagi gondokat a osztályokon úgy orvosolják, hogy a betegekkel vetetik meg a gyógyszereket, a szappant és a WC-papírt. Nesze neked, kereszténydemokrata szociálpolitika.
S hozzá kell tennem, hogy ez elsősorban nem a kórházak hibája, hanem az egészségügyi minisztériumi vezetésé, szerintem.
A szakértők szerint több milliárdra becsült az áfá-ból adódó többletterhek, s ezt a kórházak nem fogják tudni kigazdálkodni és a bevezetendő reformokra kellő érdekeltség és az érdekegyeztetés hiánya mellett, a pénzügyi eszközök hiánya is gátat fog szabni. Márpedig a szervezetelmélettel foglalkozó kutatók szerint az egyik alapaxióma az, hogy a szervezet tagjaival nem egyeztetett, a tagok támogatását maga mögött nem tudó átalakítás nélkül a változtatás hamvába holt, azaz nem sok reménnyel kecsegtet.
Könnyen előfordulhat, hogy számos kórházban pénzügyi csődhelyzet áll elő, s félő, hogy ez egy régi, közvetlen irányítást fog kiprovokálni. Ismerjük el, hogy erre mindkét oldalról a feltétel adott, hiszen a népjóléti tárca még nem felejtette el ezt az időszakot, és a fenti kórházaknak igencsak van adujuk, ha roszszabb helyzetbe kerülnek.
Összességében megállapíthatjuk, hogy az Antall-kormány ezúttal sem múlta felül magát, a benyújtott költségvetésnél a bevételi oldalon 10 milliárdot is meghaladó hiány prognosztizálható, s a kiadási oldalon pedig újólag többmilliárdos túllépés valószínűsíthető a gyógyszertámogatás prognosztizáltnál nagyobb mértékénél.
A hiány finanszírozása számunkra nem megnyugtató, s az államháztartási hiány a társadalombiztosítási deficittel, óvatos becslések alapján is, együtt elérheti a 250-300 milliárdot is.
Ennek további hatásairól most nem tisztem szólni. Megítélésünk szerint az 1993-as év a társadalombiztosításnál nem a fellendülés, hanem a válság éve lesz. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban. – Pusztai Erzsébet jelentkezik.)
