ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm köztársasági elnökünket, miniszterelnökünket, megjelent képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő minden honfitársunkat. Tavaszi ülésszakunk 3. ülésnapját megnyitom.
Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Tóth Sándor jegyzők lesznek segítségemre.
A mai ülésnapról előzetesen 15 képviselőtársunk jelentette be távolmaradását. Ha valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelzését gépe bekapcsolása végett. – Senki sem jelentkezett.
Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy az igazolt képviselők száma jelenleg 383, a határozatképességhez így 192 képviselő jelenléte szükséges. Most jelenlétellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg az "igen"-gombot. (Megtörténik.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a három jelentkező államtitkárral együtt a jelenlévők száma 267, az ülés határozatképes. (Felállva folytatja.)
Göncz Árpád köztársasági elnök köszöntése

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť