GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter:

Full text search

GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter:
GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Kádár Péter képviselő úr által fölvetett kérdés valóban a jelenlegi állat-egészségügyi igazgatás egy kiemelten kezelendő problémájára mutat rá. A korábban jól funkcionáló marhalevél intézményét 1976-ban a MÉM javaslatára a Kormány – eléggé át nem gondolt módon – eltörölte, az akkor divatossá vált populációgenetikai szemlélet vulgáris értelmezése következtében. (Derültség, közbeszólások a bal oldalról: Szép volt! Még egyszer!)
Ennek hátrányos következményei mind a mai napig éreztetik hatásukat. Ezt látva a Földművelésügyi Minisztérium az idén tavasszal elkészítette harmadik szabályozási javaslatát a marhalevél intézményének ismételt bevezetéséről. Javaslatunkat a Kormány 1992. június 25-ei ülésén elfogadta. A marhalevél intézményének bevezetéséhez szükséges szakmai feltételek biztosítottak, illetve biztosíthatók.
Megszerveztük az ügyintézők oktatását – ez meg is történt –, elkészíttettük a szükséges formanyomtatványokat is. A Kormány egyetértett azzal a javaslattal is, hogy a marhalevél kezeléséért fizetendő díjbevétel a területileg illetékes önkormányzatokat illesse.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ennek ellenére a jogszabály mind a mai napig miért nem jelent meg.
(14.30)
A válasz jogi természetű. Figyelemmel arra, hogy a marhalevél intézménye az állampolgárok széles körét érinti, ezért a Kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a témát törvényi szinten kell rendezni. A szükséges törvényjavaslatokat elkészítettük. Várható, hogy a nagyon közeli jövőben a végleges jogi rendezést biztosító törvényi módosítás a Kormány, illetve a Parlament elé kerül.
A kérdés konkrét kiváltó okául szolgáló Békés megyei sertéspestises esetekkel kapcsolatban tájékoztatom képviselő urat, illetve az Országgyűlést, hogy a Földművelésügyi Minisztérium állat-egészségügyi szolgálata a szükséges igazgatási intézkedéseket megtette.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť