DÉNES JÁNOS (független)

Full text search

DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a szóban forgó törvényjavaslat, amit módosítani és kiegészíteni óhajtunk, 1975-ös dátummal szerepel előttünk, 1975-től napjainkig a társadalmi, politikai viszonyok megváltoztak, a szociális viszonyok megváltoztak, és különösképpen jelét adja törvényalkotásunk és a társadalmi, politikai mobilitás, mozgás, hogy nagyobbak lesznek társadalmi szinten az eltolódások. Éppen ezért a törvény módosítása, kiegészítése ezeket a szempontokat tekintetbe kell vegye, és nagyon megfontoltan, meggondoltan kell, hogy beépítse a módosításba.
Egy jelenséggel hívom fel erre a figyelmet. Igen nagy fizetést és igen nagy társadalmi juttatás vonzatát jelentő káderről van szó, aki az elmúlt hónapokban elment, kérem szépen, tegyük föl, magas beosztásból, és gyes-t, illetve gyed-et vesz igénybe. És olyan horribilis összeget fizet ki a társadalombiztosítás, ami szociális szempontból, gazdasági szempontból és egyszerűen erkölcsi szempontból is érthetetlen. Magyarul: ezeknek a kifizetéseknek meg kell szabni a mértékét, hiszen az a gyermek, aki kapja azt a segítséget, az tulajdonképpen nem kaphatja a bokros érdemeket szerzett apuka esetleg jogtalanul feltornázott fizetése után.
Azt hiszem, hogy ez költségvetési szempontból is meggondolandó, az illetékes tárca, illetékes bizottság figyelmét erre felhívom, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť