SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Pelcsinszki Boleszláv felkérésére jogilag szeretném indokolni az általa elmondottakat Tóth Tihamér reflexiója kapcsán. Nos, lehetséges, hogy az volt a jogalkotói szándék, amiről Tóth Tihamér beszélt, de nem az van beleírva a törvénybe.
Az a) b) c) pontokban megjelölt személyek részére, ezek pedig a szövetkezet alkalmazottai, a szövetkezet volt tagjai, azok örökösei, a mezőgazdasági szövetkezeteknél a rendszeresen munkát végző segítő családtagok, tehát ez a kör, részükre nevesített vagyon együttesen nem haladhatja meg a szövetkezet nevesítésre kerülő teljes vagyonának 10%-át a 8. szakasz (1) bekezdése értelmében.
Nost, lehetséges, hogy aki ezt az eredeti szöveget megszövegezte, arra gondolt, hogy ez a szövetkezeti üzletrészre vonatkozik csak, ahol valóban ez a feltétel fennáll, amelyről Tóth Tihamér beszélt, csak nem ez került be a törvénybe. Úgyhogy kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy Pelcsinszki Boleszlávnak bizony igaza volt, amit mondott, a törvény szövege azt tartalmazza, amit ő mondott. Viszont ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a költségvetési vitában kimerült, agyonfáradt, még tisztességesen ki nem aludt Országgyűlésnek nem lett volna szabad azonnal első nekifutásban ilyen fontos törvényekkel foglalkoznia. Ezt a törvényt sokkal komolyabban meg kellett volna tárgyalni, és legalábbis nyugodtan, normális körülmények között kellett volna erről szavazni, és akkor ilyen problémák nem kerülhettek volna be a törvénybe. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť