HORVÁTH VILMOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:

Full text search

HORVÁTH VILMOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:
HORVÁTH VILMOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottság megtárgyalta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényjavaslatot, és az ahhoz kapcsolódó módosító indítványokat.
A törvényjavaslathoz 220 módosító indítvány érkezett be, ebből az emberi jogi bizottság 79-et támogatott, én azt hiszem, hogy elég magas ez az arány, hiszen több mint az egyharmadát, és a 79 támogatott módosító indítvány között van 13 olyan módosító indítvány, amelyet bizottságunk az előterjesztő kormánnyal szemben, a Kormány ellenére is támogatott.
Ezek közül kettőt szeretnék kiemelni, amely úgy vélem, hogy rendkívül fontos. Az egyik a jelentés 51. pontjában szerepelt, dr. Hack Péter által jegyezve, a törvényjavaslat 9. §-ának (1) bekezdésével kapcsolatos. Hack Péter képviselőtársunk azt javasolja, hogy az Állami Népességnyilvántartó Hivatal helyébe lépő Országos Személyi Adat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal elsőfokú államigazgatási hatósági jogköre szűnjék meg. Ezt a bizottság támogatta, az előterjesztő Kormány nem támogatta.
A másik, szintén jelentős módosító javaslat, amit a bizottság szintén a Kormány ellenében támogatott, a Hack Péter által jegyzett 82. pontban szereplő javaslat, miszerint a személyazonosító jel se közvetlen, se rejtett formában nem tartalmazhat személyes adatot, valamint nem lehet azonos a különböző célú rendszerekben. Mind a két módosítás az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésére hivatkozik, és rendkívüli jelentőségűnek tartjuk, ezért kérjük a Házat, hogy ezeket támogassa.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť