MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ)
MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ)
MOLNÁR TIBOR, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vita megkezdésekor a pártok frakcióinak vezérszónokai általánosságban fejtették ki véleményüket, kritikájukat, és számos elemét érintették a törvényjavaslatnak. Én most egy sajátos szemszögből kísérlem megfogalmazni mondanivalómat, mégpedig a közösség, a települési önkormányzatok és végső soron a felhasználók érdekei szemszögéből.
Nem véletlen ez, hiszen köztudott, hogy már a helyi tanácsok fennállása idején is milyen áldatlan állapotok uralkodtak a távközlésben, a telefonügyben. Azt hiszem, nem szükséges részleteznem azt a nemrég, de még ma is sok helyen élő példát, ami a Magyar Posta és a helyi tanácsok, rajtuk keresztül a fogyasztók kapcsolatát jellemezte, jellemzi.
Ez a kapcsolat az úgynevezett önerős fejlesztésekben öltött sajátos testet. Óriási összeget szedett be a Posta a helyi tanácsokon keresztül a lakosoktól, amit persze még meg kellett toldani egy kis tanácsi pénzzel, majd meghatározhatatlan időn belül az előfizető végre megkapta az óhajtott vonalat, amelynek minőségéről leginkább kabaréba illő módon lehetett beszélni.
Persze az önerős fejlesztés nem volt kötelező. Nem, csak ha ezt nem vállalta a közösség, akkor azt is tudomásul vette, hogy évtizedekig nem is reménykedhet abban, hogy telefont kap vagy kaphat. Ez a fejlesztés persze műszakilag majdnem mindig az elavult technológiát jelentette, kistelepüléseken pedig általában jellemző módon kifejezetten azt jelentette. A Posta ezt olyan jelszóval indokolta, hogy "Örüljetek, hogy ez is van, nektek ez is megfelel ott!"
Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorúan kell megállapítanom, hogy e tekintetben 1992-ben a rendszerváltás óta alig változott, változik valami. Ne feledjék, a közelmúltban és manapság is ezt a konstrukciót tudja ajánlani a Magyar Posta telefonos jogutódja, a Matáv, majd a Matáv Rt. Ott ugyan, ahol nagy üzlet kecsegtet, már megmozdult valami – lásd a Balatel vagy az Első Pesti Telefontársaság példáját –, de a vidéki kistelepülések nagy részében semmi nem változott az állami monopólium hozzáállásában.
Magyarországon a telefonkészüléket az önerős fejlesztés ellenére – az előfizető nem adhatja bérbe, nem adhatja el, és költözéskor nem viheti automatikusan magával, és csodák csodájára ez a lehetőség az előttünk fekvő törvényjavaslatban is szerepel!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Jogos ezért milliók kívánsága: rendszerváltást a távközlésben, rendszerváltást az informatikában! És amikor ezt az óhajt megfogalmazzuk, fel kell tenni a kérdést, vajon a Kormány előterjesztése megfelel-e ennek a követelménynek. Nos, alaposan áttanulmányozva a törvényjavaslatot, azt kell mondani, hogy nem, és hogy miért nem, azt megpróbálom önöknek bebizonyítani a következőkben.
Általános megállapításom, hogy állami túlsúllyal és erre alapozott monopóliummal nem lehet Magyarországon a kívánt fejlődést elérni. Pedig a javaslat ezért sokat kíván tenni, pedig sokkal jobb lenne, ha a közösségek, a felhasználók érdekeit tartaná szem előtt ez a törvényjavaslat a monopolhelyzetű szolgáltatóval szemben.
Nem túl nehéz rájönni, hogy ez a javaslat a Matáv Rt. hároméves fejlesztési elképzeléseit favorizálja és csak szűk körben enged teret egyéb fejlesztési lehetőségeknek, márpedig ez a hároméves fejlesztési terv a Matáv lehetőségeinek összegzése, és nem a felhasználók igényeinek kielégítésére vonatkozó átfogó stratégia!
Ez persze természetes, hiszen – mint már mondottam – nem lehet Magyarországon a távközlés fejlesztését csak és kizárólag egy állami monopólium stratégiájához igazítani, hiszen ez nem képes minden követelménynek eleget tenni. Határozottan állítom ezért, hogy a javaslat legnagyobb hibája az, hogy nem felhasználóközpontú! Nagyon kevés lehetőséget biztosít azok számára, akik tulajdonképpen aktív gerjesztői lehetnének a távközlés gyors fejlődésének.
Állításom igazát szembetűnően bizonyítja, hogy ha végignézünk a törvényjavaslat jellemző elképzelésein, itt van mindjárt a koncessziós pályázat kiírásának a módja.
A települési önkormányzatok csupán kezdeményezhetik ezt; kezdeményezhetik azt, hogy az illetékes miniszter a területükre írja ki a pályázatot, ugyanakkor semmiféle garancia nincs arra, hogy ezt ki is fogja írni. Úgy gondoljuk, hogy ezt bizonyos feltételek mellett a települési önkormányzatok kezdeményezésére köteles legyen kiírni a miniszter. Ilyen feltétel lehet az, ha például az adott területre jelentősebb, például 5–10 000 vonal kiépítésére komoly ajánlat van.
A tervezet szerint a koncessziós pályázat értékelését egy bizottság végzi, amelyből jellemző módon kimaradnak az önkormányzatok képviselői. Úgy gondoljuk, hogy alapvető joga legyen az érintett helyi önkormányzatoknak képviseltetni magukat abban a bizottságban, amelyik véleményezi az adott települést érintő ekkora fejlesztést.
Kifejezetten a régi szemléletet tükrözi a javaslat 25. §-a és annak környéke. Ezek szerint amennyiben a közszolgáltatónak egy magán- vagy önkormányzati tulajdonú ingatlanon éppenséggel karbantartani- vagy fejlesztenivalója kívánkozik, akkor arról a tulajdonos véleményét sem kell kikérnie. Ezt a tulajdonos ugyanis tűrni köteles, vagy ha nem, a régi jól bevált módszer szerint az önkormányzat kérje meg az államot, sajátítsa ki éppenséggel azt a kis földdarabot vagy azt az építményt, és ha a tulajdonosnak egyik sem tetszik, akkor a közszolgáltató fogja magát és közérdekből szolgalmat vagy más használati jogot alapíthat.
Az ilyen szabályozókon keresztül világítható meg leginkább a szocialista hiánygazdálkodás logikáját követő törvénykezés, jelen esetben a javaslat és a piacot ismerő és elfogadó törvénykezés ellentéte.
(12.20)
Higgyék el, ha az önkormányzat saját települése érdekében fejlesztésbe fog, vagy foghat, akkor megtalálja majd a megfelelő ingatlant, és érdeke lesz oda beengedni a távközlési szolgáltatót.
Vissza kell utasítanunk azt a törekvést, hogy a helyi hatóságokkal, közhatalmakkal szemben a közcélú szolgáltató kvázi hatóságként léphessen fel. A vezetékes távközlés kapcsán az ilyen bekezdéseket külön szabályozás híján elutasítjuk. Ezekből a kérdésekből nem lehet kihagyni az önkormányzatokat.
Sajátosan elkent, odalökött, monopol szolgáltató szemléletű az, ahogyan a javaslat az adatszolgáltatási kötelezettséget szabályozza. Ez manapság – amikor sok helyen telefonlétesítő társaságok kezdik meg a tevékenységüket – kulcskérdés. Hiszen mindenki, aki egy kicsit is jártas telefonügyben, tudja, hogy a vállalkozások sikere nagyban függ attól, hogy a Matáv milyen jellegű, milyen fontos információkat, adatokat szolgáltat és mikor tejesíti azt. Ezen a téren nagyon kedvezőtlenek a tapasztalatok, és nagyon visszatetszést keltő az, hogy az a Matáv, amelyiknek a jogelődje a Posta volt, évtizedeken keresztül a felhasználók és az önkormányzatok pénzén építette ki a hálózatot, az most, manapság erről a hálózatról információt vagy adatot nagyon nehezen hajlandó szolgáltatni, vagy arra is képes, hogy ezért nagy pénzeket kérjen az önkrományzatoktól. Miniszter urat záró válaszában kifejezetten felkérem arra, hogy ezt a helyzetet elemezze, és adjon erre megnyugtató választ.
Mi, az SZDSZ, a magunk részéről az ehhez szükséges módosító javaslatunkat megtesszük, és be fogjuk nyújtani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek, és még sok más, a javaslatban szereplő elképzelések azok, amelyek bizonyítják, hogy mennyire csak távolról érinti a helyi települések, a felhasználók érdekeit a javaslat. Általánosságban is azt mondhatjuk, hogy a javaslat tele van rakva olyan későbbi szabályozásra utaló rendelkezéssel, amelyet egyértelműen a Kormánynak, a miniszternek, a távközlési hatóságnak kell megoldania. Ami egyébként nem baj, csak mi úgy gondoljuk, hogy a mi esetünkben és a mai Magyarországon ez túl sok és nem igazán kedvező. Ezen szabályozások köre a magyar telekommunikáció olyan lényeges elemeit, szempontjait érinti, amelyek alapvetően meghatározzák a fejlődés lehetőségeit.
Úgy gondoljuk ezért, hogy például olyan távközlési tanácsot szükséges létrehozni, amely nem egy egyszerű kormányzati bizottsági véleményező szerv, hanem egy ennél szélesebb alapokon nyugvó érdekegyeztetési fórum.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy sikerült felvillantanom azokat a lényeges pontokat, amelyek arra világítanak rá, hogy ez a törvényjavaslat a Matáv hároméves programjára alapozódott, a monopólium csábító hatalmával álmodozó, alapvetően a nagy magyar szolgáltató kívánságára épülő koncepciót takar, amely továbbra is kiszolgáltatottá teszi a kistelepüléseket és a felhasználókat. Kötelességünk ezért közösen kigyomlálni a javaslatból ezeket a kártékony elemeket.
Sajnos nagyban akadályoz ebbéli elképzelésünkben az a tény, hogy hiányzik a távközlés-politikai koncepció. És ahogy elnézem, a miniszter úr valahogy úgy taktikázik, hogy amilyen szellemű törvényt itt és most összeüt a tisztelt Ház, valahol olyan szellemű távközlés-politikai koncepciót fognak megalkotni. Arról persze lehetne beszélni, hogy milyen veszélyes ez a módszer, de hát mit tegyünk, ez van, és az idő így is nagyon előrehaladt.
Nézzük mindjárt a koncepció kapcsán a monopólium és a Matáv kérdését. Világosan látjuk, hogy a Matáv jelenleg a hároméves fejlesztési tervnél többre nem képes. Ráadásul ez idő alatt kellene privatizálni is. Ez persze egy hatalmas megoldandó feladat, de ugyanakkor ne emeljük állami akarattá azt, amit egy monopólium természetszerűleg el akar érni. Azaz tényleges monopolhelyzetét törvényesen is alátámasztani. Ha a Matáv igazán kapcsolni akar, akkor annak a törvénykezési folyamatokban is tükröződnie kell, ezt nekünk is segítenünk kell. Mint tudjuk, például a Matáv Rt.-nek az aktuális távközlési törvénytervezete szerint nem kell koncesszióért folyamodnia. Ez diszkriminál másokat, nem a jó külföldi befektetőknek, és állítom, hogy előnytelen mindenkinek Magyarországon. Nem hiszem, hogy a Matáv Rt.-nek egy pályázat során félnie kellene attól, hogy leveri a lécet és nem sikerül elnyernie a koncessziót, ugyanakkor pályázat esetén nagyon sok jó, a felhasználókat és a településeket kedvezően érintő feltételeket tudnának érvényesíteni vele szemben. Mint tudjuk… (Megszűnik a hangosítás a teremben, a tábláról a szöveg letörlődik.)
