SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én részint ugyan egyetértéssel, de nagy fenntartásokkal hallgattam azt, amit Becker Pál képviselőtársunk itt most elmondott – miután egyébként is elég hosszú beszédet fogok mondani, csak egy pontra reagálnék bevezetőben, és ez az önkormányzatok állítólag nagyon nagy pénzállománya, amely közel 70 milliárd forint.
Hát én erre azt tudom mondani, hogy a központi költségvetés forgóalapjának pénzállománya ennél nagyobb, tudomásom szerint, és ez így is természetes. Ahhoz, hogy pénzforgalmat le lehessen bonyolítani, ahhoz a számlákon pénznek kell lennie, és nyilvánvaló, hogy 3000 önkormányzatnál, amelyeknek külön-külön kell hogy pénz legyen a számláján, ez az összeg elég jelentős.
Amellett persze vannak egyéb problémák is, amelyek miatt pénz halmozódik fel. Ezek az egyéb problémák – ne tagadjuk – magukban foglalják azt, hogy bizonyos önkormányzatoknál szerencsétlenkednek a pénzek felhasználásában, de azért azt se feledjük el, hogy például a késedelmes vagyonátadások ugyancsak megakadályozzák az önkormányzatokat a pénzek elköltésében, és ezekben a késedelmes vagyonátadásokban már nemcsak az önkormányzatok vétkesek. Úgyhogy én azt hiszem, ilyen felületesen dobálózni itt milliárdokkal nem komoly dolog, ezeket meg lehet vitatni, de akkor menjünk beléjük részletesen. Sajnos, nekem erre most itt nincs időm – én a frakciónk költségvetéssel kapcsolatos vitában való szerepléséről szeretnék itt szólni és a magam vezérszónoklatát elmondani.
Az 1993. évi költségvetés és gazdaságpolitika vitájában az SZDSZ-frakció számos hozzászólást tervez. Esélyt látunk a gazdaság jó irányba fordítására, és ehhez hozzá szeretnénk járulni. Ennek megfelelően beszélni fogunk a mezőgazdaság helyzetéről, a vállalkozások általános problémáiról, a foglalkoztatásról, a munkanélküliségről, a szociális gondoskodás javításáról, az önkormányzatok, a közoktatás helyzetéről és más kérdésekről a költségvetés megfelelő fejezetei kapcsán.
Nekem most arra kell rámutatnom, hol is van az esély a gazdaság jó irányba fordítására, mi a fő teendő. Nem a vállalkozók, a munkavállalók és a munkát vállalni akarók teendőiről kell beszélnem – bennük megvan a tenniakarás. Mi itt a Kormány és a magunk teendőit szabjuk meg, tisztelt Ház! A Kormány és a Parlament hatalma óriási. Ez gyakorolható jól vagy rosszul! Az óriási hatalom – ha rosszul gyakorolják – óriási veszélyt is jelenthet. A Kormány által elénk terjesztett irányelvekben – sajnos – van ilyen veszély.
A gazdasági fordulat esélyét ugyanis veszélyezteti az, hogy a Kormány nem tisztelt egy fontos, igen egyszerű elvet: azt az elvet, amely szerint komolyabb adósságot általában csak beruházásra szabad vállalni! Ez igencsak általános elv! Egy család, egy vállalkozás és egy állam gazdálkodásáról nagyon kevés általánosat, egymáshoz hasonlót tudunk mondani, teljesen azonosat pedig talán éppen csak ezt az egy dolgot. Talán az egyetlen igazán közös vonás, pontosabban kívánalom a fenti elv: az, hogy komolyabb adósságot általában csak beruházásra szabad vállalni!
A családok ismerik és rendszerint követik ezt az elvet: hitelből lakást építenek, autót vásárolnak, de folyó fogyasztásukra, élelemre, villamosbérletre és hasonlókra nem vesznek fel hiteleket, legalábbis nem jelentősebbeket és hosszabb lejáratúakat. Mindenki tudja, hogy az ilyen hitelfelvétel felelőtlenség lenne.
A komoly vállalkozó ugyanígy tudja, hogy rossz gazdálkodásából eredő nagyobb veszteségeit veszélyes lenne hitelből finanszíroznia, csak beruházásra adósodik el.
És végül természetesen az állam is akkor jár el felelős módon, ha hitelt csak beruházásra vesz fel, nem pedig folyó kiadásai fedezetére. Ugyanis a beruházás – példáut út, iskola, kórház építése – részben a jólét emelésén keresztül, részben közvetlenül hozzájárul a gazdaság teljesítményének, a jövedelmeknek a növeléséhez. A megnövekedett jövedelmekből azután az adókulcsok növelése nélkül, sőt, adott esetben azok csökkentésével is fizethető a felvett hitelek kamata.
És mit tesz a mi Kormányunk? Nos, az előterjesztett irányelvekben annak jóváhagyását kéri a Parlamenttől, hogy 1993-ban 180-185 milliárd forint hitelt vehessen fel. Mire kívánja a Kormány ezt a hatalmas összegű hitelt felvenni? Netán beruházásokra, amelyek hozzájárulhatnának a gazdasági teljesítmények, így a jövedelmek és az adók növeléséhez, és így nyugodtak lehetnénk, mert láthatnánk azt, hogy miből lehet majd 1994-ben, '95-ben stb. a hitelkamatokat törleszteni? Nem! Sajnos, nem erről van szó. Nem beruházásokra akar a Kormány eladósodni, vagy csak kis részben.
A költségvetés felhalmozási, azaz beruházási kiadási előirányzata csupán 64 milliárd forint, ez bizony mélypont a költségvetés fő összegéhez vagy akár az összes belföldi termeléshez képest.
Ami pedig a szándékolt hitelfelvételt vagy más szóval a költségvetés hiányát, azt a már említett 180-185 milliárd forintot illeti, annak ez a 64 milliárdos beruházási előirányzat alig több mint egyharmada. A hitelfelvétel másik kétharmada vagy közel kétharmada tehát folyó kiadások fedezetéül szolgál.
És ez még nem minden. További több tízmilliárdos hiány és ennek megfelelő hitelfelvétel várható jövőre a társadalombiztosításnál. Az elénk terjesztett irányelvekből erről semmit sem tudunk meg, és nyilván ennek tisztázatlansága miatt nem szerepel az anyagban az államháztartás tájékoztató jellegű, átfogó mérlege sem. Így az elénk terjesztett Irányelvek nem igazán alkalmas a vitára. A társadalombiztosítás előirányzatai csak később, a költségvetés részletes tárgyalásakor kerülnek a majd a Ház elé. Ha ilyen módon és persze ráadásul az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó megfelelő információk híján nem tudjuk, hogy mennyi lesz a központi államháztartás összes hiánya, mennyivel lesz ez több magának a költségvetésnek a 180-185 milliárd forintos hiányánál, akkor a most tárgyalt irányelvekhez hogyan tudunk felelősséggel, hozzászólni, tisztelt Ház?
Tovább menve: arról még kevésbé van információnk, hogy ugyanez a Kormány elképzelése szerint mennyi lesz legalább megközelítőleg a további években, vagy legalább 1994-ben? A több évet átfogó kérdésekre általában a 4 éves kormányprogramban, az úgynevezett Kupa-programban találhatjuk meg a Kormány válaszát. Az államháztartás hiánya esetében azonban ezt ott hiába keressük. A kormányprogram ugyanis inkább az úgynevezett reálszféra folyamataira koncentrál; arra, hogyan fog alakulni a foglalkoztatottság, a termelés, a külkereskedelem, a lakossági fogyasztás, stb.
Természetesen a program olvasóit, de ugyanígy az íróit is ezek a reálszféra-mutatók jobban érdeklik, mint az államháztartás pénzügyi egyensúlyának alakulása. Az utóbbi elhanyagolása azonban csak addig elfogadható, amíg azt tételezzük fel, hogy egyensúlyi vagy egyensúlyközeli állapot várható. Addig az erre vonatkozó számítások nem egyebek, mint egyes közgazdászok játékszerei, amelyek iránt nemhogy a szakmán kívüliek, de még a közgazdászok többsége sem mutat érdeklődést.
A Kupa-program írói valóban ilyen egyensúly-közeli állapotot tételeztek fel. Nem a valóságból indultak ki, optimistán becsülték előre a gazdaság teljesítményét, és ennek megfelelően az adóbevételek alakulását is. Így azt hitték, hogy az államháztartás egyensúly-közeli állapota a kiadások szigorú megrostálása nélkül is megvalósítható. Ez a feltevés azonban – amint már a kormányprogram közzételekor is rámutattunk – alaptalan volt, és az államháztartás hiánya ma már mindenki számára nyilvánvaló módon a gazdasági fejlődés egyik központi kérdésévé vált. Hiába érdekel bennünket – mindannyiunkat ", az ország polgárait inkább az, hogy hányan találunk munkát, mennyit termelünk és mennyit fogyaszthatunk a következő évek folyamán, nem elég erről beszélnünk, nem tudunk erről komolyan beszélni anélkül, hogy megvizsgálnánk azt a veszélyt, amelyet mindezeknek a folyamatoknak a szempontjából az államháztartás súlyos hiánya jelent.
(11.10)
És az a tény, hogy erről az utóbbiról a Kupa-program nem szól, sajnos azt jelenti, hogy épp a lényegről nem szól.
A pénzügyminiszteri expozéban most azt hallottuk, hogy ezt a programot a Kormány fő irányaiban, szellemében változatlanul az egyetlen megvalósítható és sikert hozó, az ország felemelkedését biztosító programnak tekinti. Minthogy azonban ez a program a tegnapi hiú reményekre épül, a mai helyzet alapvonásairól pedig nem vesz tudomást, azt kell mondanunk, hogy a Kormánynak egyszerűen nincs a most benyújtott irányelveken, azaz 1993-on túlmutató programja. A pénzügyminiszter úr szerint – megint idézek az expozéból "lemaradásban vagyunk a kormányprogramhoz képest". Idézet vége. Nos, ha csak azt nézzük, hogy a program 1992-re ígérte a gazdasági növekedés beindulását, és most, miután ez már nyilvánvalóan nem valósul meg, ugyanezt 1993-ra ígérik nekünk, akkor látszólag indokolt is csupán lemaradásról beszélni. A valóság azonban más: nem lemaradásban vagyunk, nem a tervezettnél lassabban haladunk a programban előirányzott úton, hanem – mint a továbbiakban kimutatom – más úton járunk.
Lehet-e jövőre növekedés, megvalósulhat-e a belföldi termelésnek az a 0–3% közötti emelkedése, amelyről az elénk terjesztett irányelvek mellett a pénzügyminiszter úr expozéja is szól? Több független és ellenzéki szakértő kétségbe vonta ezt, és itt, ebben a vitában is fogunk nyilván ilyen véleményeket hallani.
Én viszont azt hiszem, nem ez az igazán érdekes kérdés. Lesz-e jövőre 0–3% közötti, ha ennek a sávnak a közepét vesszük, akkor másfél százalékos növekedés? Én azt hiszem, ez önmagában véve majdnem mindegy. Ha ez a termelésnövekedés megjelenne a fogyasztás növekedésében is, mint ahogy a Kormány elképzelése szerint nem fog, ha növelné a foglalkoztatást, és csökkentené a munkanélküliséget, mint ahogyan a Kormány elképzelése szerint nem fogja, akkor sem segítene sokat rajtunk. Egyszerűen azért, mert másfél százalék az majdnem semmi. Tudományosan megfogalmazva ez úgy hangzik – tisztelt Ház ", hogy egy ilyen mértékű növekedés belül van a statisztikai mérések pontosságának Oscar Morgenstern híres írásában meghatározott hibahatárán. Hát hétköznapi szempontból pedig azt kell mondanunk, hogy ilyen kismértékű változást, még ha az netán valóságos is, a lakosság egyszerűen nem érzékel.
A kérdés tehát nem az, hogy jövőre lesz-e némi, másfél %-os növekedés, hanem az, hogy ha esetleg lesz, amit a majd itt elhangzó kételyek ellenére nem lehet kizárni, akkor ez egy tartósabb növekedési folyamat beindulása lesz-e. Hiszen nekünk, az országnak erre az utóbbira van szükségünk. A gazdasági növekedésre mint önmagát erősítő folyamatra, amely évről évre több munkaalkalmat teremt, és több lehetőséget a bérek és a szociális juttatások nem inflációs, hanem valóságos növelésére.
A Kupa-program egy ilyen, önmagát erősítő folyamatként vázolta fel a beinduló növekedést, és normális körülmények között az valóban ilyen folyamat is. Csakhogy megint a probléma: az államháztartás súlyos hiánya nem normális körülmény. Ez a hiány, ha nem korlátozzák szigorúan, minden bizonnyal visszafordítja a beinduló növekedést, kikényszeríti a korlátozások politikájának újbóli bevezetését. Ez legalább ugyanolyan súlyos veszély, mint ha a növekedés el sem indulna, ezért érdemes részletesen szólni róla.
Tételezzük tehát fel, hogy jövőre minden jogos kétely ellenére valamelyest valóban pezsdül a gazdaság, nő a termelés. Természetesen ez csak akkor következhet be, ha a hitelkamatok lassú csökkenése felgyorsul. Erre az utóbbira minden reményünk megvan. Itt egyetértek Becker Pál úrral, és normális helyzetben ez a kamatcsökkenés a gazdaság pezsdítésén túl az államháztartás egyensúlyát is javítaná, mert csökkentené az államadósság kamatterhét. Azonban a helyzet nálunk sajnos, ebben a tekintetben sem normális. Ugyanis a ma már 2000 milliárd forinthoz közelítő államadósságra a költségvetés igen alacsony kamatot fizet. Például az adósságnak a forint leértékelési veszteségeiből származó 40% körüli hányadára, a tavalyi év végi állapot szerint 777,9 milliárd forintra – hát ez ma már messze 800 milliárd forint fölött van – nem fizet a költségvetés egy fillér kamatot se. Azoknak a forrásoknak a kamatát, amelyekből a költségvetést hitelezik, nagyrészt mások, főleg a vállalkozások fizetik meg nálunk.
Az államháztartás idei és jövő évi hiánya azonban tovább növeli az államadósságot. Itt további kamatteher jelenik meg, és ezt már nem lehet másokkal megfizettetni. Egyszerűen nincs kivel mással megfizettetni. Tehát az új adósságra a költségvetés is magas, lényegében piaci kamatot fizet, és így az új adósság robbanásszerű növekedése miatt a költségvetés kamatterhe akkor is növekszik, ha a piaci kamatlábak csökkennek. Ez egy olyan paradox helyzet, amelyet egy nyugati pénzügyi szakértőnek legalább két órán keresztül kell magyarázni, míg elkezdi érteni, hogy az hogy lehet, hogy a kamatlábak csökkennek, és az állami kamatterhek növekszenek. Sajnos, ezt a kamatot további hitelfelvételből fizetik, azaz az adósság újabb adósságot szül. A Kormány szerint ettől nincs baj, a lakossági megtakarítások növekedése biztosítja az ehhez szükséges hitelforrásokat. Feltűnő azonban, hogy az elénk terjesztett irányelvekben ez az állítás számadatok közlése nélkül szerepel. Az ilyen elhallgatás épp oly kevéssé tanúskodik a Parlament felnőttként kezeléséről – tisztelt kollégák ", mint a szépített adatok közlése. Hát tavaly ebből is kaptunk ízelítőt, hogy idén kaptunk-e, arról majd mások fognak beszélni, nekem sajnos nincs rá időm.
De persze nincs nagy baj, mármint egyébként van, csak most itt nekünk nincs olyan nagyon nagy, mert magunk is számolhatunk egy kicsit. Az államháztartás hiteligénye a költségvetés 180-185 milliárdján felül további hiteligényt is magában foglal. Én itt megdöbbenve hallgattam Becker Pált, aki ezt a 180-185 milliárdot hangsúlyozta végig, mintha bizony nem tudna arról, hogy jövőre sajnos, a társadalombiztosításnak is lesz egy jelentős hiteligénye, és az a hiteligény is ugyanazokat a hitelforrásokat fogja tartalmazni. Becker Pál itt elmondja, hogy hát 180-185 milliárd, a többi mehet a vállalkozásoknak. És a társadalombiztosítás? Tehát ugye, ha hozzáadjuk a társadalombiztosításnak a hiteligényét, hát itt különböző számok röpködnek, én ebben a beszédben mindig a Kormány hivatalos becslését, vagy ha olyan nincs, akkor az általam Kormány, ellenzéki, független stb. szakértőktől kapott legoptimistább becslést alkalmazom. Ez tudomásom szerint annyi, hogy a 180-185 milliárd forint hiteligényt fölviszi olyan 230-240 milliárd forintra, tehát ennyivel növeli meg a társadalombiztosítás és egyebek a központi államháztartás hiteligényét. Tehát lehet a hiteligény olyan 230-240 milliárd forint.
Nos, ez éppen megfelelne a lakossági megtakarítások tavalyi növekményének. Lesz-e jövőre is ekkora megtakarítás-növekedés, hogy ezt abból finanszírozni lehessen? Valószínűleg nem lesz. Tavaly ugyanis a megtakarítások gyors növekedése lényegében a magas inflációnak megfelelő magas kamatok felhalmozódásából adódott. A lakosság – persze nem az egyes családok külön-külön, de a lakosság – összességében annyit takarított meg, hogy megőrizze megtakarításainak reálértékét.
Jövőre a Kormány tervei szerint a fogyasztói árakban mért infláció a tavalyinak csupán a felét fogja elérni. Így, és a betéti kamatok már most igen gyors, várhatóan tovább folytatódó csökkenését is figyelembe véve – itt az előbb az egyik kolléga, amikor Becker úr a betéti kamatok csökkentéséről szólt, akkor megszólalt, hogy ki is veszem a pénzemet az OTP-ből, tehát a betéti kamatok csökkenését is figyelembe véve – jövőre a lakosság megtakarításai a tavalyinál kisebb összeggel fognak növekedni, hacsak csoda nem történik. Én itt is optimista vagyok. Tehát tegyük fel, hogy megtörténik a csoda. Azonban abból is csak annyi következik, hogy a belföldi hitelforrások növekedése nagyjából fedezi az államháztartás teljes hiteligényét. Egyébként az idei adatokból sem következik ennél nagyobb optimizmus: július végén a megtakarításnövekmény az olyan 160 valahány milliárd forint, a második félévben nem szokott ilyen mértékben növekedni, úgyhogy azt hiszem, az idei adatokból is az következik, hogy körülbelül ennyi lehet jövőre a megtakarítás. A pezsdülő gazdaság hiteligényeinek kielégítésére tehát még csoda esetén sem juthat számottevő belföldi forrás.
Ezért nem meglepő, hogy a pénzügyminiszteri expozéban megjelent a külföldi források bevonásának gondolata. Tehát jövőre ez lenne gazdasági növekedésünk forrása, a belföldi forrásokat elviszi az államháztartás.
(11.20)
Most gondoljuk végig ennek a következményeit. Ez már nem lesz olyan nagyon hosszú, még egy kis türelmet kérek.
A külföldi források bevonása bizonyára csökkenti a devizatartalékokat. Ez önmagában, ha a csökkenés nem túlzottan nagymértékű, nem lenne baj. Figyelembe kell azonban venni, hogy a tartalékok egy másik okból is csökkenni fognak, nevezetesen a kamatok csökkenésével el fogja hagyni hazánkat az a "forró" pénz, amely az elmúlt másfél évben különféle burkolt formákban azért jött be ide, hogy magas kamatokat keressen.
Összességében a devizatartalékok csökkenése aligha lesz jelentéktelen mértékű, de talán remélhető, hogy ez még nem fogja aláásni hazánk jó hírét, vonzerejét a nemzetközi pénzvilágban.
És most nézzük, milyen helyzet alakul ki a következő évre, 1994-re! Engem sokkal inkább foglalkoztat a '94, a nagyobb távlat, mint '93. Az adóbevételek növekedését illetően az elénk terjesztett irányelvek is pesszimisták. A gazdasági teljesítmények – és így a jövedelmek is ", ha egyáltalán, főleg csak az adókedvezmények és a jövedelemeltitkolás miatt kevéssé adóztatott területeken fognak növekedni.
A költségvetés kiadásai viszont növekszenek majd az 1993-as hiány kamatterhével. És sajnos nemcsak azzal.
Ha az élénkülés folytatódik, egyre inkább meg fog majd mozdulni az a hatalmas pénztömeg, amely az elmúlt egy év folyamán a gazdaságban felhalmozódott, magyarán sokan sok pénzt akarnak majd költeni. Akkor az infláció csak úgy csökkenhet tovább vagy maradhat legalább az 1993-as szinten, és az import rohamos növekedése csak akkor kerülhető el, ha ennek a pénztömegnek egy részét a Magyar Nemzeti Bank vonzó kamatozású értékpapírok kibocsátásával kivonja a forgalomból.
A pénzügyminiszteri expozé is utalt arra, hogy fel kell készülni egy ilyen lépésre. Ennek azonban következménye lesz: az egyik – és itt most fontos – következménye az, hogy a kérdéses értékpapírokra fizetendő kamat növeli a Magyar Nemzeti Bank már ma is jelentkező veszteségét, és ezt a veszteséget – miután a Magyar Nemzeti Banknak nem lehet negatív alaptőkéje – a költségvetésnek meg kell térítenie.
Az államháztartás hiánya tehát tovább nő, miközben a lakosság új megtakarítása, az infláció további csökkenése és az élénkülő gazdaságban növekvő költekezési hajlam miatt bizonyosan nem nő. Valószínűleg inkább csökken. Így akkor már nemcsak a gazdaság teljes hiteligényét, hanem az államháztartási hiteligény egy részét is bizonyára külföldi forrásból kell majd kielégíteni. És ez az, ahol nem megy tovább a dolog. Ez olyan felelőtlenség lenne, amelyet hiába is próbálna vállalni az akkori magyar kormány, tisztelt kollegák – bármilyen kormány lesz is az. Nem lesznek meg hozzá a szükséges partnerek. Nem fogunk hitelezőket találni. Ide vezet, külső falba ütközéshez vezet tehát a Kormánynak az a politikája, amely elkerüli, halogatja a költségvetési egyensúly javításának sürgős feladatát. Ha a Kormány szándéka szerint haladunk tovább, akkor '94-ben külső korlátok miatt kell majd az 1989 novembere utániakhoz hasonló durva korlátozásokat bevezetni.
Lehetséges, hogy ezt a Kormányt már nem érdekli, hogy mi lesz '94-ben. Én remélem, hogy ez nem így van. Bennünket biztosan érdekel. Nem tűrhetjük azt, nem asszisztálhatunk ahhoz, hogy ez a Kormány egy ilyen súlyos gazdasági helyzetet – hogy azt ne mondjam, romhalmazt – hagyjon maga után. Elfogadhatatlan a pénzügyminiszter úr által immár csaknem két éve kilátásba helyezett államháztartási reform további halogatása.
Elfogadhatatlan a költségvetési pazarlás elleni határozott fellépés elmulasztása.
Elfogadhatatlan az, hogy az ún. nullbázisú költségvetés kidolgozását, azaz az állami feladatok felülvizsgálatát és az ezen alapuló új, szűkített finanszírozás bevezetését – ha jól értem – most már azon a néhány területen sem tervezik végrehajtani, ahol ezt a július elején benyújtott irányelvekben még ígérték.
Elfogadhatatlan az, hogy a pazarló költségvetés rátelepül a lakosság megtakarított forintjaira, hiszen a vállalkozások élénkítésére, új munkahelyek teremtésére kellene ezeket felhasználni.
A Kormánynak alaposan karcsúsított költségvetést kellene a Ház elé terjesztenie. A részletekről októbertől kezdve sokat fogunk itt még vitatkozni. Az irányelvek szintjén azt mondhatom, új hivatalok létrehozása helyett a meglevő apparátus ésszerű csökkentésére van szükség, és a megtakarítási lehetőségek keresésére minden területen, még a kiemelni javasolt területeken is.
Természetesen az oktatás és a szociális ellátás kiemelését támogatjuk, már magunk is korábban sürgettük, persze nem vindikáljuk magunknak azt, hogy csak mi sürgettük. Azonban hazánkat nem fenyegeti külső támadás veszélye, ezt olvassuk minden erre vonatkozó elemzésben. Ezért a honvédelem kiemelt területként való kezelését nem tartjuk indokoltnak. Itt egyetértek megint – ha jól értem – Becker úrral. Ami a rendfenntartás területét illeti, ott nem egészen értek egyet. Ugyanis úgy gondolom, hogy a normális, az állampolgárok nyugalmát, életét, vagyonbiztonságát – no meg persze a vállalkozásokét is – védő rendőri erők fejlesztése a Kádár-rendszerből megtartott karhatalmi erők terhére, belső átcsoportosítással is megoldható lenne, és így itt sem lenne szükség kiemelésre.
A szükséges aktív kormányzati tevékenység helyett az irányelvekben javasolt megoldást azonban elutasítjuk. Elutasítjuk azt, hogy az államadósságot egy pazarló költségvetés finanszírozása érdekében további százmilliárdokkal növeljék.
Hozzászólásomat azzal fejezem be, amivel kezdtem: komolyabb adósságot általában csak beruházásokra szabad vállalni. A Kormány költségvetése az államadósságot ennek az alapelvnek a figyelmen kívül hagyásával kívánja jelentősen növelni. Ha ez megvalósul, ez súlyos veszélyt jelent, nem elsősorban az államháztartásra nézve – tisztelt kollégák és tisztelt tv-nézők ", hanem a gazdaságra, a vállalkozásokra, mindannyiunk jólétére nézve.
Az SZDSZ csak akkor tud a költségvetés kidolgozásában a Kormánnyal együttműködni, azzal közös felelősséget vállalni, ha a Kormány alapvetően változtat ezen a politikáján.
Köszönöm a figyelmet. (Taps bal oldalról és középről.)
