PÁSZTOR GYULA, DR. (FKgP 35 tagú képviselőcsoport): Elnök Úr! Kérem, szíveskedjék berekeszteni ezt a vitát, és a házbizottság döntsön erről. Nem ide való a Parlamentbe. Mind a két oldalról el lehet mondani, hogy adtak módosító indítványt… (Közbeszólás jobbról: Így van! – Dr. Hack Péter: Nem támogattuk!) …, innen is, onnan is, rendben van, én most nem arra térnék ki, nem azt mondtam, hogy támogatta az SZDSZ vagy nem támogatta, azt mondtam, hogy érkezett be indítvány. Azt akartam ezzel mondani, hogy mindkét oldalról a bizottságnak az állásfoglalását megsértették, próbáltak innen is változást benyújtani, emez oldalról is. (Folyamatos zaj.)
Van mód, lehetőség, Elnök Úr, arra a házbizottságon, hogy ebben valamilyen megegyezés szülessen. Lehet ezt végigvinni a szavazásig, utána nem fogadjuk el, újra kezdjük a szavazást – többféle megoldás van, én ezért kérem elnök urat, hogy szíveskedjék ezt a vitát befejezni, és a házbizottság döntsön ebben a kérdésben, hogy hogy és miképp folytatódjon ebben az ügyben a vita, illetve a szavazás. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!