HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára minden képviselőtársam jól tudja, közvetlen tapasztalatai vannak arról, hogy ma még számos olyan törvény működik, számos olyan törvény korlátozza politikai és gazdasági életünket, amelyek az elmúlt rendszerben születtek. E törvények legtöbbje nem illik össze új, már-már jól működő folyamatainkkal. E törvények közül sok igazságtalan volt akkor is, amikor alkották őket, de még igazságtalanabb ma, amikor környezetünk már-már jogállamivá alakult. E törvények legtöbbjének alapos vizsgálata az alkotmányosság vizsgálatát, próbáját sem állná ki.
Polgármesterek és megyei önkormányzatok felhívására, az ő segítségükkel fedeztem fel egy törvényt ezek közül, amelyekről beszélek. Ez a törvény az 1969. évi gázenergiáról szóló VII. számú törvény. Ez a törvény azért is született, hogy a KGST keretében kapott olcsó gázt a lakosságnak el lehessen adni. Ez a törvény arról is szól többek között, hogy az állami gázszolgáltató akkor ad a lakosság részére gázt, ha tanácsi és lakossági pénzekből megépítik a település gázvezetékét, majd állami tulajdonba adják.
E törvény alapján jött létre az állami gázszolgáltató több száz milliárdos vagyonának a fele, és e törvény alapján gyarapszik ezekben a pillanatokban is minden egyes átadással a most már egyszemélyes állami tulajdonú gázszolgáltató részvénytársaságok vagyona. Az a vagyon, amelynek közel 75%-a az Állami Vagyonügynökség privatizációs programja és a kiírt tenderek, nemzetközi versenyfelhívások alapján hamarosan külföldi és belföldi magántulajdonba kerülhet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Módosító javaslatom csupán arról szól, hogy a lakossági és önkormányzati pénzekből megvalósított, épített gázvezetékeket a gázszolgáltató részvénytársaság ne a tulajdonába, hanem üzemeltetésre vegye át.
Képviselőtársaim! Tudom, hogy zavarhatja a koncepcionális törvényalkotást, amikor egy-egy részt ragadunk ki az egészből, még akkor is, ha annak az egy résznek romlottsága és károkozó volta nyilvánvaló. Tudom, egy-egy rész javítása néha újabb hibákat idézhet elő. Ez részben most is így van, ezt kész vagyok elismerni. De csak részben, mert ebben az esetben olyan törvény módosításáról van szó, amely életben maradása esetén percről percre újabb, később alig-alig korrigálható igazságtalanságokat szül.
Tanúja vagyok ugyanis – és gondolom, képviselőtársaim közül nem egyedül ", amint falvainkban szorgos munkával fektetik le a gázvezetékeket. Lehet, nem olyan sokan tudnak azonban arról képviselőtársaim közül, hogy a gázszolgáltatók legalább ilyen szorgos munkával, versenyben a privatizálással, gyűjtik a tulajdonukba vételről szóló átvételi jegyzőkönyveket. Olyan hír is járja, hogy ahol az átadás nem megy elég gyorsan, ott doppingszert alkalmaznak. Vajon nem írja-e alá a polgármester a jegyzőkönyvet, ha kilátásba helyezik közvetlenül a fűtési idény megkezdése előtt, hogy nem lesz bekötve idejében a falu gázvezetéke a gázelosztó rendszerbe, ha sokat okoskodik?
De a szóban forgó törvény módosításának halogatása nemcsak újabb igazságtalanságokat szül, hanem akadályozhatja a gázszolgáltató vállalatok tervbe vett privatizációját is. Ugyan ki az a pályázó, aki rendezetlen tulajdonjogi vita tárgyát képező üzletbe fektetné tőkéjét?
Képviselőtársaim! Bizonyára önöknek e javaslatra vonatkozóan más forrásból, forrásokból származó információik is vannak. Kérem, vessék össze valamennyi szempontot, és úgy döntsenek javaslatom napirendre vételéről, majd sürgős tárgyalásáról. Azonban egyetlen szempontot – nagyon kérem – hagyjanak figyelmen kívül: ne vegyék figyelembe, hogy ez a javaslat szabaddemokrata oldalról jött, hisz ez a Magyar Közlönyben sem lesz benne. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť