GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)

Full text search

GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Nagyon szépen köszönöm, Elnök Úr. A miniszter úr figyelmét csupán néhány tényre szeretném felhívni, amelyek egyébként a Földművelésügyi Minisztérium – azt hiszem, novemberi – jelentésében is benne foglaltattak. Az 1991. évi december 31-ei állatszámlálás adatai szerint valóban az állatlétszám legalább 20 %-kal csökkent, a költségvetési vitában – nem tudnám visszaidézni most pontosan a részleteket, de ezeket akkor már ismertettem a tisztelt Házzal –, ezek egyébként a Központi Statisztikai Hivatal adataira támaszkodó bejelentések voltak.
A Földművelésügyi Minisztérium jelentése kitért arra is, hogy a különböző őszi vetésű gabonák vetésterülete mennyire csökkent. Szerintem az 1991. évi mezőgazdasági termelési eredmények részben annak köszönhetőek, hogy a rendszerváltást követő nagyon optimista hangulat oda vezetett, hogy a mezőgazdasági termelők is növelték a termelésüket. (Derültség. – Zaj.) Hogy ez a hangulat miért csökkent ilyen mértékben, erre már inkább a Földművelésügyi Minisztérium képviselőinek kellene felelniük. Én sajnálom azt, hogy a Földművelésügyi Minisztérium intézkedései során ez az optimista hangulat megcsappant. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť