HORN GYULA (MSZP)

Full text search

HORN GYULA (MSZP)
HORN GYULA (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ebben a javaslatban az van, hogy kezdeményezzük: a Kormány március 31-éig terjessze be az Országgyűlés elé a törvénytervezetet. Engedjék meg, hogy röviden indokoljam!
Mindenekelőtt arról van szó, hogy a Rádió és a Televízió körüli csatározások, úgy hisszük, szükségessé teszik ennek a törvénynek a mielőbbi meghozatalát. Ismeretes, hogy az illetékes bizottságban mintegy egy éve folyik a törvényalkotás, -egyeztetés, és számunkra úgy tűnik, hogy ezen a szinten bizonyos kérdésekben már nem tudnak továbblépni. Nincs például megnyugtató megegyezés vagy annak lehetősége a Televízió és a Rádió jogállását illetően, a pártatlan felügyelet pontosításának kérdésében, és újra és újra visszatér olyan kérdés-, problémakör, mint a kinevezési rend vagy pedig a frekvenciamoratórium.
Megítélésünk szerint olyan törvényre volna szükség, és mielőbb ennek meghozatalára, amely a lehető legnagyobb mértékben biztosítja az alkotó szabadságot a két legfontosabb médiánál, valamint a lehető legszélesebb körű társadalmi ellenőrzést tesz lehetővé.
Úgy ítéljük meg, hogy az eddigi bizottsági munka ugyanakkor nagyon sok olyan változatot mutatott fel, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy itt – tehát normális törvényhozási keretek között – vitatkozzunk ezekről, és döntésre jussunk. Ezért is tartanánk indokoltnak, hogy mielőbb bekerüljön a tervezet a Ház elé.
Még egy megjegyzés: kívánatos lenne, hogy mindaddig, amíg nem születik meg ez a törvény, lehetőleg hagyjuk működni, zavartalanul, a Televíziót és a Rádiót.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť