MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lassan már november elejét írjuk, mire a Parlament érdemben elkezdte tárgyalni az ország idei pótköltségvetését. Ennek az oka – mint bizonyára tudják képviselőtársaim –, hogy az eredeti összeomlott.
Az a költségvetés, amit a tavalyi év végi hajrában – remélem, többet ilyen nem lesz – oly annyira sürgettek a kormánypárti képviselőtársaim, bizony nem sokáig élt. Már ez év márciusában Varga Mihály a FIDESZ nevében – az első havi adatok tükrében – interpellált a pénzügyminiszterhez, tegyük hozzá, nem sok sikerrel.
A mostani vitában az általános észrevételeket Varga képviselőtársam mondta el frakciónk nevében, így én elsősorban a szolidaritási alapbeli problémákra, az akörüli visszásságokra és az ebből levonható következtetésekre koncentrálnék.
A Kormány, mint szinte minden inflációs, fizetési mérlegen kívüli lényeges kérdésben, a munkanélküliség prognózisában is jelentőset, sőt meg merem kockáztatni a jelzőt, kirívóan nagyot tévedett. Három alapvető hibát követett el. Az elsőt, amikor a 700 ezer körüli várható év végi munkanélküliség helyett mintegy félmilliót, azaz 500 ezret prognosztizált. A másodikat, amikor irreálisan magas szolidaritási járulékbeli behajtási aránnyal számolt, a harmadikat pedig a költségvetési törvény megalkotásánál, ahol olyan törvényt nyújtott be és fogadtatott el az engedelmes kormánytöbbséggel, amelyet év közben legalább két alkalommal sért meg.
No de kezdjük az elején, a prognózisoknál!
Az orvos képviselőtársaim bizonyára igencsak jól tudják, hogy jó diagnózis nélkül nem lehet megfelelő terápiát folytatni. Márpedig a Kormány az immár jó kétéves ténykedése alatt jószerivel még nagyságrendben sem tudta eltalálni a munkanélküliek várható számát. Ennek – s ezt már az 1990. évi IV. törvény, azaz a foglalkoztatási törvény megalkotásánál jeleztük – az a hatása van, hogy lépten-nyomon hozzá kell nyúlni a foglalkoztatáspolitikai eszközrendszerhez, s az azt szabályozó törvényhez.
Idén novemberben és decemberben, sajnos, immár másodszor kell generális, átfogó módosítását megtárgyalni, az apró módosításokról nem is beszélve. A mérték kapcsán pedig elég legyen csak annyira utaljak, hogy jómagam közel 700 ezerre becsültem tavaly ősszel a foglalkoztatási törvény módosítási vitájánál a munkanélküliek várható számát, tehát nem igaz az az állítás, hogy az egy év alatt lezajló változásokra, azaz a munkanélküliek számának majdnem megduplázódására nem lehetett számítani.
Ugyanígy érthetetlen volt, s ezt ugyancsak elmondtam már, a 90%-os behajtási aránnyal számolni akkor, amikor a munkavállalói járulékot 0,5%-ról 1%-ra, a munkáltatói járulékot pedig 1,5%-ról 5%-ra emeltük.
(12.50)
Hiszen lehetett látni, hogy a körbetartozásokkal és a kintlevőségekkel olyannyira terhelt világunkban – nézzünk csak rá a társadalombiztosítás immár 80 milliárdos kintlévőségi állományára – a 90%-os behajtási aránnyal nem lehet számolni. A tervezeten túlmutató hiány másik oka itt keresendő, hiszen 10%-kal alacsonyabb behajtási aránynál a Munkaügyi Minisztérium adatai alapján mintegy 4,7 milliárd, 20% esetén pedig 9,4 milliárd elmaradással kell számolni. Legjobb tudomásom szerint az ez évi behajtási arány – a legfrissebb adatok szerint – 74,3%. Ez legalább 6-7 milliárdos elmaradást jelent, kiesést jelent a költségvetésnél.
Én, tisztelt képviselőtársaim, a múlt évi költségvetéshez két módosító indítványt nyújtottam be, legalábbis a szolidaritási alapra vonatkozó részhez. Az egyikben a benyújtott 10,2 milliárd helyett, amely akkor, a régi fajta számolással 11%-os munkanélküliségi rátának felelt meg, 11 milliárdot javasoltam, mert óvatos becslésem alapján is a munkanélküliek száma elérte volna a – régi módon számolt – 12%-ot.
Itt jegyzem meg, hogy már akkor teljesen helytelenül és megmagyarázhatatlanul a 10,2 milliárdot – amely a költségvetési és önkormányzati szervek 5%-os munkáltatói járulékát jelentette – költségvetési támogatásként tüntette fel a költségvetési törvényjavaslat. Ráadásul ezt a hibát a jövő évi költségvetésben újra elkövették, itt utalni tudnék az Állami Számvevőszék illetékes jelentésére. Uraim, legalább a saját hibájukból tanulnának!
A másik módosításom 10,8 milliárd forinttal növelte volna a szolidaritási alap támogatását, és ez azt jelentette volna, hogy a 800 milliós járuléknövekedésen túl 10 milliárdot szántam volna a szolidaritási alap költségvetési támogatására. Mert tavaly ilyenkor az alap önfinanszírozóvá tételének meghirdetése bizony rendkívüli nagyságú szakmai baki volt, és ez csúfos véget is ért az év folyamán. Manapság már 25 milliárdot becsül ez a pótköltségvetés a szolidaritási alap támogatásaként. Erre semmilyen kormányzati becslés a tavalyi évi költségvetési vitánál nem történt. Tehát szerintem már akkor látható volt, hogy ez mennyire tarthatatlan, és ezt nem volt képes belátni a Kormány, ezt a prognózisbeli hibáját.
Ennél a pontnál jutunk el a harmadik problémakörhöz, ahhoz, hogy a Kormány folyamatosan törvényt sértett a szolidaritási alap finanszírozása terén. Ez az 1992 májusában közölt 91-es sorszámú állami számvevőszéki jelentésben már egyértelműen kiderült. Két kérdésben is törvényt sértett a Kormány. Először is azzal, hogy az 1991. évi XCI. törvény 6l. §-ában foglaltakat sértette meg, amikor a tizenkettedik havi támogatás felhasználását az alap kezelőinek külön kérése és az azzal való elszámolás nélkül utalta ki, másodszor pedig szintén a költségvetési törvény 42. § f) pontjának rendelkezéseit, mely szerint az elkülönített állami pénzalapnak nyújtott támogatás mértékének megváltoztatását csak az Országgyűlés rendelheti el. Ennek alapján már máciusban pótköltségvetést, de legalábbis a költségvetési törvény módosítását kellett volna kérnie a Kormánynak. Vagy pedig eleve egy reálisabb költségvetést kellett volna beterjesztenie. Ám egyik sem történt.
Itt hívnám fel tisztelt kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy nemcsak akkor kell kiabálni és törvénytelenséget kiáltani, amikor a rádióelnök feláll egy bizottsági meghallgatás során, amelynek prekoncepciós jellege később be is bizonyosodott, hanem akkor is, amikor a Kormány sorra sérti meg az általa beterjesztett törvényeket, határidőket és költ el milliárdokat és tízmilliárdokat a Parlament jóváhagyása és hozzájárulása nélkül.
A tanulságokat a továbbiakban a következőképp foglalnám össze.
l. A költségvetési intézmények járulékát a támogatástól külön kell választani. Ezt a jövő évi költségvetés kapcsán is ajánlom a Pénzügyminisztérium figyelmébe, ahol ez szintén nem történt meg.
2. A munkanélküliek számának becslésénél legalább magunknak ne hazudjunk.
3. A behajtási arány. Különösen, amikor járulékot emelünk – és itt nem akarok belemenni abba a kérdésbe, hogy közgazdaságilag mennyire tartható az ilyen drasztikus, 3%-os tervezett járulékemelés –, nem lehet utópisztikus behajtási aránnyal számolni. Szintén utalnék a jövő évi költségvetés kapcsán – amit valószínűleg majd akkor is el fogok mondani – arra, hogy 80%-os behajtási arány túlzottnak látszik egyértelműen, sokkal valószínűbb 70-75%, és még az is könnyen lehetséges, hogy 70% alá zuhan a behajtási arány, hiszen tudjuk, hogy milyen komoly járulékemelést terveznek. Még egyszer utalnék arra, hogy ebben az évben a nyolc hónap alatt bejött járulékok 74,3%-ban teljesültek csak a prognózishoz képest.
4. A törvénysértések elkerülése érdekében ne essünk át a ló túlsó oldalára, s adjunk teljesen szabad kezet a Kormánynak a szolidaritási alap hiányainak finanszírozásánál. Így a frakciónk a pótköltségvetés 10. §-ának módosítását fogja kezdeményezni. Ez ugyanis nem maximálja a szolidaritási alap költségvetési támogatását, így teljesen önkényes, és a Parlament mindenfajta tudomása és hozzájárulása nélkül történő pénzátutalásokat eredményezhet. Persze aki a költségvetést úgy gondolja, hogy a parlamenti képviselőknek alapvető jogosítványa és felelőssége van a költségvetés felett, az nem engedheti meg, egyetlen parlamenti képviselő sem.
Zárásul arra kérném kormánypárti képviselőtársaimat, hogy a törvénysértések mértéktelen felhánytorgatása előtt egy kicsit a saját portájukon söpörjenek, hiszen a Kormány, a törvényesség ellenőrzésében legalább akkora felelősségük van, mint az ellenzéki képviselőknek.
Zárásul arra szeretném felhívni kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy a jövő évi költségvetés vitájánál ezen pótköltségvetés tapasztalatait építsék be a módosító indítványaikba, hogy a törvényesség és a kiszámíthatóság, azaz összefoglalóan a stabilitás érdekei jobban érvényesüljenek. Most szerintem ez az ország érdeke is. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
