SZILI SÁNDOR (MSZP)

Full text search

SZILI SÁNDOR (MSZP)
SZILI SÁNDOR (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A rendszerváltást megelőző országgyűlés a sztálinista politikából következtetett "bűnös nemzet"-koncepció alapján született jogtiprás felszámolása érdekében határozatot fogadott el, melynek alapján kötelezte a Kormányt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a jogsérelmet szenvedett személyek kártalanítására. Ezt a már demokratikusan megválasztott új Kormány 1990. november 21-i kormányrendeletével meg is tette.
Mi az én problémám? Kérem, az említett, egyébként 93/1990. számú kormányrendelet 1. §-ában felsoroltak között a Szovjetunióba elhurcoltakról tesz említést. Légyen az munkavégzés céljából, vagy hadifogság címén, vagy ott hadifogásba esettek. Ezt, sajnos, a Kárpótlási Hivatal, amely jogosult igazolni, illetve a jogsérelem tényéről hatósági bizonyítványt kiadni, olyan mereven és bürokratikusan kezeli, hogy csak azok jogosultságát ismeri el, akik a Szovjetunió területén voltak hadifoglyok. Elutasítja azok kérelmét, akiket nem a Szovjetunió területén, hanem más országokban, például Lengyelországban tartottak hadifogságban szovjet parancsnokság alatt.
Tekintettel arra, hogy időközben a volt nyugati hadifoglyok ügyében is megszületett a kormányrendelet, úgy gondolom, hogy azon állampolgáraink, akik 1944 októbere után kerültek szovjet hadifogságba, illetve hurcoltak el hazájukból, függetlenül attól, hogy mely országban töltötték fogságukat, éppúgy jogosultak a méltányos elbírálásra, mint azok, akik a nyugati országokban, vagy a nagy Szovjetunióban, vagy más nem nyugati országban töltöttek nem éppen irígylésre méltó időt.
Úgy gondolom, hogy a rendelet alkotóinak sem az volt a szándéka, hogy különbséget tegyenek a szovjetek által elhurcolt szerencsétlen sorsú emberek, az igazságtalan háború áldozatai között.
Kérdezem tehát tisztelettel a miniszter urat, hogy hogyan kívánja rendezni ezt a problémát, hogy ne sérüljön az egyenlő elbíráláshoz fűződő alapvető polgári jog. Szándékában áll-e a Kormánynak a 93/1990. számú rendeletét megváltoztatni?
Várom válaszát, miniszter úr. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť