FODOR ISTVÁN, DR. (független)
FODOR ISTVÁN, DR. (független)
FODOR ISTVÁN, DR. (független) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök is – hozzám hasonlóan – egyre többször hallják ismerőseiktől, választóiktól azt a kérdést: mondd barátom – vagy mondja képviselő úr –, mi lesz velünk?
Bármennyire is hétköznapi ez a kérdés, de mert jobb vagy rosszabb létének esélyeit illetően ez a legtöbb, amit egy ember kérdezhet, a koalícióhoz nem tartozó képviselőként is legfontosabb feladataim egyikének tartom, hogy amíg magam is úgy gondolom, tehát míg a tisztesség engedi, egyfajta kincstári optimizmussal is megtámogatva tápláljam mindenkiben a hitet, hogy minden jóra fordul.
Az utóbbi időben a "Mi lesz velünk?" egyre gyakoribb elhangzása, az arra válaszként adott tétova vállrándításom számomra azt jelzi, hogy a mindennek jóra fordulását illetően az állampolgárban fogytán a hit, a képviselőben, legalábbis bennem, fogytán a kincstári optimizmus vagy legalábbis mindketten elbizonytalanodtunk.
Magamról tudom, s remélem így van ezzel a "Mi lesz velünk?" kérdés megfogalmazója is, hogy elbizonytalanodásom oka nem egy viszonylag jól áttekinthető helyzet kilátástalanságából fakad, hanem éppen abból, hogy a helyzet átláthatatlan, azaz egyszerűen elveszítettük tájékozódóképességünket.
Vajon miért?
Többek között azért is, tisztelt Ház, mert a magyar Országgyűlésnek és Magyarország állampolgárainak a választások óta egy alkalommal volt lehetősége teljes keresztmetszetében és összefüggéseiben is áttekinteni a Kormány elképzeléseit arról, hogy megbízatásának időtartama alatt milyen társadalmi és gazdasági folyamatokat tart kívánatosnak, és azokat milyen eszközökkel kívánja befolyásolni.
A Nemzeti Megújhodás Programjának 1990. május 22–23-i vitájára a miniszterelnök megválasztásának alkotmányos kellékeként került sor. Azonban egy kormányprogram parlamenti vitájának a miniszterelnök megválasztása politikai jelentőségén és formai jegyein túlmutató más politikai funkciói is vannak.
A kormányprogram a képviselők, a frakciók számára a viszonyítási alapot jelenti, amelyhez képest lehetnek azonosságok vagy eltérések saját elképzeléseinkben. De politikai jelentőségét tekintve talán még annál is fontosabb funkciója a kormányprogram parlamenti vitájának, hogy a társadalom számára körvonalazza annak mozgásterét, mindenki számára tájékozódási pontot jelent ahhoz, hogy az adott keretek között döntéseivel a saját lehetőségeit optimalizálja.
A miniszterelnök és kormányának megbízatása négy évre szól, így elvileg programjának is négy évre kellene szólnia. Azonban gyorsan változó világunkban a megállapodott társadalmi és gazdasági renddel bíró országokban is nem ritkán van szükség ugyanazon kormányok működése során pályamódosításra.
Ezért valamennyiünk számára nyilvánvaló volt, hogy a Magyarországon kívánatosnak tartott, a világtörténelemben példa nélküli társadalmi, de különösen gazdasági átalakulás folyamatában minduntalan olyan váratlan tényezők hatásaival kell számolni, amelyek módosítani fogják az eredeti elképzeléseket.
(18.00)
Nehéz meghatározni, hogy ebben a folyamatban a tervezett és váratlan események egymásra hatásában a mennyiségi változások mikor csapnak át a minőségi változások kategóriájába; a korábban jól felismerhető összefüggések mikor válnak felismerhetetlenné; az egész program teljes keresztmetszetén az egyes elemek jól kivehető rendszere mikor válik áttekinthetetlenné; mikor veszítjük el a tájékozódóképességünket – azaz mikor veszítjük el a fonalat. Bizonyára ez az állapot máskor következik be a Kormány, máskor az országgyűlési képviselők és megint máskor az állampolgár számára.
Határozati javaslatunk előterjesztése ürügyén nem áll szándékomban vitát provokálni arról, hogy a Kormány és az Országgyűlés – ez utóbbi akár a frakciók, akár az egyes képviselők szintjén – érzékelik-e még ujjaik között a fonalat. De bonyolult összefüggések eredőjeként alakuló társadalmi és gazdasági folyamatok irányítása során, a szükséges kontroll hiányában, érzéki csalódások áldozataivá is válhatunk. Ezeknek elkerülése okán is a Kormánynak és az Országgyűlésnek munkamódszerként, az önkontroll egyik lehetséges módozataként kell a teljes rendszert átvilágítania. Ami pedig az állampolgárokat illeti, arról az a meggyőződésem, nemcsak hogy a fonal elveszett, hanem a hit, a türelem – hogy stílszerű maradjak –, a cérna is fogytán van.
Tisztelt Ház! Egy rendszerező, útbaigazító és remélhetően sokak számára a hitet is visszaadó vitára feltétlenül alkalmasnak látszik a Kormány eddigi munkájának értékelése, s ennek bázisán kilátásaink körvonalazása. Egy ilyen vita keretei lehetőséget nyújtanak a Kormánynak arra is, hogy az Alkotmányban előírt beszámolási kötelezettségének eleget tegyen.
Az elmondott megfontolásokból kiindulva tizenegy független képviselőtársammal közösen jegyzett indítványunkban javasoljuk a tisztelt Háznak: határozatban kérje fel a Kormányt arra, hogy a munkájáról szóló írásos előterjesztést – napirendbe vétel és megvitatás céljából – nyújtsa be az Országgyűlésnek.
Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a már-már újrakezdődő választási kampány részeként – a Kormány munkájának vitája során az ellenzéki álláspontok nem az állampolgároknak az Antall-kormány által alakított jövőbe vetett hitét igyekszenek majd táplálni. De a vita végső konklúziójának az alakításához az ütőlapok a Kormány kezében vannak! Hogy ilyenek valóban vannak-e és ezek milyen erősek, a vita során erre is választ kell kapnunk.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
